Dávid Ibolya most már a látszatra sem ad; egyre élesebb hangú verbális kampányának céltáblája nem az úgynevezett kétpártrendszer, hanem annak a kormánynak a miniszterelnöke, amelyikben négy évig szolgált - mellesleg közmegelégedésre - igazságügy-miniszterként. Orbán Viktor, aki amellett, hogy rögtönzött néptánccsoporttá alakította át pártját, magára hagyta a parlamenti demokráciát, a konzervatív, európai gondolkodású embereket, s ezzel Münnich Ferenc, Grósz Károly politikai örökségét élesztette fel - hangzik az elnök asszony szigorú ítélete, amelyet nyugodtan csatolhatnának szórólapjaikhoz Ron Werber aktivistái.

Vajon mi mozgatja Dávid Ibolyát, amikor ilyen indulatos kirohanásra ragadtatja magát? Ha már ragaszkodik pártja önálló indulásához az európai parlamenti választásokon - e döntés mellé számos értelmes érv felsorakoztatható -, természetes, hogy valamilyen módon igyekszik megkülönböztetni magát korábbi (?) szövetségesétől. Ezt az MDF megfelelő témák (lásd Irak) felvetésével is meg tudná oldani, de a Fidesz elleni frontális, a kormányoldal vádjait felerősítő támadások már túllőnek ezen a célon. Dávid Ibolya számára létkérdés a sikeres választási szereplés június 13-án, a szavazatszerző szándék mégsem indokolja az ilyen dühkitöréseket. Akik vevők az Orbán elleni gyűlöletkampányra, a kormánypártok stabil szavazótáborát alkotják, Dávid a kórushoz csatlakozva baloldalról csak elégedett tapsra számíthat, voksokra aligha. De még ha elérné is az MDF az öt százalékot - a felmérések szerint erre nincs sok esélye -, mi garantálja, hogy magasabb részvételi arány mellett, egy valóban a hatalomról szóló országgyűlési választáson is megismételhető a bravúr? Lehet-e tartósan a bázis igényei, elvárásai, meggyőződése ellenében vezetni egy pártot? Értelmes dolog-e ezredszer is a Fidesz fejére olvasni a múltat, amikor a konzervatív, jobboldali szavazótömeg Orbán Viktort fogadja el hiteles képviselőjének? Emiatt lehet otthon toporzékolni, lehet akár igazságtalanságnak is tartani, csak éppen figyelmen kívül hagyni nem érdemes. Hasznos lenne egyszer áttekinteni, miként jutott idáig a két polgári párt vezetőinek viszonya, s ebben mekkora szerepe volt a Fidesznek, ám Dávid Ibolya nyilatkozatát semmilyen vélt vagy valós sérelem nem magyarázza, különösen akkor nem, amikor teljes fordulatszámon pörög a kormánykampány. Az MDF elnöke a Fideszt pofozva olyan messzire ment már el, ahonnan megalázkodás nélkül nem lehet visszatáncolni. (Hacsak nem vonzza Eörsi Mátyás példája, aki egyik nap teli szájjal szidalmazta miniszterelnökét, másnap meg ott hevert a lábai előtt.)

De akkor marad a kérdés: mit akar Dávid Ibolya? Orbán Viktor helyébe lépni, vagy pártjával a baloldalra dezertálni - irreális célok. A politika - elvileg - racionális terep, ám ha egy cselekedetre nincs ésszerű magyarázat, szárnyal a fantázia, tenyésznek az öszszeesküvés-elméletek. Ezektől most megkímélném magunkat. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy a kiszámíthatatlanság, a nagyotmondás, a szövetséges hátbatámadása nem Antall József öröksége. Mint elszabadult hajóágyú, Dávid Ibolya a jobboldal új Torgyán Józsefének a szerepét játssza. Kár érte.

Forrás: Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, 2004. május 7.