Közép-Európában Magyarországon él a legnagyobb számú zsidóság. A népcsoport nagyságát pontosan meghatározni nem lehet, mert a zsidóság az 1990-es évek elején a magyarországi kisebbségi törvény kodifikációs folyamatában - a 13 regisztrált kisebbségi etnikummal ellentétben - nem kívánta magát nemzeti kisebbségként bejegyeztetni. A létszám pontosabb meghatározásának másik akadálya a magyarországi zsidóság asszimilációs és integrációs fokának rendkívül széles skálája, mely az aktív vallásgyakorlástól és a gyülekezeti életben való részvételtől az ateista - gyakran a kultúrában megnyilatkozó - identitásőrzésen át a vegyes családokban a néhai felmenők emlékének zsidó rítusok nélküli őrzéséig terjed. A magyarországi zsidóság létszámát 100-150 ezer közöttire tehetjük - az identitás definíciójától függően -, ami Magyarország lakosságának mintegy 1-1, 5 %-át jelenti.

A magyarországi zsidóság társadalmi élete gazdagon és sokszínűen tagolt. Budapesten található Közép-Európa egyetlen rabbiképzője és legnagyobb zsinagógája, működik zsidó általános iskola és gimnázium, számos társadalmi és kulturális egyesület, megjelenik több sajtókiadvány. Magyarországon - főleg Budapesten - aktívan jelen van az izraeli tőke, izraeli állampolgárok ezrei vásárolnak lakóingatlant, és több ezerre tehető a magyar-izraeli kettős állampolgárok száma.

A legújabb kori antiszemitizmus-vita Magyarországon az 1990-es évek elején, a szocialista rendszer összeomlása után kezdődött.

Az első szabad választásokat a nemzeti liberális -kereszténydemokrata irányultságú Magyar Demokrata Fórum nyerte.

A liberális Szabad Demokraták Szövetsége - erős ellenzéki pozícióból - azonnal nacionalizmussal vádolta meg az új kormányzó pártot, és politikusai valamint értelmiségi szimpatizánsai európai és észak-amerikai előadó körútjaikon és nyugati publikációikban a magyarországi nacionalizmus és antiszemitizmus veszélyére igyekeztek felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét.

E sok valótlanságot terjesztő, az első demokratikus magyar kormányt a külföldi sajtóban, nyugati egyetemi előadásokon és politikai körökben lejárató támadássorozatnak - melyet a magyarországi sajtó politikai irányultságának megfelelően azonnal közvetített a magyar közvéleménynek - egyik nem várt hatása az

lett, hogy a Magyar Demokrata Fórumból kivált a radikális Magyar Igazság és Élet Pártja. A párt elnöke, Csurka István, valamint egyes politikusai a párt megalakulásától kezdve számos antiszemita megnyilatkozást tettek, és így az európai és amerikai politikai közvélemény és a sajtó hamarosan besorolta az európai szélsőséges antiszemita pártok csoportjába. A párt az 1998-as választásokon átlépte az 5%-os parlamenti küszöböt és 13 fős frakciójával jobboldali ellenzéke lett az Orbán Viktor vezette jobbközép kormánynak.

A baloldali szocialista-szabaddemokrata ellenzék ekkor kezdte alkalmazni azt a politikai taktikát, amellyel Orbán Viktort és a Fideszt megpróbálta jobb felé szorítani, "odanyomni" a MIÉP-hez.

Ennek egyik legfőbb eszköze a folyamatos "elhatárolódás" követelése volt Csurka István és pártja minden, a baloldal által antiszemitának nyilvánított megnyilatkozásától. Ez a kommunikációs taktika egyrészt folyamatosan napirenden tartotta az antiszemitizmust mint aktuális belpolitikai veszélyt, másrészt

- az elégtelen mértékű és határozottságú elhatárolódások folyamatos emlegetésével - igyekezett fokozatosan felépíteni Orbán Viktor és a Fidesz "rejtett antiszemita" képét. E tevékenységhez a szocialista és szabaddemokrata politikusok valamint újságírók jó ürügyet találtak egy-két kétes értékű újságcikkben, továbbá segítségül hívták nyugat-európai és amerikai kollégáikat is, akik számos cikket jelentettek meg az Orbán-kormány négy éve alatt a magyarországi antiszemitizmusról és a kormány elégtelen fellépéseiről az antiszemitizmus ellen.

Azok a gyakorlati lépések, amelyeket az Orbán-kormány tett a magyarországi zsidó közösség történelmi emlékeinek és kultúrájának megőrzése és társadalmi integrálása érdekében - pl.1999-től a neonáci demonstrációk betiltása, a Holokauszt-emléknap bevezetése az iskolákban, a Dohány utcai zsinagóga tatarozásának több száz millió forintos támogatása, a Holokauszt Múzeum alapításának kezdeményezése, a Páva utcai Holokauszt-emlékmű alapkövének letétele - nem tudták ellensúlyozni a vádakat. Az antiszemitizmus körüli hisztériakeltés akkor sem csillapodott, amikor - a 2002-es választások során - a MIÉP kiesett a parlamentből.

Az antiszemitizmus vádja mára súlyos politikai fegyverré vált a ma kormányon lévő politikusok kezében, amelyet lépten-nyomon használnak Orbán Viktor és a Fidesz - főleg nemzetközi - lejáratására, diszkreditálására. A szocialista-liberális kormány

- hogy igazolja egy évtizedig folytatott kommunikációs taktikáját

- törvényt alkotott a "gyűlöletbeszéd" megfékezésére. A törvényt a köztársasági elnök - a szólásszabadságot korlátozó cikkelyei miatt - az Alkotmánybírósághoz küldte, normakontrollra. Nem várt fejleményként a törvény ellen foglalt állást a kormányzó SZDSZ néhány politikusa és a liberális párt volt elnöke, Kis János is.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában ma is viszonylag gyakran olvasható egy-egy baloldali politikusi vagy újságírói megnyilatkozás a jobboldal által gerjesztett vagy megtűrt magyarországi antiszemita megnyilatkozásokról. Magyarországon pedig a sajtó egyes megnyilatkozásai tudatosan provokálják az embereket, antiszemita megnyilvánulásokat remélve. Ezt tette például a Tilos Rádió, amikor karácsony estéjén a keresztények kiirtását hirdette. Ennek a forgatókönyvnek következő bekezdése egy izraeli zászló elégetése volt a fenti rádióműsor elleni tüntetésen. Köztudott, hogy magyarországi tüntetéseken nem szokás zászlót égetni, konzervatív, keresztény érzelmű magyar állampolgárok - akik a tüntetők voltak - általában nem tartanak otthon izraeli zászlót, és a tüntetést nem Izrael, hanem a Tilos Rádió hangvétele elleni tiltakozásként szervezték. Az izraeli zászló megjelenése, elégetése és az égetés gondos lefilmezése az előkészített provokáció gyanúját ébreszti az elemzőben.

Az utóbbi napokban éles szócsata alakult ki a Fidesz és az MSZP politikusai között. Miközben a Fidesz követelte a február 13-ára tervezett provokatív célú, nem túl nagy számú neonáci tüntetés betiltását, Kovács László pártelnök kijelentette, hogy az MSZP az európai parlamenti választások kampányában nagy hangsúlyt helyez majd a jobboldali radikalizmus bemutatására.

Következtetés

A Magyar Gallup Intézet 1993 óta évente vizsgálja az antiszemita és romaellenes előítéletek alakulását Magyarországon. Adataik azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben a zsidósággal szemben nyíltan vállalt fenntartások mértéke jelentősen visszaszorult. Amíg 1993-ban a felnőtt lakosság 14 %-a mondta azt, hogy "nem kedveli a zsidókat", addig az így nyilatkozók aránya 2002-ben és 2003-ban már csak 6-7%.

A mai Magyarországon az antiszemitizmus perifériális társadalmi jelenség, nincsenek szélsőséges megnyilatkozási formái (épületrongálás, temetőrongálás, emberek bántalmazása), a zsidó közösségek ugyanolyan biztonságban élnek, mint a társadalom bármilyen más csoportjai vagy tagjai. A magyar társadalom túlnyomó többsége nem foglalkozik a kérdéssel, illetve nem tartja fontosnak azt. Ám a zászlóégetéshez hasonló incidensek valóban alkalmasak a társadalmi feszültség növelésére, és hozzájárulhatnak a zsidó közösség egyes tagjainak fenyegetettség-érzéséhez. S ez az érzés csak mélyítheti a szakadékot a zsidó közösség tagjai és a nem zsidó többség között.

Az antiszemitizmus veszélyének napirenden tartása nem egyéb, mint a polgári oldal politikai és erkölcsi diszkreditálására felelőtlenül használt politikai eszköz. Az antiszemitizmus vádja általában nagyobb hangsúllyal akkor jelenik meg, amikor a posztkommunista erők rosszul állnak a közvélemény-kutatási mutatók szerint. Ezt igazolja a szocialista pártelnök fent idézett kijelentése is.

Forrás: Budapest Analyses