Kocsis István nem bizonyult felelősnek sem azért, mert egy konstrukciós hibás tisztítóberendezést szállító céggel szerződött, sem azért, mert az üzemzavar idején több előírást nem tartottak be, majd hibát hibára halmoztak, sem azért, mert késve és tudatosan alulkezelve jelentették be a végül hármas fokozatúvá minősített balesetet. Prémiumát is mindenki megkapta rendesen, egy szerencsétlen osztályvezetőt kivéve.
Ennek az embernek és csapatának kellene most elhinnünk, hogy a kettes blokk újraindítása teljesen biztonságos úgy is, hogy az összetört, sugárzó fűtőelemekhez azóta hozzá sem mertek nyúlni. Hogy valójában mit akarnak tenni, azt meg nem kötik az orrunkra, nem hozzák nyilvánosságra a négy független intézmény írásos véleményét a beindítás kockázatairól. Pakson általános az a vélemény - még ha ezt névvel nem is vállalja senki -, hogy az ilyen jelentéseket a (bulvár)sajtó félre szokta magyarázni, és szándékosan pánikot kelt. Magyarán: nem kötik a hülye újságírók orrára, miért nem fog felrobbanni az atomerőmű.
Csakhogy: az időközben távozott miniszteri biztostól, Aszódi Attilától tudjuk, a paksiak eredetileg valamiféle ideiglenes állványt akartak buherálni a kettes blokkhoz, amiről csak nagy viták árán lehetett őket lebeszélni. Jó lesz az úgy is, csak már dőljön a pénz - ez lehet a mentalitás Pakson, ha igaz a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bírálata: a termelési szempontokat a biztonságiak elé helyezik. Közben az atomerőműveket egyébként nem ellenző magyar közvélemény lassan átpártol a Greenpeace oldalára.
Valóban vétek ilyen olcsó áramot nem megtermelni, de vétek hülyének nézni a tulajdonos államot, azaz minket, lakosokat is.

Magyar Hírlap, 2004. augusztus 9.