Gyárilag naiv

Nehéz most okosnak lenni, de nem is azért, mert sok a bizonytalansági tényező, hanem mert ilyenkor nem okoskodásra van szükség, hanem egy ölelésre, egy jó szóra, egy puszira, vagy csak egy vállra, ahol sírhatunk. Ilyen még nem volt. Antall József is inkább meghalt.

Ül a miniszterelnök a tévében, szegény miniszterelnök, akivel most csúnyán elbántak... a rosszak, de nem ám azok a rosszak, akiknek a hazugsággyárát le kellett állítanunk, hanem a sajátrosszak, ami olyasmi, mint a magánvaló.

Medgyessy Péterre éppen gyári naivitása miatt tartott igényt a kémelhárítás.
"Gyárilag naiv vagyok" - mondja a miniszterelnök kérdésre válaszolva; nem neki való a politika, ez derült ki éppen, számára legalábbis ez a tanulság, hogy túl jó ember ő a politikához, érzelmei vannak, szíve van (tényleg, tényleg van szíve, bizonygatja, mintha újabban terjedne a pletyka, hogy kivették neki), sőt mája és tüdeje van, sőtsőt haja már nem sok van, mondja önironikusan, nincs sok dolga vele a fodrászának, és mégis lám, mégis Mallorcán nyaral, mármint a fodrász, ami nagyszerű tromf, ha szóba jött az utazási szenvedély: méghogy urizálás meg dzsentriallűr, hát nekem még a kocsisom is kaviáron él, nincs abban semmi - ez a túl jó ember (lásd még: túl szexi lány) most, két év miniszterelnökség után belátta, hogy a politika viszont nem túl jó, csúnya dolog az, a hatalom pedig furcsa.

Medgyessy Péter, amikor 1966-ban először vette fel a munkát a Pénzügyminisztériumban, még nem sejtette, hogy a politika csúnya dolog, hogy az nem való olyannak, akinek szíve van - már akkor is naiv volt, hiszen gyárilag az, és abban a gyárban nem hazugságot termeltek, hanem pici, puha, játékos házi kedvenceket, akiknek egyetlen dolguk az volt, hogy hanyatt fordulva doromboljanak -, néha feltekintett a tervgazdaságból, eszébe jutott, nem volna-e jobb kertészkedni Horányban, vagy révésznek állni a Tiszánál, elbeszélgetni a bölcs, bajszos öreg parasztokkal, esetleg saját bajuszt is tartani háztájiban, hozzá vasbögrét zsírral, élni egyszerűen, tiszta szívvel. De tudta, hogy neki feladata van.

Medgyessy Péterre éppen gyári naivitása miatt tartott igényt a kémelhárítás.

Le is mondhat, ez az egy gomb még maradt neki. Vagy megteheti esetleg, hogy sztrájkba lép.
Medgyessy Péter, amikor 1987-ben pénzügyminiszter lett, még mindig nem vette észre, hogy a hatalmas szíve, amit már külön Roburral hordtak utána, az a túlburjánzó szív lesz a veszte, mert a hatalom furcsa dolog, nem a gyárilag naivak műfaja az, hanem a silány emberi magatartás színpada. Látta maga körül a törtetőket néha, de csak csóválta a fejét rosszallóan, és szerette a társadalmat, rendületlenül. Már akkor is szerette a társadalmat - nem a népet vagy a nemzetet szerette ő, mint holmi reakciós nemes, hanem a társadalmat a maga felépítményszerűségében, makroszinten. Egy évvel később, miniszterelnök-helyettesként még mindig virágelvtársról virágelvtársra szálldogált, gyanútlanul, mint a nyári lepkék, akik nem hallottak még az őszről és a fagyos éjszakákról. És ugyanígy mosolygott a világra minden további poszton, ahova fújta őt a pajkos szellő. Egy igaz ember. Nem, nem kellett mindehhez semmi simli, se rúgkapálás lefelé, se csókdobás felfelé. Csak őszinteség és szeretet.

Mostanáig megkímélte az élet őt, a gyárilag naivat. Hatvankét évesen kell szembenéznie azzal, hogy van silány emberi magatartás, hogy a szövetségek nem örökre szólnak, hogy a törpök élete nem csak játék és mese. Hogy ezeknek ő csak arra kellett, eldobják, mint egy szál gyufát, amelynek nincsen lángja már. Hogy ezek tulajdonképpen... és ilyet még sohasem mondott, nem volt szükség ilyen szó kimondására eddig soha, de most elszakadt a cérna: ezek hülyék. Ezek nem normálisak. Ezek veszteni akarnak. Átjátszani a hatalmat, odadobni az ellenségnek, ártani az országnak, amit ő most kikér magának, mert szereti a társadalmat. De csak veszítsenek, egyék meg a levest, amibe belefőzték az ő szívét. Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten: le is mondhat, ez az egy gomb még maradt neki, bemehet már holnap a köztársasági elnökhöz naivan, kikéri a munkakönyvét, és megy, vissza se néz, hosszú út porából köpönyeget veszen. Vagy megteheti még esetleg azt is, hogy sztrájkba lép.

Hát így történt. Egy gyárilag naiv embert, egy Árvácskát veszít az ország. Hívja meg egy sörre, aki látja, és hagyja beszélni, hallgassa megértően, lapogassa meg a hátát: nem a te hibád, Péter, te megtettél mindent. Túl sokat tettél.

Tóta W. Árpád, Index