Nyugodtan mondhatjuk: még a rosztovi közgazdász díszdoktorok válogatott csapata sem álmodott volna különbet. Méltó ez a mű egy szociálisan érzékeny, talpig szociáldemokrata, ízig-vérig a modern európaiság talaján álló, népéért aggódó, nemzetéért felelős kormányhoz. A lenyűgöző koncepció lényegét röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy jövőre még több embert fognak kirúgni, s ezáltal még több munkahelyet hoznak létre. Egyszerű, logikus tétel, még Draskovics Tibor is megérti, ebből következően a többiek úgy tesznek, mintha ők is értenék. Óvatos derűlátás, józan bizakodás, visszafogott optimizmus árad a tervezetből, pedig a gazdasági környezet nem túl kedvező. Közgazdász körökben pozitív fejleményként értékelik, hogy a világgazdaságban a prosperitás jelei mutatkoznak, ám a megfontolt és tapasztalt emberekben ez némi nyugtalanságot ébreszt. Ha a nyugati gazdaság erősödik, akkor hazánkat elárasztják mindenféle lejárt, kifutott, idejétmúlt, ott eladhatatlan bóvlival, amit mi csak úgy tudunk kifizetni, hogy újabb hiteleket veszünk fel. Olykor az egyszerűbb lelkekben az a sötét gyanú támad, a hazánknak adott kölcsönök indítják be, tartják fenn a világgazdaság lendületét, de az ilyesmi felületes és populista okoskodás. Mindenesetre az elmúlt két évben nagyjából hetente közölték hozzáértő illetékesek, hogy a világgazdaság lassan lendületbe jön, aminek látható eredményeként a magyar államadósság a duplájára nőtt.

Van azonban ennél rosszabb hír is. Óvunk mindenkit a pániktól, de nem árt, ha felkészülünk a legrosszabbra, amikor azt halljuk, hogy jók, sőt, egyenesen ragyogóak a makrogazdasági mutatók. A makrogazdasági mutatók az ötvenes évek elején voltak a legjobbak, de szerencsére a tömeges éhínséget sikerült elkerülni. Manapság, ha jó makrogazdasági mutatókról beszélnek, akkor nyugodt beletörődéssel készülhetünk az újabb megszorító csomagokra, mert öntudatos állampolgárként áldozatot kell hoznunk a fenntartható növekedés érdekében. Legyünk igazságosak, a kormány is hoz áldozatokat. Olcsóbb, takarékos állam címszóval leépítéseket hajt végre a közszférában, megkurtítja az önkormányzatok költségvetését, megnyirbálja a szociális juttatásokat, húzza-halasztja a központi beruházásokat, saját jövedelmeit is csak szerényen, az inflációt alig öt-hatszorosan meghaladó mértékben emelgeti.

Ám a legdermesztőbb ötletük az, hogy adócsökkentést terveznek. Jaj, csak azt ne! A személyi jövedelemadóban megjelenő egy-két ezer forint többletért tucatnyi más adó, illeték, elvonás a kompenzáció. Az átlagjövedelműek adósávjának kitolása valóban kitolás. Mert együtt jár egyes járulékok, árucikkekben megjelenő adótartalom, bizonyos más adófajták (gépjármű, örökösödési stb.) emelésével, új adónemek bevezetésével, kedvezmények megszűnésével, jövedéki termékek, energiaárak növelésével, úgyhogy az egy-két ezer plusz valójában öt-, hat-, tízezer mínusz lesz.

Mindent összevetve, a 2005-ös költségvetés tervezete jó. Abból a szempontból, hogy semmiféle meglepetést, váratlan fordulatot nem tartalmaz. A prioritások a régiek. Továbbra is növekedni fog az államadósság, a költségvetési hiány, az infláció, a szegények és a középrétegbeliek közterhe, csökken a fogyasztás, a vásárlóerő, az életszínvonal és az életkedv. Ez a tántoríthatatlan következetesség az MSZP legnagyobb erénye.

A jövő évi pótköltségvetés tervezetét még nem készítették el. Az idei büdzsé is legalább két hétig életképes volt, csak utána módosították. A 2005-ös költségvetés, lehet, már a megszavazása pillanatában összeomlik, de az is megeshet, hogy egy egész hónapot kibír. De történjék bármi, amíg ez a koalíció fosztogat és osztogat, az alapelvek változatlanok maradnak.

Forrás: Ugró Miklós, Magyar Nemzet, 2004. július 12.