Tisztelt Barátaim, Kedves Választmányi Tagok, Hölgyeim és Uraim!

A Fidesz életében nem fordult még elő, hogy egy választmányt ilyen rendkívüli gyorsasággal hívtunk volna össze egyetlenegy napirendi pont megtárgyalására. Ez azonban azért volt, mert a magyar demokrácia tizenkét éves történetében sem fordult még elő olyan, mint amilyen apropó ezt a választmányi ülést szükségessé tette.

Megéltünk már egyet és mást tizenkét év alatt, de arra azért nem volt példa, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökéről kiderült volna: a rendszerváltozást megelőzően a politikai titkosrendőrség szigorúan titkos állományú hivatásos tisztje volt. Tekintettel arra, hogy ez az ország belpolitikai állapotát, a demokrácia helyzetét, stabilitását, valamint az ország külső megítélését egyaránt húsbavágóan érinti, úgy gondoltuk - értve ezen az elnökséget és a frakció vezetését -, hogy nem csupán ez a két testület lesz az, amelyiknek a véleményét megfontoljuk akkor, amikor különböző politikai válaszlépéseket tervezünk, hanem kikérjük a Fidesz - Magyar Polgári Párt úgymond parlamentjének, a Fidesz-szervezetek képviselőinek, küldötteinek a véleményét is.

A történet ismert a sajtóból, ennek a tárgyszerű taglalásától most eltekintek. Ha megengeditek, ellenben néhány gondolatot mondanék a helyzet értékeléséről. S nem kell azt gondolni, hogy ez az értékelés a Fidesz elnökségének, vagy a választmány elnökségének, vagy a frakciónak az álláspontja. Ez az én személyes álláspontom, ha úgy tetszik.

A testületi álláspontokat részben már kialakítottuk, részben pedig ezután fogjuk kialakítani. Ha úgy tetszik, akkor ez vitaindító is lenne, de azt hiszem, nem én leszek a mai napon a főszereplő. Pokorni Zoltán pártelnök- frakcióvezető úr is szólni fog, meg mások is jelezték, hogy szívesen hozzászólnának a vitához, hozzáadva a maguk nézőpontját a kérdéshez. Először Áder János barátomat idézném nektek, aki gyakran szokta mondogatni, hogy "régi bűnnek hosszú az árnyéka". A félreértések elkerülése végett most nem Medgyessy Péterre vonatkozik az, amit mondtam, hanem mindannyiunkra. Az 1990 óta szabadon megválasztott országgyűlési képviselőkre, a rendszerváltozás folyamatában részt vevő pártokra, kormányokra - kezdve az első országgyűlés tagjaitól, Antall József kabinetjétől egészen a mostani kormányig és a mostani parlamentig.

Az a méltatlan, szomorú, hogy ne mondjam, iszonyatosan nyomasztó helyzet ugyanis, ami az elmúlt hetekben, a napokban előállt, nem jöhetett volna létre akkor, ha 1990-ben, 1991-ben, az első szabadon választott Országgyűlés ciklusának elején valóban szembenéztünk volna a múlttal, valóban készítettünk volna egyfajta számvetést. Megállapítottuk volna a felelősséget, feltártuk volna a bűnöket, és megneveztük volna a felelősöket, illetve a bűnösöket. Ez lehetővé tette volna azt is, hogy akik nem követtek el bűnt, vagy akik nem voltak felelősek, azok - dacára esetleges MSZMP-tagságuknak - nyugodt lelkiismerettel élhessék le az életüket. A felelősség és a bűnökben való részesség elmaszatolása ugyanis a legfontosabb oka annak az erkölcsi válságnak, amely ma előállt.

Ha emlékeztek a Horn Gyula "na és?" című kijelentését követő magyarázkodására, az körülbelül úgy hangzott, hogy ugyan már kérem, senki sem 1990 után született a magyar Országgyűlés akkori tagjai közül, mindannyian ebben az országban éltünk. Mintegy sugallva azt, hogy mindenki tehát, aki ebben az országban élt, egyaránt felelősséggel tartozik mindazért, ami 1945 és 1990 között Magyarországon történt. Eltekintve most attól, hogy nem mindenki élt ebben az országban, mert hiszen a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjában is van két olyan ember, akinek nem volt módja ebben az országban élni, mert el kellett hagyniuk az országot - éppen a kommunisták cselekedetei miatt. Ettől eltekintve, én azt gondolom, hogy annál cinikusabb és aljasabb kísérlet, mint amelyik megpróbálja a tetteseket és az áldozatokat egyaránt felelőssé tenni minden szörnyűségért, ami ebben az országban lezajlott negyven éven keresztül, igen nehezen található. Ennek a folytatása zajlik, tisztelt hölgyeim és uraim, barátaim.

Ma sem történik más, minthogy az MSZMP utódpártja, az MSZP, nem tudván szabadulni a totalitásra vonatkozó beteges hajlamaitól, ma is egyszerre szeretné magának Nagy Imrét, meg azokat, akik Nagy Imrét felakasztották. Ma is egyszerre szeretné magának tudni azokat, akiket a különböző titkosügynökök, rendőrök zaklattak, akiknek tönkretették az életét, meg azokat, akik tönkretették ezeket az életeket. Ma is egyszerre szeretné magának tudni a bűnökből származó javakat és a felmentést ezen bűnök alól. Ezért én azt gondolom, ha volt valami csekélyke haszna annak, ami Medgyessy Péter kapcsán az elmúlt napokban lezajlott, akkor a csekélyke haszon, amit ebben a bajban meglelhetünk, az, hogy tizenkét évvel a rendszerváltozás után ki kell mondanunk: elég volt. Ebből elegünk van. Köszönjük szépen, nem kérünk belőle többet. Ha a rendszerváltoztatást valóban be akarják fejezni - természetesen ezt a jogot is maguknak vindikálják -, és a múltat maguk mögött akarják hagyni, vagy hogy is fogalmazott Kuncze Gábor, át kell lépni a múlton, vagy nem is egészen tudom pontosan idézni, akkor ám legyen, remek, az ő kezükben van a lehetőség. Ezt azonban a múltban részes, a múltban felelős embereken való átlépés nélkül nem nagyon lehet megcsinálni. A rendszerváltozást lezárni a rendszerváltozás ellenségeinek, ellenfeleinek a közéletből való kizárása nélkül nem lehet.

Azt gondolom tehát, ennek az ügynek az egyik legfontosabb következménye az a felismerés - és mint mondottam, a saját nevemben szeretnék itt beszélni -, hogy a dolgok a továbbiakban így nem folytathatók. Persze a dolgok a továbbiakban is így fognak folyni, miként ezt már tapasztalni lehet. Sőt ki fog derülni, ismeritek a klasszikus viccet, a klasszikus ávós viccet ("Érted jöttünk elvtárs, nem ellened"), hogy ezek az emberek értünk dolgoztak, nem ellenünk. Ki fog derülni, hogy Iván Ivánovics Ivanov KGB-rezidens instrukciói ellenére tulajdonképpen Medgyessy Péter a KGB ellen harcolt - oroszlánt megvető bátorsággal. Ki fog derülni valójában az is, hogy mindaz, amit 1945-90 között tettek, az mindannyiunk érdekében történt. Modernizáció zajlott, mint ahogy ettől a szótól sem tudnak szabadulni, ha nem tudnátok. A parasztok érdekében vették el a földjüket, a parasztok érdekében verték be őket a téeszekbe, a parasztok érdekében söpörték le a padlást, a parasztok érdekében működtették Recsket. És hogy változnak-e az idők és az emberek, arra csak azt szeretném ismét az emlékezetetekbe idézni - hiszen már régen volt -, hogy Recsk iránti nosztalgiájukról is lehet fogalmunk, mivel ezt Vastagh Pál 1990-ben meg is vallotta. És mindent a mi érdekünkben tettek. A mi érdekünkben lövettek bennünket '56-ban, a mi érdekünkben vertek bennünket az utcán 1987-88-ban is. Minden a mi érdekünkben történt, annak érdekében, hogy ezeknek az eseményeknek a fényében felfedezzük a különbséget, mondjuk Horn Gyula és Medgyessy Péter között. De én bevallom nektek őszintén, nem látok semmilyen különbséget ezek között az emberek között.

A különbség valahol ott húzódik, hogy tett-e valaki az elmúlt - az 1990-et megelőző - időszakban az embertársai ellen, avagy nem. Aki pedig tett, aki cselekedett, az sok mindent tehetett. Mint láttuk, Bauer úr esetében, lehet ügyvéd ebben az országban. Lehet egyetemi tanár, mint ahogyan jó néhányan a jogi karról emlékezünk azokra az ávósokra, akiket 1956 után helyeztek oda egyetemi oktatónak. Lehet orvos, és sok minden lehet. Egy demokráciában egyvalami nem lehet: közéleti szereplő. Nem lehet közéleti szereplő az a cenzor, aki ma a közszolgálati médiumok munkatársait próbálja a sajtószabadság mibenlétéről kioktatni. Nem lehet közéleti szereplő egy PB-tag, egy KB-tag, aki most a demokrácia mibenlétéről próbál bennünket kioktatni. Nem lehet. Mert ha azt gondoljuk, hogy lehet, akkor ez pontosan az a hazugság, amelyről Bibó István értekezett oly sokat, amikor azt mondta, hogy tartósan nem lehet hazugságra politikai konstrukciót építeni. Tartósan arra a hazugságra, hogy ezeknek az embereknek a bűnei meg lettek bocsátva, mert egyáltalán lehetőségünk volt arra, hogy a bűnök megvallása után megbocsássunk, illetve megbocsássanak azok, akiket konkrét sérelmek értek. Ez önmagában hazugság. Az, hogy lehet a diktatúrában nevelkedett, a diktatúrában a karrierjüket másokon áttaposva építő emberekkel demokráciát csinálni, ez az a hazugság, amelyre a demokrácia, ha nem vigyázunk, tisztelt hölgyeim és uraim, rámehet.

Jellemző, nagyon is jellemző szimbolikus vonatkozása az elmúlt tizenkét esztendőnek, hogy még a legnyilvánvalóbb ügyekben, a gyilkosságokban sem tudtunk igazságot tenni. Tizenkét év óta húzódnak a sortűzperek. Ha lezárultak, akkor nevetséges ítéletekkel zárultak le. Tizenkét év óta nem adott senki erkölcsi elégtételt mindazoknak a nem keveseknek, akiket 1990 előtt egzisztenciájukból kiforgattak, lelkileg vagy akár fizikailag tönkretettek, vagy akiknek a hozzátartozóit vették el tőlük - vagy úgy, hogy az életből is kiiktatták őket, vagy úgy, hogy "csak" az országból kényszerítették őket távozásra. Így jutottunk oda, hogy tizenkét évvel a rendszerváltozás után - ahogy Deutsch Tamás mondta - az MSZP mai frakciójából kis túlzással egy határozatképes MSZMP központi bizottsági ülést is össze lehetne trombitálni. Legalább olyan gyorsasággal, mint ezt a választmányi ülést.

Hibázott-e Medgyessy Péter, kedves barátaim?
Sokan azt mondják, hogy hibázott - ezért, azért, amazért. Megítélésem szerint Medgyessy Péter nem hibázott. Medgyessy Péter okkal-joggal gondolhatta, ha nem volt probléma ebben az országban, hogy miniszterelnök lehetett egy olyan ember, aki fegyvert emelt a saját hazájára egy idegen, megszálló hatalom oldalán, ha neki sem lett semmi problémája abból, hogy egy "na és?"-szerű vállrándítással napirendre tért az átvilágító bírák egyébként őt már korábban ért lemondásra felszólító határozatán, ugyan milyen probléma történhet abból, hogy ő itt a szocialista James Bondok egyike volt a hetvenes években. És valóban, milyen probléma származhat belőle?

Őszintén szólva engem nem az lepett meg, hogy Medgyessy Péterről kiderült az, amit egyébként széltében-hosszában rebesgettek ebben az országban, bár eleddig tárgyi bizonyítékok nélkül. Hanem az a zavar lepett meg, ami ennek a dokumentumnak a nyilvánosságra kerülése után támadt a két koalíciós pártban. Támadt, még az MSZP-ben is, de különösen a Szabad Demokraták Szövetségében. Mert vajon azok után, hogy Horn Gyula kormányába bekéredzkedtek, vajon mi a problémájuk Medgyessy Péter SZT-tiszti múltjával? Mi a különbség?

Az a különbség, hogy Medgyessy Péter nem mondott igazat, mert nem mondta el a teljes valóságot? De ha elmondta volna, és ennek ellenére megválasztotta volna őt a magyar választók többsége, persze egy listás választáson, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, mint ahogyan ezt tette ezen információt nélkülözve, akkor minden rendben van? A liberális értelmiség nagy hazugsága éppen ebben rejlik. Ha elmondta volna, hogy ő SZT-tiszt volt, s ennek ellenére választják meg, akkor a dolog rendben van?

Ad abszurdum, nem Medgyessy Péterről beszélve, ha a jövőben egy köztiszteletnek örvendő MSZP-s miniszterelnök-jelölt bevallja, hogy embereket kínzott, ölt, gyilkolt, rabolt, de egyébként ezek után megválasztják, akkor, ha jól értem, minden rendben van? A demokrácia ugyanis az ő felfogásukban ezt jelenti. Veszélyes gondolkodás ez, tisztelt hölgyeim és uraim. Sok szörnyűségét lehet akkor visszamenőleg is igazolni a világ történetének és a magyar történelemnek. Nagyon sok olyan szörnyűség, embertelenség zajlott le az elmúlt száz évben, amivel bizony legalábbis akkor, a tettek elkövetésének idején, az emberek többsége egyetértett. Hogy ne menjek egészen a holokausztig, az első világháborúba való belépésünkkel valószínű, ha lettek volna közvélemény-kutatások, a magyar állam lakóinak többsége, valószínűleg egyetértett - néhány hónapig.

Azt gondolom tehát, hogy akármilyen is a közvélemény, amit hirtelen felfedeztek a kereskedelmi médiumok is, akármit is mond a közvélemény, nekünk elvi álláspontot kell kialakítanunk ebben az ügyben. Az elvi álláspontunk pedig nem lehet más, mint hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke nem lehet a D-209-es ügynök. A D-209-es elvtárs nem lehet a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Közjogi értelemben természetesen lehet, és még egy darabig lesz is, de erkölcsi értelemben ebben mi, a magunk részéről alkut kötni nem nagyon tudunk.
A magyar demokrácia erkölcsi válságának nyilvánvalóvá válásán túlmenően van két másik következménye is annak, ami történt. Az egyik az ország nemzetközi megítélésének nyilvánvaló romlása. Ez még akkor is igaz, ha természetesen tudjuk, hogy Nyugaton paroláztak már Bocassa császárral is. És még fognak is hasonló emberekkel, a politikai korrektség jegyében természetesen. Akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy a diplomáciai szabályok nem engedik vagy nagyon ritkán engedik meg a más országok belügyeibe való nyílt beavatkozást.

Honnan lehet tudni, hogy egészen biztosan van, illetve lesz negatív következménye Magyarország nemzetközi megítélésére mindannak, ami történt? Hát ki mástól lehetne ezt tudni, mint a Magyarország megítéléséért hivatásszerűen sokat aggódó Kovács Lászlótól. Aki egyenesen azt mondta - amennyiben jól idézték a lapok -, hogy azok, akik ezt az ügyet kirobbantották, nem számoltak Magyarország nemzetközi megítélésének romlásával. Tehát ha jól értem, nem az MSZP a felelős Magyarország nemzetközi megítélésének romlásáért, mert egy olyan embert állított a közvélemény elé miniszterelnök-jelöltnek, akiről tudhatta, hogy kicsoda. Nem Medgyessy Péter felelős a Magyar Köztársaság nemzetközi megítélésének romlásáért, mert tudta, hogy kicsoda, mégis a közvélemény elé állt mint miniszterelnök-jelölt, hanem azok a felelősek Magyarország nemzetközi megítélésének romlásáért, akik úgymond ezt az ügyet kirobbantották.

Kik is robbanthatták ki ezt az ügyet - tehetnénk fel a kérdést. Erre szerintem a klasszikus latin formulát kell alkalmazni, azaz: cui prodest? Kinek használ, avagy kinek használhatott volna? És akkor időzzünk el egy kicsit a választások előtti utolsó néhány nap, utolsó néhány hét hangulatánál, amelyben jó néhány MSZP-prominens szinte bedobta a törülközőt és vidéki birtokára vonulva látványosan kivonta magát a kampányból. Kovács László is ezek közé tartozott. Mert Medgyessy Péterrel úgysem lehet nyerni, és ezt a választást úgyis elbukja az MSZP.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Medgyessy Péter úgy ragadt rá az MSZP-re és rajta keresztül az országra, mint szamárra a fül. Egy betlikampány első embere volt. Egy vereségre készülő párt miniszterelnök-jelöltje volt. Azokkal a képességekkel, amelyekkel szegény meg van verve, nem is lehetett más. És a történelem vakszerencséje győztes pártot csinált az MSZP-ből, és "a szegénységpárti és felcserepedő miniszterelnök" hirtelen nem tűnik alkalmasnak az ország hosszú távú stabil vezetésére. Abban, akinek korábban jogos ambíciói lehettek a miniszterelnök-jelöltségre, feltehetőleg felébredt a vágy, hogy a ciklus hátralévő részében ami neki jár, azaz a miniszterelnökség, azt megkaphassa. Mert vajon minek lehet tulajdonítani azt a viharos gyorsaságú döntést, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége az első pillanatban meghozott, vagyis a konstruktív bizalmatlanság intézményén keresztül Kovács Lászlót szerették volna Medgyessy Péter helyébe ültetni? Ugye nem gondoljuk azt, hogy az SZDSZ-be, tagjainak lelkébe, mondjuk Kuncze Gáboréba, aki habozás nélkül kiadott egy olyan papírt belügyminiszterként egy nemzetközi összefüggésben zajló perben, hogy az ÁVH-ban nem volt szokás a rabokat verni és kínozni. Nem gondoljuk ugye, hogy ennek az embernek a lelkében hirtelen felébredt a lelkiismeret-furdalás, hogy "te jó Isten, kivel kerültünk már megint egy kormányba"?

Valószínű, hogy egy ilyen pancserpuccs áll az ügy hátterében, amelyet az MSZP frakciójának többsége hiúsított meg. Innentől kezdve, mintha mi sem történt volna, az SZDSZ a 16:4 arányú bizalmatlanság után néhány órával teljes mellszélességgel kiáll a régi-új miniszterelnök személye mögött. Szóval, tisztelt Kovács úrnak és az MSZP-nek üzenem, hagyjuk a felelősség további maszatolását, hagyjuk békén azokat, akik úgymond kirobbantották ezt a pancserpuccsot, hátha a végén oda jutunk, ahol nem nagyon szeretnének hosszasan elidőzni. Még a végén azok között kell megtalálni az igazi érdekelteket, akik most látványosan próbálják másokra kenni a felelősséget ebben a vonatkozásban is.

A harmadik következmény pedig az lesz, ami a magyar demokráciát a mostanihoz képest is mélyebb erkölcsi válságba fogja sodorni. Bizonyára emlékeztek még egy volt miniszterre a Horn-kabinet időszakából, aki miután egy igen csúnyácska ügyben főszerepet bírt vállalni, azt találta mondani egy őszinte pillanatában a televíziós-kamerák előtt, hogy "a világ korrupt, nem én". Most ugyanez a történet zajlik. Az MSZP és az SZDSZ hirtelen kitalálta, hogy most akkor ők szembenéznek a múlttal - persze, nem a sajátjukéval, hanem másokéval. Ők most kiteregetik mindazokat az információkat, amelyek eddig titkosak voltak - tekintet nélkül a következményekre. Ha már nem lehet bebizonyítani, hogy Medgyessy Péter egy tisztességes ember, akkor bizonyítsuk be, hogy senki sem az ebben az országban. Ez fog történni. Ezerszer manipulált, ezerszer kétséges papírok garmadája fogja majd úgymond a nyilvánosságra hozatal formájában ellepni a közvéleményt. Eleddig köztiszteletben álló emberekről derül ki, hogy valóban vagy esetleg csak vélhetően Medgyessy Péterhez hasonló munkát láttak el. És nem lesz módjuk ezeknek az embereknek majd arra, hogy őket is a hazáért küzdő James Bondként állítsa be a magyarországi média.

Megítélésem szerint kikerülhetetlen, hogy ez történjék. Nincs illúzióm, hogy a koalíció számára nincsen más, mint ebbe az irányba előremenekülni. Eddig is ezt csinálták ugyanis. Miután sem politikai előéletük, sem tisztakezűségük okán illúzióik nem lehettek velük kapcsolatban a választóknak, szívós, kitartó munkával igyekeztek mindenkit maguk mellé rántani a sárba. Bennünket is. S ez többé-kevésbé, lássuk be, sikerült is nekik. Nem voltunk elég erősek, hogy megakadályozzuk ezt, akkor sem, amikor kormányban voltunk. Most pedig ellenzékben vagyunk. Ez azonban nem ok arra, hogy mindezt tétlenül tűrjük és nézzük. Azt gondolom tehát, hogy legalább az utókor és a közvélemény velünk egyetértő része számára el kell mondanunk azt, hogy hogyan is kellett volna 1990-ben és 1991-ben a közélet tisztaságát megteremteni. Hogyan kellett volna már az akkor is létező jó példákat ellesni, és mondjuk Magyarországon is megcsinálni azt, amit példának okáért Csehországban is megcsináltak? Hogyan kellett volna és kellene mind a mai napig eltakarítani a közéletből azokat, akik előéletük okán nem oda valók?
Nekünk tehát egy olyan törvényjavaslatot kell benyújtanunk az Országgyűlés elé, amely erről szól. Egy szigorú összeférhetetlenségi törvényjavaslatot, amely nem csupán erkölcsi szankcióval fenyegeti azokat, akiknek nincsenek erkölcsei, nem csupán a megszégyenítés fenyegetésével illeti azokat, akiknek egyáltalán nincsen szégyenérzetük, hanem egész egyszerűen kiveszi őket az intézményes közéletből. Egy ilyen törvényjavaslat természetesen D- 209-es elvtárssal kezdődik, és azokkal fejeződik be, akik hivatásszerűen abból éltek, hogy negyven éven keresztül tönkretették ezt az országot. Ezt akkor is meg kell tennünk, még ha igen csekély esélyünk van arra, hogy ez a törvényjavaslat ebben a parlamenti ciklusban elfogadást nyer. De talán még lesz olyan idő, amikor a többségünk is meglesz hozzá.