A szocialista párt és koalíciós tettestársa minden jel szerint két napon belül a semmiből, pontosabban a már-már elfeledett KISZ KB-ból üres zsebbel indult, majd sokmilliárdos vagyont összegereblyéző Gyurcsány Ferencet nyomja le miniszterelnökként a Kádár János "puritánságán" szocializálódott ország torkán. Azt a Gyurcsányt, aki egy szép őszi napon azt magyarázta egy fórumon, hogy olyan szegény a büdzsé, mint a templom egere, majd egyszer csak kipördült a pulpitus mögül, s egy kommunikációs bravúrnak szánt mozdulattal kifordította nadrágzsebeit, demonstrálva az üres államkasszát.
Mintha a kijelölt miniszterelnöknek természetes lenne, hogy ha a központi költségvetésről esik szó, akkor valójában a saját zsebeinek tartalmáról van szó. Valóban, ha a büdzsé hiányáról beszélünk, akkor Gyurcsány és társai nemzeti vagyonnal kibélelt zsebeiről is beszélünk.
Lássuk hát közelebbről a timföldesúr nadrágjának részvényekkel, tulajdoni lapokkal tömött farzsebeit is. Azok tartalmát egy létező jogállamban, ahol az állammal kötött szerződéseknek is ki kell állniuk a jó erkölcs próbáját, Gyurcsány nem tarthatná meg.
Tehát vissza kellene szolgáltatnia a kilencvenes évek elején lenyúlt balatonőszödi volt kormányüdülőt. És nemcsak azért, mert fű alatt szerezte, hanem azért, mert az ingatlan nem volt rendesen felbecsültetve, nem volt rendesen meghirdetve, és mert a lehető legerkölcstelenebb privatizációs technikával szerezte meg azt a vízparti nyaralót. A lényeg: Gyurcsány ezt az értékes vízparti ingatlant ingyen, vagyis a jó erkölcsbe - "Nagyon is!" - beleütközve szerezte meg. Igaz, a lízingkonstrukciós privatizációs technika miatt tíz évet kellett várnia, hogy az üdülő tulajdonjoga tisztázódjék. Ideje a pohárba is tiszta vizet önteni.

Szemesen Szemesen

Ha valóban jogállamban élünk, haladéktalanul bűnügyi zár alá kellene venni ama balatonszemesi villát is, amelyet az őszödivel közel egy időben sikerült megszereznie az úgynevezett apportálós privatizációs technikával. A korábban a Kartográfiai Vállalat tulajdonába került szemesi, Tompa utcai villát az állami vállalat jogutódja, a Tervező, Tanácsadó és Információs (TTI) Rt. szerezte meg, amelynek privatizációját az Állami Vagyonügynökség nevében a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft., és ily módon e cég nevében eljáró Gyurcsány Ferenc vezényelte. Ennek során csippentettek ki a társaság vagyoni köréből úgy, hogy azután a villa egy Gyurcsány-érdekeltségű magáncég tulajdonába "apportálódott".
A szemesi villa a privatizáció előtt néhány hónappal, 1992 januárjában még tízmillió forintnyi vagyonértéken szerepel a cég vagyonmérlegében, majd júliusban - hogy, hogy nem - már csak ötmilliót ért. Ez idő alatt az infláció vágtatott, a forint meg nemhogy erősödött volna, sokkal inkább gyengült, mégis az ingatlan értéke - felrúgva minden közgazdasági törvényszerűséget - felére apadt. A privatizáció során a Gyurcsány által protezsált (értsd: vevői pozícióba emelt) új tulajdonos belépett tulajdonosként a Gyurcsány Ferencék tulajdonában lévő Aldo Kft.-be, és egy füst alatt immár 2,4 millió forint "akciós" értéken apportálta a cégbe a "leértékelt" szemesi ingatlant. Majd később és ingatlanvagyonát hátrahagyva kiszállt a cégből a protekciós privatizőr. Mondhatnánk erre, hogy ez a törvényt nem sértő ügyletsor, de mi azt mondjuk erre a technikára, hogy a korrupció gyanújával övezett, illetve azt, hogy egy sikerrel végrehajtott vesztegetési mód, ahol a megvesztegetett hivatalos személy az Állami Vagyonügynökség nevében eljáró cég alkalmazottja volt. A szemesi villa apportálása az Aldóba gyaníthatóan színlelt szerződéssel történt, de bátran állíthatjuk: nem kizárt, hogy a korrupciós hátteret hivatott elfedni.

Hungalu-cégek áron alul

Tulajdonképpen vissza kellene adogatni a Hungalu Rt. -től áron alul megszerzett cégeket is. Például az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága által 1998 őszén a Hungalu Rt. privatizációjának átfogó vizsgálatáról készített összegző jelentés alapján a balassagyarmati szerzeményt.
A Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékos üzletrészét a Gyurcsány-féle cégbirodalom zászlóshajója, az Altus Rt. a Hungalu Rt.-től - az ÁPV Rt. engedélyével - 1995 októberében vette meg. A kilencvenes évek közepén évente egymilliárd forintnál is több árbevételt termelő társaság jegyzett tőkéje 1994-ben 287 millió forint volt, 1995-re azonban a várható eredmények alapján már 498 millió forint jegyzett tőkével számoltak. A pályázati kiírás szerint a társaság nyereséges volt, eredménytartaléka az 1994-es gazdasági évben 195 millió, mérleg szerinti eredménye 2,5 millió forint volt. A vételár pedig 46 millió forint. A vevők ezen felül vállalták, hogy megfizetik - vagyis a cégből kitermelik - a fémipari kft. 50 millió forintos adósságát a Hungalu Rt.-nek, és öt év alatt legalább 50 millió forinttal megemelik a cég törzstőkéjét, sőt ezen túlmenően még 40 millió forint értékben beruházást is végrehajtanak. Vállalták azt is, hogy öt év alatt maximum 80 dolgozót bocsátanak el, és elhárítják a környezetvédelmi károkat is.
Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága még 1998-ban megállapította, hogy a fémipari kft. eladási ára a társaság jegyzett tőkéjéhez viszonyítva 16 százalékos. A saját tőkéjéhez (tényleges vagyonához) viszonyítva mindössze 9,2 százalékos árfolyamon (tizedáron) vette meg Gyurcsány cége a fémipari társaságot.
A Balassagyarmati Fémipari Kft. -t egyébként a magánosítás előtt üzleti alapon is felértékeltették az Ernst&Young Kft.-vel, amely 95 millió forintra taksálta a társaság üzleti értékét. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága jelentésében leszögezte: az értékesítés alacsony árfolyamon valósult meg. Sőt azt is rögzítették, hogy a Balassagyarmati Fémipari Kft. privatizációs szerződésében a vevők által tett vállalások teljesítését sem szankció, sem garancia nem biztosította. Sőt a környezetvédelmi károk helyreállítására a szerződés ki sem tért. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a Hungalu Rt. felé esedékes 50 milliós tartozást nem az ily módon privatizált cég új tulajdonosainak kellett kiegyenlíteniük, hanem mint arról egy közjegyzői okirat tanúskodik, a magánosított cég, a Balassagyarmati Fémipari Kft. fizette meg végül az adósságot. A Balassagyarmati Fémipari Kft. -t 1996-ban részvénytársasággá alakították, majd 1999-ben nem pénzbeli hozzájárulás címén törzstőkéjét 426 millió forintra emelték.

A timföldgyáros

Gyurcsányék legnagyobb hungalus szakítása mégsem ez a kft., hanem a mosonmagyaróvári timföldgyár megszerzése volt. Az egyik legnagyobb magyar alumíniumipari vállalatot, a Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft.-t (Motim) ugyancsak 1995-ben értékesítették. A Motim Kft. új tulajdonosát, a Gyurcsány által szervezett konzorciumot egyfordulós nyílt pályázaton sikerült kiválasztania a Szabó Pál vezette Hungalu igazgatóságának. Csak az összeférhetetlenségre kényes, működő piacgazdaságokban okozna elsöprő botrányt, hogy a magánosítást lebonyolító Hungalu vezérigazgatója, Szabó Pál később egy időre beült az általa privatizált cég felügyelőbizottságába (polgári demokráciákban ilyenkor fel szokott merülni a korrupció gyanúja). Az összeférhetetlenségre kényes, működő demokráciákban bajosan lehetne miniszterelnök abból, aki a cége felügyelőbizottságába ültet egy állami alkalmazottat, akitől korábban olcsó áron vett timföldgyárat. A köz nevében a hatalmat ellenőrző sajtómunkásoknak is a timföldbe gyökerezne a lábuk ekkora skandalum láttán.
Vissza kellene adnia Gyurcsánynak a timföldgyárat is. A Motim az értékesítés évében egyébként 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és 200 millió forint nyereséget könyvelt el. A timföldgyár 90 százalékos tulajdonjogának megszerzésére az Altus- GPS-konzorciumot javasolta az ÁPV Rt.-nek a pályázat nyerteséül a Hungalu Rt. igazgatósága. A privatizációs szerződést 1995. december 21-én alá is írták. A műkorundgyár üzleti alapú értékbecslése során csupán 486 millió forintra értékelte a cég vagyonát. Az ÁPV felügyelőbizottsága megállapította, hogy a cég jegyzett tőkéje 1994-ben 1,1 milliárd forint, a saját tőkéje azonban csaknem kétmilliárd forint volt.
Csakhogy a Motim Kft. teljes és pontos mérlegadatairól és eredmény-kimutatásairól nem tájékoztatták a privatizációról döntési joggal bíró ÁPV Rt. igazgatóságát. Mondhatnánk úgy is ennyi idő távlatából, hogy szemérmetlenül elhallgatták. De megfogalmazhatjuk azt is, hogy csalás történt. Ennek alapján a szerződés aligha állja ki a törvényesség próbáját, vagyis semmissé kellene nyilvánítani. Vagyis - egy bírósági eljárással - helyre kell állítani az eredeti állapotot.
De térjünk vissza a timföldgyár privatizációjának részleteihez, mert köztudomású, hogy az ördög a részletekben rejtőzködik. Az Altus-GPS konzorcium a 90 százalékos üzletrészért 705 millió forintot fizetett, ebből csupán ötmillió forint - egy lakótelepi lakás akkori ára - volt a készpénz, a többi hitel. Altusék vállalták, hogy a társaságot 15 évig működtetik, betartják a kollektív szerződést, vagyis két évig nem bocsátanak el dolgozókat, sőt vállalták azt is, hogy az 1,6 milliárd forintra becsült környezetvédelmi kárelhárítást elvégzik, ezenkívül hárommilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre öt év alatt. A konzorcium kötelezettséget vállalt arra is, hogy 15 évig a gyár által igényelt bauxitot hazai forrásból szerzi be. Ez persze nem jelent nagy áldozatot akkor, ha privatizálhatnak hozzá egy kis bauxitbánya-hányadot is!
A nagy bevállalások szépséghibája az volt, hogy teljesítésüket nem biztosította semmiféle garancia, sőt a szerződés megszegése sem vont maga után semmiféle szankciót. A környezeti károk elhárítását amúgy sem a vevők, hanem a privatizált cég vállalta, sőt a timföldgyár vállalt készfizető kezességet a vevők kötelezettségvállalásaiért is, a társaság ingatlanjaira ezt biztosítandó jegyeztek be 100 millió forint erejéig jelzálogjogot. Egy biztos: Gyurcsány nagyon értett ahhoz, hogyan kössön szerződést a maga javára.

Gólpassz az anyóstól

A Motim privatizációjának banki hátterét előbb a CIB Bank szolgáltatta, kiadva a vételár devizában meglévő fedezetéről az igazolást, majd miután a CIB kihátrált az üzletből, az akkor még állami tulajdonú Magyar Hitelbank nyújtott hétszázmillió forintos kölcsönt a konzorciumnak. Ennek a banknak az elnöke abban az időben Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc anyósa volt. Bizony érdekelhette volna az APEH-et annak idején, hogy a Motimban 1998 júliusában jelentős, több mint 40 százalékos részesedést szerzett a Luxemburgban bejegyzett Altus Luxemburg S. A. H. De a jelek szerint nem volt számukra érdekes.
Mint említettük, a Motim új tulajdonosa szerződésben vállalta, hogy másfél évtizedig hazai forrásból szerzi be a bauxitot. Bevásároltak tehát maguknak egy üzletrésznyit a bakonyi bauxitbányákból. A Bakonyi Bauxitbánya Kft. 72 százalékos üzletrészét egyenlő arányban igyekeztek elosztani a timföldgyárak között egy pályázaton 1996-ban. Azért írtak ki zártkörű tendert - legalábbis azzal indokolták -, hogy egyetlen alumíniumipari cég se szerezhessen monopoljogot a magyar bauxitvagyon kitermelésére. Igaz, hogy később valahogy az almásfüzitői timföldgyár mégis kimaradt a buliból, csődbe is ment - de miért is hagyták volna, hogy zavart okozzon a piacon. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága később szűk körűnek ítélte a meghívottak körét, mondván, nem a tényleges bauxitfelhasználókat hívták meg a zártkörű versenyre. De ez az idejétmúlt ténymegállapítás annyit ért akkor már Almásfüzitőnek, mint halottnak a beöntés. A privatizációt ellenőrző felügyelőbizottság egyébként a bauxitbánya esetében is rendkívül alacsonynak ítélte a 100 millió forintos eladási árat, amelyen az 1,55 milliárd forint törzstőkéjű cég elkelt, és amelybe ráadásul még az értékesítés előtt beolvasztották - mintegy ajándék gyanánt - a 236 millió forint jegyzett tőkéjű Geoprospeck Kft.-t is. Gyurcsánynak a bauxitbányában szerzett tulajdoni hányad miatt is kártalanítani kellene a közt, vagyis a kiürített zsebet: a büdzsét.
És most itt áll előttünk kijelölt miniszterelnök-jelöltként az a Gyurcsány Ferenc, akinek milliárdos magánvagyona miatt igencsak erős az érdekérvényesítő képessége. És úgy tűnik, már nemcsak a saját pártjában, hanem a kormányában, sőt a törvényhozó Országgyűlésben is.
Gyurcsány készen áll az országlásra. Vajon az ország készen áll-e az ő kormányzására?

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu