fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem az úttörőszövetségé Csillebérc
2004. szeptember 17., 13:18
Érvénytelenek a csillebérci tábor elajándékozásáról szóló szerződések. A Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítélete helyben hagyta az elsőfokú bíróság erre vonatkozó döntését.

Az érvénytelenség jogkövetkezményeit még vizsgálni kell, az azonban bizonyos, hogy a döntés értelmében a tábor nem a Magyar Úttörők Szövetségének tulajdona.
A csillebérci tábor ügyében még 2000 júliusában nyújtotta be a keresetet a magyar állam nevében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint a Deustch Tamás vezette Ifjúsági és Sportminisztérium. A keresetben azt kérték: a bíróság mondja ki, hogy érvénytelenek a mintegy 46 hektáros XII. kerületi ingatlant az úttörőszövetség tulajdonába juttató 1989-es ajándékozási szerződések. Az is kérték a bíróságtól, hogy állítsa vissza a szerződéskötést megelőző állapotot. A keresetben azt is kérik a felperesek, hogy a bíróság juttassa birtokukba a csillebérci tábort.
Csillebérc ügyében egy másik per is indult. A Budai Központi Kerületi Bíróságon szeptember óta folyik az a büntetőper, amely a most már volt úttörőtábor területén álló vadászház eladása miatt a Magyar Úttörők Szövetségének ügyvezető elnöke, Rácz Péter és ingatlanszakértője ellen indult hűtlen kezelés miatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Tagad a főúttörő
Cikk: Vádlottak padján a csillebérci főúttörő
Cikk: Fordulat a Csillebérci vadászház ügyében?