Azt sem tudni, mennyire elterjedt szokás az iraki foglyok kínzása. A több mint százhúszezer megszálló amerikaiból csak alig pár tucatnyi bizonyult ez idáig elvetemültnek - hozzák fel saját mentségükre az amerikai hadigépezet irányítói. De hány ilyen és ehhez hasonló eset történhetett az árulkodó fényképezőgépek kizárásával? Különbözik-e embertelen mivoltában Milosevics egykori vérgőzös vörös sapkása és Bush demokráciát exportáló zsoldosa?
Washingtont érezhetően váratlanul érte az iraki "baleset". Rövid, de sokatmondó csend után az amerikai vezetők egymást licitálják fölül a történtek elítélésében, s a példás büntetés sürgetésében. Meghatározatlan időre elhalasztották annak a jelentésnek a kiadását, amelyet a washingtoni külügyminisztérium készít arról, miként segíti az Egyesült Államok a demokrácia és az emberi jogok érvényesülését szerte a világban. A dokumentum általában részletesen - tavaly például kétszáz oldalon - taglalja, mi mindent tesz Washington azért, hogy erősödjön a demokrácia. A jelentés halasztását hivatalosan közelebbről nem részletezett technikai okokkal magyarázta rövid közleményében az amerikai külügyminisztérium. A rossz nyelvek szerint Bush boszorkánykonyhájában most keresik a megfelelő formulát arra, miként lehet a kínzást is beemelni a demokráciaösztönző eszközök közé. A jelek azt mutatják, az amerikai vezetést nem a kínzások ténye, hanem azok napvilágra kerülése érte felkészületlenül. Egy amerikai lap úgy tudja, az Egyesült Államok Kubával, Líbiával és Szíriával egyetemben olyan javaslat beterjesztését kívánja megakadályozni az ENSZ genfi emberjogi bizottságában, amelynek célja a kínzásellenes egyezmény megszegése miatti szankciók szigorítása. A Christian Science Monitor szerint Washington a legkevésbé demokratikus ellenségeivel kerül egy táborba akkor, amikor ellenzi a kínzást törvényen kívül helyező nemzetközi megállapodás megerősítését célzó erőfeszítéseket. Hol van a morális mélypont? Nagyhatalmi cinizmus-e, vagy veleszületett amerikai naivság csupán, hogy egy államférfi - nevezetesen az amerikai elnök - úgy gondolja, az általa pénzelt két, arab nyelven sugárzó televíziónak adott tíz-tíz perces interjúiban megbocsátást nyerhet az arabok körében?
Kívülálló, döbbent szemlélői lehetnénk mindannak, ami felszabadítás címén történik a Közel-Kelet egyik olajban gazdag országában. Támadhatatlan erkölcsi magasságból bírálhatnánk a nagyhatalmi gőgöt, a féktelen agresszivitást. Csakhogy mi magunk is nyakig benne vagyunk a borzalmas történetben. Valahogy nincs szerencsénk a ránk kényszerített vagy éppen szabadon választott szövetségeseinkkel. Elvtelen lojalitással egyetértünk, besegítünk, támogatunk, erősítünk, csatlakozunk, szerepet vállalunk. Irakba küldött katonáink révén a megszállók oldalán részesei vagyunk a legújabb kor aktuális rémálmának.
Miért?

Forrás: Pataky István, Magyar Nemzet, 2004. május 6.