Gajdos Erzsébet interjúja

- Emlékezetes Kossuth téri beszéde sokaknak adott újból reményt az országban. Mit jelentett önnek ez a délután?

- Az én életemben sok minden történt már, de ehhez hasonló kevés: talán 1947 májusának utolsó vasárnapján, Budafokon éltem meg ilyet, amikor eucharisztikus napot rendeztek, s Mindszenty József bíboros hercegprímás mellett én is felszólalhattam. Ott tizenötezer ember előtt beszélhettem. A Testnevelési Egyetemen megtartott gyűlésen majdnem tízszer ennyin vettek részt. De életem egyik legnagyobb élménye az április 13-i Kossuth téri gyűlés, ahol több mint másfél millióan álltak ki a nemzet ügye mellett. Lehet, hogy nem is volt a magyar történelemben ehhez hasonló esemény: ha Mátyás királlyá választásán ilyen sokan lettek volna a Duna jegén, beszakadt volna alattuk...

- Mit érzett, amikor látta, milyen sokan tartották fontosnak, hogy eljöjjenek?

- Ahogy ott ültem az emelvényen, átgondoltam, mit is fogok majd mondani, de amikor felálltam, s az emberekre néztem, valami káprázat fogott el. Egy ihlet. Végig ennek hatása alatt voltam. Az emberek őszinte szeretete hatalmába kerített, ennek egész lényem annyira örült, mint még soha. Amikor hazaindultam a Kossuth térről, aszódi fiatalok álltak egy csoportban és megszólítottak. Aztán nyíregyháziak is. S az óta is naponta állítnak meg emberek az utcán, és kérdik tőlem, mikor találkozunk újra egy hasonló összejövetelen. Leveleket kapok, telefonon hívnak. De én azt hiszem, az ilyen nagy történelmi eseményeket nem lehet - úgymond - megismételni...13.-án hazaérve azt mondtam a feleségemnek, nem tudom, nem kellene-e most abbahagynom a közéletet, mert a tizenötezres hallgatóságtól eljutottam odáig, hogy másfél - kétmillió ember hallgatott meg...

- Nem a leírt szöveget mondta el?

- Nem írtam le én semmit, csak átgondoltam még odahaza a mondanivalómat. Azóta nem volt még időm elolvasni, visszanézni, hogy akkor mit is mondtam, de biztos, hogy nem egészen azt, amit elgondoltam.

- Az Áprilisi Ifjak Egyesületének alakuló ülésén azt hallottam egy fiataltól, hogy még Orbán Viktor is tanulhatna öntől retorikát - más politikusokról nem is beszélve...

- Ez jól hangzó, de túlzó dicséret. Én sosem megyek el gyűlésre beszédet tartani anélkül, hogy ne készülnék rá elő. Nem is szeretném, ha ilyen képességem lenne, mert akkor nem tudnám átélni a mondanivalómat. Különböző témák, és maga a beszédkeret mindig előre megvan a fejemben, de a vázlatot csak kivételes esetben írom le: az Országgyűlés alakuló ülése alkalmával például megtettem ezt.

- Mit jelentett Ön szerint a Kossuth téri nagygyűlés?

- Azt, hogy megszületett egy őszinte kívánság, sőt követelés arra, hogy Magyarországnak olyan nemzeti kormánya legyen, amelynek vezetői nemzethűségből és emberségből is jól vizsgáztak. S azt is jelentette, hogy az emberek szerint eljött az ideje, hogy szakítsunk a múlttal, s ne kerüljenek a diktatúra szereplői megint kormányzati szerepbe.

- Hogyan lehet vajon megtartani ezt a lelkesedést?

- Nincs ember, aki ezt ma meg tudja mondani. Azt sem tudta senki, hogy a Kossuth téren ennyien leszünk: ha valaki két héttel hamarabb említést tesz erről, azt mondták volna róla, hogy álmodozik szegény. Ugyanígy azt sem tudja senki, hogy ez az erő milyen formában és hol fog a jövőben megjelenni. Az biztos, hogy ez az összefogás Orbán Viktor személye körül bontakozott ki. Amíg neki a közéletben szerepe van, addig megmarad. Rajta kívül a mai politikai életben senki nincs, aki ezt a karizmatikus szellemiséget, erőt és felkészültséget bármilyen módon pótolni tudná.

- Hogyan fogadta a 2002-es választások első fordulós eredményeit?

- Nem hittem a 8-10 százalékokban, amit a közvélemény-kutatók jósoltak. Én ezt megtévesztésnek tartottam. Láttam a szocialista párt négyéves ellenpropagandáját, s a parlamenti munkájukat is: soha semmire sem helyeseltek, s az Orbán-kormány megalakulásának első percétől kezdve ellenkampányt folytattak, s csak a hatalom visszaszerzésére törekedtek.
Ehhez hozzájárult az is, hogy a média Magyarországon mára igazi nagyhatalommá nőtte ki magát. A benne tapasztalható elfogultságot rendkívül károsnak tartom. Erre sokkal jobban oda kellene figyelnie mindenkinek, mert amikor született rosszindulatból, elfogultságból és gyűlöletből nem írnak tisztességesen, az az ország megrontója és a kettéosztottság előmozdítója. Az ilyen sajtót sokkal károsabbnak tartom, mint egy influenzajárványt, mert abból ki lehet gyógyulni. Ez meg egy olyan járvány, amely szellemi torzulást okoz, és erre senki se fordított elegendő figyelmet mostanáig. A negyven éve kitermelődött újságírók ma is osztoznak a vezető pozíciókon és az elmúlt évtizedekben sokan beletanultak az eszmeirtásba... Eddig csak népirtásról beszéltünk, de most már sajnos eszmeirtás is van, ami legalább olyan káros. A hazafiságból nemzetköziséget csinál, az istentiszteletből pártgyűlést, a körmenetből felvonulást, a Szent István napból alkotmányünnepet, a gyónásból meg önkritikát. Azok az emberek, akik mindezt magukba szívták, magukkal is viszik életük végéig... Hallom az egyik rádióban, hogy Hollandiában a jobboldali párt győzött. Azt, hogy a keresztény, elhallgatják. Mikor a Fidesz belépett az Európai Néppártba, a rádió mindig konzervatív közösséget hangoztatott. De mit jelent a vidéknek az, hogy konzervatív? Semmit. Azt, hogy az Európai Néppárt a keresztény pártok közössége, azt nem mondják, mert az már elkötelezettség, ami tőlük olyan távol áll, mint Lucifertől a szenteltvíz. Úgy érzem, nincs elég felszólalás és tiltakozás az elfogult tájékoztatás ellen. Pedig nem lehet másképp cselekedni, mert ha a közeljövőben sem lesz tárgyilagos a tájékoztatás, akkor a média megöli a jövőt. Mert olyan nagyhatalom, amelyik, ha akarja a senkiből zsenit csinál, a zseniből, pedig senkit.

- Miként vélekedik az amerikai The Washington Postnak a polgári kormányt bíráló cikkéről?

- A Kossuth téri gyűlés előtti napon kaptam meg az amerikai külügyminiszter levelét, amelyben elhatárolták magukat a The Washington Post cikkétől, és megbecsülésüket fejezték ki a polgári kormány és Orbán Viktor irányába. Itt csak arról volt szó, hogy vannak emberek az országban, akik így akarják befolyásolni a polgári oldal megítélését.
Nekem az International Herald Tribune jár. A feleségem ezt minden nap végigolvassa és beszámol. Ez a Párizsban megjelenő napilap - úgymond - a The Washington Post és a The New York Times gyermeke, amiben még egyszer sem olvastunk semmi elítélő hangvételű írást a kormányról és a miniszterelnökről.

- Az elmúlt évszázad nagy részét külföldön kényszerült tölteni. Milyen érzés volt 41 év után hazajönni? Mennyi időbe telt megszokni Magyarországot?

- Lehet, hogy eltartott három percig, vagy kettőig, de maximum ötig.
Több könyvet írtam odakint, a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségének 34 esztendeig, a Rab Nemzetek Szövetségének 4 évig voltam az elnöke. A washingtoni nagykövet, a New-Yorki-i konzul többször eljött ügyvédi irodámba, hogy azt kérje, jöjjek haza. Elmondták, hogy ez azért is lenne fontos, mert a cikkeim, a beszédeim elfogultak. Nagyon szívesen hazajövök látogatóba, mondtam, ha a Demokrata Néppárt még élő képviselői, hívei összejönnek Magyarországon, és találkozhatok velük. Azt nem lehet, felelték, úgyhogy nem jöttem: Én a hazámba turistaként utazzam? Akkor inkább nem megyek... Amerikában ügyvédként úgy dolgoztam, mint egy amerikai, de minden pillanatát az életemnek magyarként éltem. A hazai eseményeket jobban figyelemmel követtem, mint az itt élők. A Szabad Európa Rádió sajtóosztályának Münchenben volt egy ötven, olykor százoldalas heti kiadványa, amelyben az összes hazai magyar lapban megjelent fontosabb cikket összegyűjtötték. Ezt minden héten megkaptam a lakásomon. Óriási híranyag gyűjteményem volt, tehát olvastam, tájékozott voltam. 1989. szeptember 29-én jöttem haza végleg.

- Ön közel egy évszázad történelmi eseményeit élte végig. Mit gondol a jelenlegi helyzetről, amikor Orbán Viktor miniszterelnök minden adottsága és négyévi eredményes kormányzása ellenére sem alakíthatott kormányt?

- Ez nem egy könnyű helyzet, de azt is hozzáteszem, hogy volt már ehhez hasonló a történelemben. Életem egyik legmegdöbbentőbb élményeként emlékszem arra, amikor 1945-ben Churchill elvesztette az angliai választásokat. A Roosevelt - Sztálin - Churchill hármasból ő harcolt Európáért. Tőle ered a "V", a győzelem jele is, azaz a mutató és a középső ujjnak a szétnyitott felmutatása. Sokan is nem értettük akkor se, hogy a háborúban győztes elnök a választásokon miért bukik meg... Akkor Churchill azt mondta: négy év múlva visszajövök! És vissza is jött... Most mindnyájunkban van szomorúság, de ez nem lehet tartós állapot. Mi türelmetlenebb nép vagyunk, meg nem is szoktunk hozzá, hogy valaki rátermetten, jól végzi a feladatát. Óriási változás történt az országban, s ha a sors úgy hozta volna, hogy még négy évig az Orbán-kormány marad, többet nem jöttek volna vissza mindazok, akik kiszolgálói voltak a megszállóknak.

- Mit kezdhetnek a polgári oldal szavazói a "kisebbségi lét" szomorúságával?

- Attól, hogy egy pert elvesztek, még van fellebbezés. A fellebbezés eltarthat négy évig is. Most mindnyájunkban van szomorúság, de ez nem lehet tartós állapot. A reménynek erősebbnek kell lenni, mint a veszteségnek, vagy a csalódottságnak. Akiben nincs remény, nem tud dolgozni. Ennél már sokkal nehezebb helyzetet megéltek már az emberek, és volt már sokkal nehezebb helyzetben Budapest, és az ország is.
Magam nem adhatok példát senkinek, de azért egy személyes történetet szeretnék elmesélni. Talán tanulságos lehet...
Amikor a nyilasok börtönében voltam, azért nem került sor a kivégzésünkre, mert kiürítették a Margit körúti fogházat, s így megmenekültünk. Amikor letartóztatási végzés jelent meg ellenem, mint képviselő ellen, el kellett hagynom a hazámat. 1948 novemberében a feleségemmel együtt indultunk el a zöldhatáron át külföldre. Huszonnégy órát, vagy annál is többet töltöttünk életveszélyben. Már alkonyodott, amikor átérve a határon Graz mellett megálltunk. Akkor azt kérdeztem a feleségemtől: most hova és merre? Harminchét évesen magam mögött hagytam a szüleimet, a hazámat és a kitűnő ügyvédi irodámat. Nem volt más egyebem, mint a hátizsákom és ez a kérdésem. De aztán elindultunk valamerre, bár még azt sem tudtuk merre. Most viszont mindenki tudja, hova, és merre. Nem maradt más, mint tenni a dolgunkat.

Az interjú 2002. május 16-án készült

A KDNP megalapításának 60. évfordulója alkalmából Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét kérdeztük.

- Kereszténydemokrata Néppárt megalapításának 60. évfordulóját ünnepli az idén. Milyen politikai viszonyok között jött létre, ahogy akkor nevezték a Demokrata Néppárt?

- 1944-ben a háború után újraszervezték a pártot szembeszállva az egyre keményedő kommunista hatalommal. 1947-ben Barankovics István vezetésével ez a párt megnyerte a parlamenti választásokat, amit a kommunisták csak a hírhedt kékcédulás csalással tudtak meghamísítani. Ezek után emigrációba kényszerült a párt számos vezetője, Barankovics Istvánnak, Varga Lászlónak külföldre kellett menekülni. Fontos hangsúlyozni, hogy a párt ekkor sem szűnt meg, Barankovics csak felfüggesztette a működését, később az emigrációban folytatták tevékenységüket. Barankovics a feljegyzésében azt írta, hogy a kommunista rendszer nem hagyott más választást, mint választani a puszta lét és a becsület között. Ők a becsületet választották. 1956-ban egyébként Antal József aktív részvételével újraszerveződött a párt. 1989-ben volt a következő újraalakulás az Antal-kormányban. 1997 nyarától kezdődően a párt életében bekövetkezett egy törés, amikor Giczi György lett az elnöke, aki a polgári szövetség gondolatával szimpatizálókat kizárta a pártból. Ekkor jött létre a Barankovics Platform, amiből később a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alakult. Ebbe a szövetségbe mentette át a KDNP legnemesebb hagyományait. 2002. novemberében a Legfelső Bíróság döntésének megfelelően sikerült törvényes választmányt tartani, mindez Varga László érdeme volt, aki a párt elnöke lett. Az ő tragikus halálát követőem, pedig engem választottak a párt elnökének.

- Miért tartották szükségesnek a történelmi párt újraszervezését?

- Először is azért kellett újraszervezni ezt a pártot, mert egy európai ország, így Magyarország politikai palettája is csonka lenne, ha nem volna legalább egy olyan világnézeti párt, ami minden tekintetben vállalja a történelmi egyházak társadalmi tanításának politikai képviseletét. Az emberi élet szentségétől kezdve a keresztény-szociális gondolat értelmében a munka jogának a védelméig.
A második érv, hogy ne történhessen meg az, ami a Giczi-Bartók korszak idején megtörtént, amikor politikai szélhámosok ezzel a névvel visszaéltek, és a Centrum nevű fa lóval álcázva magukat szavazatot vittek el erről az oldalról egy másik oldalra. A harmadik érv, hogy meggyőződésünk, a KDNP újraszervezésével szélesíthető a polgári keresztény nemzeti oldalnak a szavazóbázisa. Varga László politikai testamentumként azt hagyta ránk, hogy nekünk kereszténydemokratáknak két dolgot kell egyszerre megcselekednünk: egy világnézeti alapon álló kereszténydemokrata pártot építeni, másfelől a Fidesz vezette formálódó polgári szövetségnek a kovásza lenni. Ez a két eszme, ez a két idea valósult meg akkor, amikor Orbán Viktorral aláírtuk a Fidesz-KDNP átfogó szerződését. Ennek a szellemi tartalma az, hogy a Fidesz egy széles gyűjtőpárt, ahol a jobbközép politikai felfogás miden árnyalata megtalálható, a KDNP, pedig egy elkötelezett világnézeti párt, és ennek a két pártnak a szövetsége és együttműködése lehetővé teszi a szavazóbázisunk szélesítését. Program tekintetében két pillére van a KDNP küldetésének: az egyik a tradicionális értékek védelme, az egyház szabadságának a biztosítása, a nemzeti identitás megerősítése. A másik a szociális igazságosság gondolata, mégpedig azon az elvi lapon, amit XIII. Leó pápa fogalmazott meg a Rerum Novarumban, amikor azt mondta, hogy sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat, de a munka elsődleges a tőkével szemben, mert jobban hozzátartozik a z ember személyiségéhez. Sajnos a jelenlegi magát szocialistának mondó kormány idején, amely valójában a burzsoázia, a mi feladatunk a keresztény-szociális karakter alapján a munka jogainak a védelme a tőke diktatúrájától.

fideszfrakcio.hu