A kisebbik ellenzéki párt ugyanis kifejezetten rokonszenves álláspontot képvisel számos közéleti kérdésben (nekem különösen tetszik, hogy katonáinkat a Tizenkét pont szellemében haza akarják hozatni Irakból, ahol nyilvánvalóan semmi keresnivalójuk); jó néhány szakpolitikusa pedig hasznos és elvszerű tevékenységet folytat itthon és Brüsszelben egyaránt a magyar közérdekek védelmében. Ezért is fáj annyira, hogy az elnök asszony személyes kampányhadjáratáról korántsem tudom ezt elmondani.

Dávid Ibolya nem átallotta azt mondani a nemzeti főadón (abban a televízióban, amelyben négy MDF-es kurátorból három a Fidesznek járó helyeket bitorolja): "Kézfogás történt a két nagy párt között azzal a céllal, hogy az állami beruházásokat felülértékeljék, és az így nyert összeg 30:70 százalékát visszajuttassák párt közeli cégeknek." Simon András műsorvezető (aki a Pulitzer-emlékdíjak átadásán, midőn műsora nevében átvette az elismerést, a zsűrivel szemben nem viselt kokárdát) hogy, hogy nem, elfelejtett visszakérdezni. Ha még igaz volna is, hogy a Fidesz mutyizik az MSZP-vel (amit azért illene bizonyítania az elnök asszonynak, mert ha nem képes rá, akkor hazugságban és rágalmazásban marad), miért volna ez probléma, miután az MDF olyan látványosan mutyizott az MSZP-vel az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége és a legutóbbi két tévéelnök megválasztásakor? Persze egy Pulitzer-emlékdíjas közszolga nem kérdez ilyet, s egy hölgyet sem illik kiküldenie a stúdióból, amint Rogán Antallal megtette.
Ha én MDF-tag volnék, ezzel végképp betelt volna a pohár. Már eddig is gyanakodtam volna: miként lehet az, hogy az elnök asszony szárnyaló népszerűsége ilyen laza viszonyban áll az általa vezetett párt egyszázalékos támogatottságával (hacsak úgy nem, hogy a kormánypárti média nem önzetlenül hordozza a tenyerén); de most biztosan leesne a tantusz: ez az önjelölt normalitás-szakértő lényegében egyenlőségjelet tett Kovács László és Orbán Viktor közé. Korábban jómagam is úgy nyilatkoztam: lelkesen támogatnám Dávid Ibolya hipotetikus államfői jelölését. Nos, fájó szívvel vissza kell vonnom a voksom: elvégre a legnépszerűbb politikai ámokfutás is csak ámokfutás.

Nem elég ugyanis Antall József meggyalázott szobráról kaparni a ráöntött vörös festéket, ha közben végképp elherdáljuk a ránk bízott antalli politikai hagyományt. Antall soha nem áldozta volna fel egyetlen feltételezett mandátumért a józan politikai számítást, amely szerint nem lesz kivel koalíciót kötni, ha a kampányban mindenkibe belerúgunk. (A hivatkozott tényfeltáró könyv bizonyítékai körülbelül olyan komolyságúak, mint doktor Kende jól fizetett leleplezései.) Nagyon úgy tűnik, hogy míg az SZDSZ az antiszemitázással igyekszik figyelmet kelteni maga iránt, az MDF-et kisajátító Dávid Ibolya a korrupciómentes angyal szerepében tetszeleg az általa lemutyizott televízióban. Kampány ide, kampány oda, bizonyára lesznek józan fórumosok, akik ehhez már nem akarnak asszisztálni. Hiszen (idézem Dávidtól) olykor "nem a lényegi kérdésekről folyik a szó a politikai életben, hanem arról, hogy az aktuális politika hogyan használható a PR-szempontok elérésére".

Nos, ebben maradéktalanul egyetértünk.

Csontos János; Magyar Nemzet

mno.hu - fidesz.hu