Azon túl, hogy a polgári oldal nagyarányú győzelmet aratott a kormánypártok felett, lám, személyi változtatásokhoz is vezetett a megméretés. Kovács ugyanis emiatt kényszerül lemondásra, nem pedig azért, mert túlságosan is kifárasztották a kampány alatt egy szuflára elhadart gyűlöletbeszédek.

Itt lenne az ideje, hogy megfogalmazzuk Kovács László politikai nekrológját? Bizonyos értelemben igen, hiszen a szocialisták szürke eminenciása soha nem lesz már az, aki a választás előtt volt. Történjék bármi az októberi MSZP-kongresszuson, Kovács László látványosan és visszavonhatatlanul megbukott. Mennie kell, mert a pártjában uralkodó ellentétek kiéleződésével személye immáron gátja mások ambícióinak. A bukott pártelnök politikai karrierje sajátosan alakult. Megbízható pártapparátcsikból "szakértő" külügyminiszter lett a Horn-kormányban, majd - karakteres vezető hiányában - pártelnökké is megtették. 2002 után egyfajta álláshalmozóvá vált, miután az MSZP vezetése mellett a külügyek irányítását is fenntartotta magának.
További sorsára vonatkozóan nagyjából három forgatókönyv létezik. Szóba került, hogy Kovács László köztársasági elnök lesz, de erről még a pártján belül sincs közmegegyezés. Felvetődött továbbá, hogy EU-biztos lesz Brüsszelben, ebben az esetben azonban fel kellene adnia szeretett miniszteri állását. Marad tehát a másképp gondolkodóktól megtisztított Külügyminisztérium megnyugtatóan belterjes világa. Miért is vállalna újabb megbízatást? Hiszen akad itt még elég tennivaló. Hátravannak a jutalmazások, a hűséges munkatársak már tűkön ülnek. A hírek szerint ősszel soha nem látott kinevezési hullám söpör majd végig a Bem rakparton, főosztályvezetők és helyettes államtitkárok készülnek külföldre, hogy a hátralévő időben nagykövetként szolgáljanak. A folyamat már zajlik, tegnap hivatalosan is befejeződött Tóth Tamás külügyi szóvivői pályafutása, hamarosan elfoglalhatja Kuala Lumpur-i állomáshelyét.

Ha röviden meg kellene vonni a pártelnök-külügyminiszter eddigi munkásságának mérlegét, azt mondhatnánk, hogy az események találták meg őt, nem pedig fordítva. Kovács László nem alkalmas arra, hogy külügyérként vagy szocialista politikusként megforgassa a világot. Megbízhatósága egyúttal legnagyobb hátránya is, az elmúlt évek tanúsága szerint az önálló véleményalkotás nem erőssége. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a főnök személyiségjegyei rávetültek az általa irányított szakmai területre, esetünkben a magyar diplomáciára. Alkalmazkodni a végkimerülésig, merjünk kicsik lenni, mindent hagyjunk szó nélkül - ebben áll a szocialista csodarecept.
Kovács László után nem marad más, mint néhány megmosolyogtató kijelentés. Ezek sorában feltétlenül figyelmet érdemel unalomig ismételt mondókája, amely szerint "a kézfogásra nyújtott kéz politikája eredményesebb, mint az ökölbe szorított kézé". Valamint a kinyújtott hüvelykujj lefelé fordításáé, tegyük hozzá.

Szentesi Zöldi László, Magyar Nemzet