Miniszterelnök úr! Néhány nappal az ünnep előtt az emberek többsége már kitűzte a kokárdát. Mintha a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés, összefogás gondolata itthon is egyre több ember lelkéhez elért volna.

Magyarországon gyógyulási folyamat zajlik. Az, amiben közel negyven évig részünk volt a nemzetről való gondolkodás ügyében, nem volt természetes. Most az emberek szép lassacskán visszatérnek azokhoz az értékekhez, amelyek nélkül a saját életüket sem tudják biztonságosan berendezni. Ez nem megy család nélkül, munka nélkül és haza nélkül sem. Nemzet hiányában földönfutó az ember a világban. Ha nincs saját hazája, nincs otthona. Ha nincs otthona, előbb-utóbb nem lesz munkája sem. Talán nem így fogalmazzák meg az emberek, de ezek a gondolatok lassan megerősödnek a lelkükben, s ha jön az ünnep, kitűzik a kokárdát a ruháikra, kiteszik a zászlót a házra - én is kitettem -, és örülnek annak, hogy máshol is lobog a zászló, és hogy sok olyan ember jön velük szembe, akiken látják a kokárdát és érzik: közös a sorsuk. Ez erőt ad a következő esztendőre.

Az, hogy az ünnepen kitűzzük a kokárdát, teljesen természetes, bár sokaknak sajnos nem az. Meglepő volt ugyanakkor számomra, hogy rengeteg olyan emberrel találkoztam az elmúlt héten, akiken már kedden vagy szerdán díszelgett a kokárda.

Ez azt jelenti, hogy az emberek nem kényszerből teszik ezt, hanem örülnek neki. Az ünnep érdekes dolog, mert maga a beteljesedés is fontos, amikor eljön az esemény napja, és megtörténik velünk, aminek meg kell történnie egy ünnepen. De ehhez hozzátartozik - talán épp oly fontos, mint maga az ünnep -, a készülődés is. Az ember kokárdát varr, szerez, a gyermekeivel otthon összeigazítja, megnézik együtt, hogy melyik ruhában lesznek, arra fölteszik, tehát a készülődésnek is megvan a maga szellemisége, a maga lelke. Úgy látom, hogy az ünnepekre való készülődés is visszaköltözik a szokásaink közé.

Mennyire fontos ez az uniós csatlakozás küszöbén? Mennyiben hordoz ma más üzenetet ez az ünnep, ez a 156 évvel ezelőtti szabadságharc és forradalom?

Ez a március 15-e más, mint a korábbiak, hiszen a következő ünnepünk már az európai uniós tag Magyarország ünnepe lesz. Ezért föl kell tennünk a kérdést, hogy amikor azt mondjuk: Európai Unió vagy Európa, az mit is jelent a számunkra. Szerintem érdekes választ kaphatunk. Ha Ön megkérdezne például egy franciát, hogy mi jut arról a szóról eszébe, hogy Európa, azt fogja mondani: Franciaország. Ha megkérdez egy németet ugyanezzel kapcsolatban, azt mondja: Németország. Tehát Magyarországon az európai uniós csatlakozás után arra a kérdésre, hogy mi is az az Európa, az a válasz jut majd eszünkbe, hogy Magyarország. Hiszek abban, hogy az európai uniós tagság miatt a nemzeti összetartozás gondolata meg fog erősödni.

A jelen politikai és gazdasági helyzetben, mintha még inkább fontos lenne az összefogás a határon túl: Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, és hazánkban is. Mintha ez az ünnep most valamilyen üzenetet is hordozna.

Kétségkívül ez is benne van, hiszen két éve nehéz időket élünk. Nem mondom, hogy az előző esztendők könnyűek voltak, de azért mások voltak, más természetűek, mint a mostaniak. A jelenlegi helyzetre az a jellemző, hogy nem tudjuk, mit csinálunk, merre haladunk. Nincs határozottság, hiányzik a döntésképesség, nincs gazdaságpolitika, az pedig emberek úgy érzik, hogy a saját sorsuk is kicsúszik a kezeik közül. A gyárbezárások és a csődközeli helyzetben lévő kórházak közepette egy bankár szemléletű kormányzás működik, amely csak szívja a pénzt az emberekből, az országból, miközben óriási adósságokat halmozunk föl. Olyan érzésünk van, mint 1988-ban: ez így nem mehet tovább, hiszen a végén olyan adósságcsapdába kerül Magyarország, amiből egy generáción keresztül sem fogunk tudni majd kivergődni. Megint azért kell majd dolgoznunk, hogy az ország mostani vezetői által felhalmozott adósságot ki tudjuk fizetni. Ezen egyszer már Magyarország keresztülment. A rendszerváltás azért volt keserves, mert 1990 úgy jött el, hogy az ország ki volt véreztetve, el volt adósodva. Ezen nehezen sikerült úrrá lennünk és túljutnunk, most pedig újra úgy látom, hogy vissza akarnak bennünket nyomni ugyanabba a zsákba. Az emberek szeretnék a nehéz időket túlélni. Mindannyian így vagyunk ezzel. Ezért fontos az idei március 15-e, mert azt a hitet is átadjuk egymásnak, hogy túl fogjuk élni ezt a ki tudja még hány hónapot, és aztán megint jobbra fordulhat az ország sorsa.

De hogyan, Miniszterelnök úr? A társdalom minden szintjén elkeseredés van.

Az alkotmányos kereteket betartva, erőinket összeadva új irányt fogunk szabni majd az eseményeknek.

Az uniós választás valamifajta üzenetet azért hordozhat a polgárok számára?

Az uniós választás jóval több, mint üzenet. Ez egy bizalmi szavazás. Arról fogunk szavazni, van-e hitünk a jövőben, van-e bizalmunk abban, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor jó jövő vár ránk. Ezzel kimondjuk a véleményünket a kormányzatról is, és arról is, hogy elvárjuk-e, hiszünk-e abban, hogy ez a kormány képes arra, hogy távlatot, jövőt biztosítson. Megvan-e még a bizalmunk e mögött a kormány mögött, vagy időközben elpárolgott, akárhogyan is szavaztunk két esztendővel ezelőtt. Ilyen értelemben ez egy bizalommegerősítő vagy bizalommegvonó szavazás lesz. Óriási a jelentősége. Nem Európáról döntünk, vagy csak annyiban döntünk Európáról, amennyiben Magyarország Európa része. A saját sorsunkról döntünk, ezért fontos, hogy mindenki elmenjen választani, azok is, akik egyébként az Európai Unió gondolatával a legkevésbé sem szimpatizálnak. Most saját életünkről, Magyarország jövőjéről kell döntenünk.

Hogyan látja, megvan az esélye annak, hogy Medgyessy Péter megtartja, amit Önnek ígért: vagyis megkapják-e az oktatási támogatást a határon túl élő magyarok?

Optimista ember vagyok: ledobnak a lépcsőn, visszamászom az ablakon, ez egy életfelfogás. Bízom abban, hogy mindig próbálkozni kell, és előbb-utóbb majd a lehetőségek közül egyik vagy másik valóra válik. Kaptam egy lehetőséget, amikor a Miniszterelnök úrral találkoztam, hogy rávegyem arra: a nyolc "nem" mellett legalább két dologra mondjon "igen"-t. És a nyolc nemet megkaptam, de két igent is sikerült azért hazavinnem. Az egyik a gyógyszerárak csökkentése, a másik pedig a határon túli magyarok támogatása. Az ország nyilvánossága előtt köttetett ez a megállapodás, ezért a miniszterelnök nem teheti meg, hogy ezektől visszakozzon. Tehát előbb vagy utóbb, de ennek meg kell valósulnia. Nekünk az a dolgunk, hogy ez előbb legyen, s ne utóbb.

mno.hu - fidesz.hu