Nem érzékelem ezt a felelősséget. Egészen mást érzékelek. A magyar politikai elit kétségbeesett tipródását érzékelem, hogy milyen módon kezeljék azt a szituációt, amelybe nagy sikerrel belemasíroztak. Ez önmagában még nem lenne baj, de Magyarországot is belekeverték. Ezt pedig nem kellett volna.

Szerte a világon parázs vita folyik az iraki állapotokról és általában Irak jövőjéről. Az Egyesült Államokkal szövetséges országokban ugyanilyen parázs viták folynak az iraki katonai szerepvállalásról. Csak Magyarországon van olyan véleményterror, hogy mindenki, aki a kormány álláspontját megkérdőjelezi, szélsőséges, a demokrácia árulója és a terrorizmus támogatója lesz, azonnal és automatikusan. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a honvédelmi miniszter annyit tud reagálni egy olyan felvetésre, amely szerint át kellene gondolni a magyar katonák iraki jelenlétének ügyét, hogy nem lenne szerencsés ezt a kérdést kampánytémává tenni.

Először is: ugyan miért nem? Ez a kérdés meghatározó jelentőségű a magyar külpolitikára nézve. Miről szól egy kampány, ha nem a stratégiai ügyekben megmutatkozó véleménykülönbségekről? Az MSZP és az SZDSZ tényleg arra ítélné a magyar népet, hogy választási periódusban kizárólag Schmitt Pál melegítőjéről tudjon meg létfontosságú apróságokat? Másodszor: az is színtiszta szocialista logika és gyakorlat, hogy kampányban nem kormányozni kell, hanem Ron Werber ajkain csüngeni. Az a tény, hogy iraki börtönökben amerikai és brit katonák iraki foglyokat kínoztak, éppen a kampány idején került a világ nyilvánossága elé. Nem az ellenzék teszi ennek a morális, gyakorlati és politikai következményeit a kampány témájává, sőt, talán a kampány egyetlen nagy témájává, hanem az élet. Talán néhány napon belül Kovács László külügyminiszter szervilizmussal és gyávasággal átitatott agysejtjeihez is eljut a felismerés, hogy az Abu Garib börtönben történtek után semmi nem lesz már ugyanaz, mint volt előtte. Most nem hallgatni kell, hanem megszólalni. Nem kitérni, hanem feltenni a kérdést: valójában mihez asszisztálunk Irakban? És nem elütni a választ, hanem levonni a következtetéseket. Hogy miből? Az Egyesült Államok iraki kudarcából.

Minderről nyíltan beszélnek, szerte a világon, éppenséggel az Egyesült Államokban is. A tényekkel szembe kell nézni. Az Egyesült Államok ezt a háborút képtelen megnyerni. Az amerikai veszteségek nőnek, az ellenállás nem csökken. Irak népe nem tekinti felszabadítónak az amerikai katonákat. Washington képtelen kezelni a válságot. Nemhogy a demokráciának, nemhogy a rendnek, de a tűzszünetnek sincs semmi nyoma. Az amerikaiak a terrorizmus elleni harc jegyében és Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereit semlegesítendő foglalták el Irakot. A terrorizmus azóta behálózta az egész megszállt országot, Amerikában pedig egyre többen beszélnek és írnak Bush elnök "tömegszórakoztató" fegyvereiről. Az iraki demokrácia megteremtésének frázisa adta azt a keskeny mezsgyét, amelyen a Fehér Ház eddig óvatosan egyensúlyozva eljutott. Abu Garib után ezt a jelszót elsöpörte a világ felháborodása és megvetése. És ahogy lassan elkopnak a szlogenek, és kiderülnek a hazugságok, minden eddiginél világosabban látszik: kizárólag Washington nagyhatalmi és gazdasági törekvései indokolták az iraki háborút és indokolják az iraki megszállást. Látja ezt már az egész összetákolt koalíció, csak Kovács László nem látja, a koalíciós pártok nem látják, a kormány nem látja. Ők azok, akik soha nem láttak semmit, amiről nem parancsolta meg nekik valaki, hogy látniuk kell. Ők azok, akiknek a szövetség gazsulálást, a csatlakozás megalázkodást, a partnerség asszisztálást jelentett.

Minden látszattal ellentétben hazánk független ország, amelyet semmiféle nemzeti érdek nem fűz az Egyesült Államokhoz. A múltunk, a jelenünk és a jövőnk Európához köt minket. Akik ma hatalmon vannak, azok a múltunkat tönkretették, a jelenünket megnehezítik, a jövőnket pedig kockára teszik. Most is, mint mindig, másoknak kívánnak megfelelni, soha nem nekünk.

A magyarok kivonása nem veszélyezteti Irak "stabilitását". Hiszen ottlétünk jelképes, annak is volt szánva. Ezt a jelképet az amerikaiak kudarcai, leleplezett hazugságai és kiderült becstelenségei árnyalják egyre sötétebbé, minden tűnő nappal. Irakból haza kell jönnünk. A Magyar Nemzet soha nem képviselt más álláspontot. Előbb az MDF, most a Fidesz is tett egy lépést ebbe az irányba. A magyar társadalom a döntést már meghozta. A Magyar Gallup Intézet tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a lakosság háromnegyede hazahívná a magyar katonákat. Már csak a koalíció és csak a kormány köti az ebet a karóhoz. Hiszen ők minden ebet a mi karónkhoz kötöttek, kötnek és kötnének, csak hogy vállon veregessék őket, mindegy, hogy kicsoda.

És hogy ezen az úton meddig képesek elmenni, ezt jól jelzi Demszky tegnapi megnyilvánulása. "Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ahol Irak választási kampánytéma lett, ott mindenütt vér folyt, és ártatlan emberek haltak meg" - jelentette ki Budapest főpolgármestere. Politikus szájából ilyen aljas mondat még nem hangzott el a rendszerváltoztatás óta. Ron Werber még sokat tanulhat Magyarországon.

A történelmet és gyermekét, a politikát azonban hideg és könyörtelen logika vezérli. Bizonyos, hogy George Bush iraki kalandja csúfos kudarcba fullad. Bizonyos, hogy Magyarország nemzetközi tekintélye egyre inkább csorbul. Bizonyos, hogy legfontosabb európai partnereink egyre kevésbé néznek ránk jó szemmel. A kérdés csak az, hogy ezek a triviális bizonyítások mikor jutnak el a koalíció tudatáig.

Mert ugye még egyszer nem leszünk utolsó csatlósok?

Csermely Péter; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu