fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Gyurcsányi" és a titokzatos "legnagyobb ember"
2004. április 5., 19:05
Az Országgyűlés szocialista, szabad demokrata többsége elutasította annak a fideszes indítványnak a tárgyalását, mely meghosszabbította volna a brókerbotrányt vizsgáló bizottság működését. Úgy tűnik, a szocialisták hamar elfelejtenék az ügyet, ami nem csoda, hiszen a lehallgatási jegyzőkönyvekben megjelenik egy bizonyos "Gyurcsányi" is, aki mindent elintéz, hogy ne legyen baj... Demeter Ervin felszólalását szó szerint közöljük.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2003. október 20-án azon a hosszú néven, amit elnök úr említett, parlamenti vizsgálóbizottság került létrehozásra, amit röviden a bankbotrány vizsgálatára létrehozott bizottságként említünk.
Az előterjesztést követően a kormánypárti képviselők a bizottság feladatát kiterjesztették, megnövelték hatvanegy kérdéssel, majd az eredeti, a Fidesz által benyújtott javaslathoz képest - amelyben feladatainak elvégzéséig határozta meg a működését - olyan formában módosították, hogy azt hat hónapra korlátozták, tehát csökkentették az idejét és növelték a feladatait, úgyhogy a vizsgálóbizottságnak különösen nagy energiával kellett munkához látnia.
Először azokkal a feladatokkal foglalkoztunk, amik a kormánypárti képviselők javaslatára kerültek be, és azokat a kérdéseket próbáltuk meg tisztázni, amiket ők fogalmaztak meg a fideszes képviselőkhöz. Kiderült a kérdésekről, hogy olyan burkolt állítások vannak bennük, amik nem szolgálnak mást, mint a másik oldal besározását, és a kérdésekre adott válaszokra nem is kíváncsiak. A bizottsági ülésről pánikszerűen elmenekültek, amikor az általuk feltett kérdések megválaszolása következett. A későbbiekben is számos módszerrel nehezítették és akadályozták a bizottság munkáját. Ma, hat hónappal a bizottság megalakulása után ott tartunk, hogy a bizottság kizárólag fideszes politikusoknak tehetett fel kérdéseket. Úgy telt el a hat hónap, hogy nem járultak hozzá, hogy a bizottság akár egyetlen szocialista képviselőt is meghallgasson. Minden alkalommal leszavazták a kezdeményezéseinket.
De nem állunk sokkal jobban a bekérendő iratokkal sem. Ezúton is köszönettel tartozunk az Állami Számvevőszéknek az elvégzett vizsgálatért, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, azonban adós maradt még az Állami Autópálya Kezelő és a Nemzetbiztonsági Hivatal is.
Engedjék meg, hogy egy példát mondjak önöknek, amiből világosan látható, miért szükséges a bizottság munkáját folytatni. 2003. június 22-én, öt nappal a csalást leleplező felügyeleti elnök brutális megtámadását követően a sikkasztás két fő gyanúsítottja, az álbróker és az Állami Autópálya Kezelő vezérigazgatója már lázasan dolgoztak a bizonyítékok eltüntetésén, illetve az utólagosan készített hamis szerződések előállításán. Mindeközben gyakran hívogatták egymást telefonon, hogy - ha rébuszokban is, de - a szükséges teendőket és a személyes találkozókat egyeztessék. Sok tennivalójuk volt, nem kevesebb, mint 16 milliárd forint csalárd elköltését kellett utólag lepapírozniuk.

Ki ez a Gyurcsányi?

A telefonbeszélgetések alkalmával többször számba veszik, hogy mit kell, mit kellene tenni az ügy elsimítása érdekében, így este, jóval a munkaidő letelte után is telefonon beszélnek egymással. A vezérigazgató arról beszél Kulcsár Attilával, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. elnökének tudomására adták, baj van a papírokkal, majd ezt követően azt mondja Bitvai Kulcsárnak - igyekszem pontosan fogalmazni -: "Gyurcsányival akar beszélni az NA Rt. elnöke, hogy intézkedjen," mert nagy baj lehet. A "baj" helyett egy trágárabb szó szerepel. Vajon ki lehet ez a Gyurcsányi, akit a lehallgatási jegyzőkönyvekben lehet olvasni, és akinek az intézkedése szükséges ahhoz, hogy ne legyen baj? Ki lehet ez a személy, mármint Gyurcsányi, akiről felelős, komoly beosztásban lévő emberek keresztapai befolyást feltételeznek? Hangsúlyozni kívánom, komoly emberekről van szó, akik ezt feltételezik, ezek a Medgyessy-kormány által tízmilliárdok kezelésével megbízott személyek.

Ki ez a legnagyobb ember?

Természetesen másnap reggel munkaidő előtt is szóba kerülnek telefonbeszélgetések. Ezekből a telefonbeszélgetésekből pedig azt tudhatjuk meg, hogy az Állami Autópálya Kezelő vezérigazgatójának 12 órára kell mennie a legnagyobb emberhez. Vajon micsoda új fordulat? Ki ez a legnagyobb ember? Kinek van beszámolási kötelezettsége Bitvainak?
Tisztelt Képviselőtársaim! Az idő rövidsége nem teszi lehetővé, hogy ennél a két példánál többet említsek önöknek, de nagyon szükséges - pontosan azért, hogy tisztázzuk ezeket a kérdéseket -, hogy a vizsgálóbizottság működését feladatának az elvégzéséig meghosszabbítsuk.
Ehhez kérem tisztelettel az önök támogatását, és köszönöm a figyelmüket.

Répássy Róbert: milyen politikai kapcsolatai vannak az álbrókernek?

Répássy Róbert szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy sok még a tisztázatlan kérdés. Emlékeztetett, hogy a K & H belső vizsgálata során egy jegyzőkönyv készült Kulcsár Attila egyik asszisztensével folytatott beszélgetésről, amely több lapban meg is jelent. Ebben Kulcsár asszisztense arról beszél, hogy Kovács László barátnője hívta Kulcsárt telefonon, hogy ne izguljon, mert kihúzzák a sz...ból, csak ne beszéljen. A jegyzőkönyv szerint az asszisztens közölte: Attila mondta, hogy azt kérték tőle, vigye el egyedül a balhét, vállaljon mindent magára; majd a politikusok kihúzzák a bajból, mert ők sem akarják, hogy nyilvánosságra kerüljön a dolog. Ibizáról többször hívott - mondja az asszisztens, - hogy megkérdezze mi újság, van-e gond, és vigyázzak magamra. Utoljára július hetedikén hívott, ekkor mondta, hogy felsőbb vezetők kimennek hozzá. Kulcsár segítőtársa arról is beszélt, hogy az álbróker említette, hogy beszélt Lamperthtel és férjével is, és mondta azt is, hogy kijártak hozzá Ibizára. Ezeket a beszélgetéseket kellene tehát a jövőben megtekintenie a bizottságnak, és akkor kiderülne, hogy az álbrókernek milyen politikai kapcsolatai voltak - mondta Répássy Róbert.

A szocialista, szabad demokrata többség elutasította a vizsgálóbizottság munkájának meghosszabbítását célzó fideszes indítványt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Kovács barátnője hívta őt telefonon, hogy ne izguljon, kihúzzák a szarból, csak ne beszéljen"
Cikk: Gyurcsányi segítségére volt szükség a brókerbotrányban?