A Heti Válasz cikke

A választási csalás vádja először a baloldalról hangzott el, amikor a Fidesz vezette kormány tavaly decemberben kiegészítette az Országos Választási Bizottságot (OVB). Pintér Sándor belügyminiszter az új tagok közé nem delegálta az akkori ellenzék szakembereit, ezért a baloldal össztüzet zúdított a kabinetre. Vastagh Pál, az MSZP egykori igazságügy-minisztere például kijelentette: a Fidesz azzal, hogy a pártatlanság látszatának megőrzésére sem törekszik, a választások tisztaságát veszélyezteti. Utólag alighanem kijelenthető, hogy a vád helyesen így hangzik: a Fidesz mindenre törekedett, csak a látszatra nem. A bizottság ugyanis pártatlannak bizonyult, sőt jobboldali megjegyzések szerint ez a törekvés túlságosan is jól sikeredett, amennyiben a testület nem adott helyt számos, az MSZP visszaélésére utaló beadványnak.

"Ha egy kormány az utolsó pillanatban minden hatalmi és ellenőrzési pozíciót megszáll, az két dologra utalhat: vagy fél valamitől, vagy készül valamire" - fogalmazott 2001 decemberében a Magyar Hírlapban a szabad demokrata Kóródi Mária. Vélt vagy valós félelmeitől vezérelve az akkori ellenzék tavaly év végén bejelentette: nemzetközi megfigyelők jelenlétét tartaná indokoltnak a választásokon. (A nagyobb kommunikációs hatás kedvéért két napig elhallgatták, hogy ezzel nyitott kapukat döngetnek, hiszen ez hazánkban bevett gyakorlat.) Aztán két hónap múlva meglepő dolog történt: Nagy Sándor február 20-án visszakozott. A szocialisták akkori frakcióvezetője találkozott az EBESZ választási szakértőivel, majd a velük folytatott tárgyalás után kijelentette: érdemes figyelemmel kísérni a választásokat, ám pártja nem kezdeményezi, hogy különmegfigyelők érkezzenek Magyarországra. Ezzel igazolódni látszott azok gyanúja, akik szerint az MSZP-nek csak addig fontos a megfigyelők emlegetése, amíg azt belpolitikai célokra fel lehet használni. Amikor azonban a helyzet kezdene élessé válni, hirtelen meghátrálnak - mintha csak attól tartanának, hogy az EBESZ az MSZP csalási szándékaira deríthetne fényt. "Ha egy párt a választási csalás gyanúját dobja be a köztudatba, az két dologra utalhat: vagy fél valamitől, vagy készül valamire" - nagyjából így lehetne a visszájára fordítani Kóródi Mária kijelentését.

Csalási forgatókönyv

Az MSZP legfőbb fegyvere az az integrált adatbázis volt, melyet a párt az évek során alakított ki. Ebben, a több millió szocialista szimpatizáns elérhetőségét tartalmazó lajstromban szerepelnek például a Medgyessy Péter tavaly decemberi levelére válaszolók és feltehetőleg az egykori MSZMP-tagok, munkásőrök, illetve más forrásból gyűjtött nevek. (Heti Válasz, 2002. június 14.) A legalább ötvenezres létszámúra becsült szocialista választókerületi csapat pedig feltehetőleg már szavazóköri gyakorlattal rendelkezett a korábbi, sokszor még a tanácsi idők választásainak idejéből. A következő példa annak alátámasztására szolgál, hogy a közvetlen utasítások mellett milyen közvetett üzenetekkel lehetett befolyásolni a szocialista aktivistákat. Kovács László 2002. április 4-én az OVB-hez fordult a szavazás tisztasága érdekében. A szocialista pártelnök kijelentette: azzal, hogy a 2002-es választásokon a Belügyminisztérium először nem üzemeltet olyan számítógépes rendszert, melynek segítségével ki lehet szűrni a kétszer szavazókat, tág tere nyílik a csalásnak. "Akkor csak néhány autóbusz és teherautó kell, amivel a választókat egyik helyről a másikra viszik szavazni" - mondta Kovács László, aki (az MTI beszédes szóhasználata szerint) emlékeztetett: volt már ilyen a magyar történelemben, az úgynevezett kék cédulás választások alkalmával, 1947-ben.

Egyes feltételezések szerint a szocialisták olyan forgatókönyvet dolgoztak ki, mely alkalmas lehetett arra, hogy a 2002-es választások legfőbb furcsaságát megmagyarázzák. Miként lehetséges, hogy a voksolás napjához közeledve valamennyi közvélemény-kutató intézet a Fidesz-MDF lista fölényét jelezte, s mégis a baloldal alakíthatott kormányt? - hangzik a kérdés. A következőkben erre próbálunk feleletet adni. A számítások szerint ötven-száz választókörzetben kellett mozgósítani. Ezekben legalább kétezer többletszavazat megszerzése lehetett a cél. Kerületenként hatvan szavazókört feltételezve szavazókörönként 33 olyan embert kellett mozgósítani, aki még sohasem szavazott. Tehát az adatbázisok alapján valamennyi szavazóköri aktivistának mindössze hét, eddig még soha nem szavazó, biztos MSZP-szimpatizánst kellett az urnákhoz szállítani.

A lehetséges forgatókönyv hat lépése:

1. A Szonda Ipsos, melynek vezetője Levendel Ádám, Medgyessy Péter tanácsadója, a választások előtti hat napban nagy mintás közvélemény-kutatást végzett. Ez a félmilliós tömeget érintő felmérés földrajzilag bemérte a két tábort. (Hol lesznek azok a területek, amelyeket "el kell engedni", mert gyanús lenne, ha szocialista jelölt győzne; hol vannak a biztos befutó szocialista körzetek, és hol élnek a passzív, ám bizonyos ellenszolgáltatás fejében megmozdítható tömegek.)

2. Az adatbázist a kampányközpontban már korábban szavazókörökre bontották. Így a helyi központok, illetve a szavazóbiztosok már kezelhető, legfeljebb 1000-1500 főből (és az azokhoz tartozó címekből, telefonszámokból) álló listát kaptak a potenciális szocialista szavazókról.

3. Az egyik feltételezés szerint a szocialisták a szavazás napján délig a véletlenszerű szavazói magatartást hagyták érvényesülni. Addig csak a részvételi arányokat jelentették, és a beérkező szavazókat összesítették. Amikor egy adaggal végeztek, a bizottsági tag továbbította az információkat a szavazóhelyiség közelében tartózkodó aktivistának. Ezen a ponton nyerhette el valódi értelmét az MSZP korábbi bejelentése, mely szerint a várható választási csalások miatt párhuzamos szavazási rendszert működtetnek. Így ugyanis a szocialista biztosok aktivitása nem váltott ki gyanút.

4. A másik elképzelés szerint a választási részvételt a közvélemény-kutatások alapján beállították 75 százalékra, s az aktivistáknak meghatározták, hogy a várható különbségnek megfelelően hány százaléknyi szavazót kell behozniuk.

5. Ezután következett a terepmunka. Az aktivisták a kapott információk alapján elvitték szavazni a "lustálkodókat".

6. A bizottsági tagok rendszeresen jelentették az előrehaladást az aktivistáknak, akik az adatokat továbbították a központba. Ekkor történhetett az arányosítás, a körzetek, a jelöltek és a pártlista szerinti százalékos meghatározás; nehogy bizonyos helyeken túlnyerjék magukat, máshol pedig lemaradjanak.

A szocialista agy

Ha a fenti forgatókönyv jól működött, s minden aktivista csak "a saját szalmaszálát tette keresztbe", elméletileg minden esély megvolt arra, hogy az egyes kis turpisságok nagy visszaéléssé duzzadjanak, s a szocialisták megfordítsák a közvélemény-kutató intézetek által előrejelzett eredményeket. Ha pedig ez így volt, akkor ki kell ábrándítani a szavazólapok újraszámlálását követelőket: ezek a praktikák az utólagos kontroll során sem buknának ki.

E forgatókönyv jogilag két ponton is támadható. A választók mozgósítása a szavazás napján kampánycsendsértésnek minősül, s a személyes adatok politikai felhasználása ugyancsak törvénybe ütközik. A szocialisták tudták, hogy a jogszabályok legfeljebb három napot hagynak a csalással kapcsolatos panaszok (és bizonyítékok) benyújtására, s ez megkönnyíthette a visszaéléseket.

Az MSZP tisztában volt azzal, hogy a "szokásos", 65 százalékos választási részvétel esetén nem nyerhet. A győzelemhez mindenképpen mozgósítani kellett a korábban passzív választópolgárokat. Azt a cigányembert, aki még életében nem szavazott, vagy azt az exmunkásőrt, pártaktivistát, aki 12 éve tagadja múltját. Április 7-én így egyetlen feladat maradt: 75-80 százalékos részvételt produkálni a nagyvárosokban, s azokon belül is azokban a körzetekben, ahol reális esély volt a győzelemre. Hogy mikor, mely körzetekben kiket kell mozgósítani, arra számítógépes szoftver adott "utasítást".

Mivel a sorszámozott választói névjegyzék már a voksolás előtt nyilvánosságra került, a szavazatszámláló bizottság szocialista tagjainak csak a még meg nem jelent polgárok nevéhez tartozó számokat kellett jelenteniük a központba. Ott már tisztában voltak azzal, hogy kiket kell mozgósítani. Ha a szavazóköri biztosok nem tudták a számkódokat kilesni a névjegyzékből, akkor elég volt az aktuális választói részvételről beszámolni. A központban már tudták - a számítógép ebben is segített -, hogy kik azok a baloldaliak, akik feltehetően maguktól is eltaláltak az urnához, és kik szorulnak ösztönzésre. Innen kezdve megint a szavazóköri aktivistákon volt a sor: a központ utasítását követve kellett valódi választópolgárrá avatni a szocialista "tartalékosokat".

Az MSZP "alternatív szavazatszámláló rendszere" nem volt más, mint egy angol-izraeli fejlesztésű választásbefolyásoló apparátus. Ennek agya a feltételezések szerint Budapesten, a Hercegprímás utca 11. alatt található Kossuth Befektetési Rt. székházában működött. A cég egyik tulajdonosa és vezérigazgatója az MSZP korábbi pénztárnoka, Máté László, aki a második választási forduló estéjén újra megmutatta magát a Köztársaság téri pártházban. A központ létére utaló tény, hogy a Kossuth Rt. 2001-ben informatikai stúdió kialakítására kapott építési engedélyt az V. kerületi önkormányzattól. Mint megtudtuk, a központ és a külvilág között izzottak a telefonvonalak a választási időszakban: április 7-én és 21-én a Hercegprímás utcát is kiszolgáló Matáv-alközpont tízszer annyi telefonhívást közvetített, mint egy átlagos vasárnapon.

Rendhagyó körülmények

A rendszer kiépítésében fontos szerepe volt az MSZP és az angol Munkáspárt kapcsolatának. Információink szerint a találmány magyar viszonyokra történő adaptálását James Cook, Tony Blair brit miniszterelnök marketing-tanácsadója segítette. (Hangsúlyozni kell, hogy a brit Munkáspártnak nem kellett feltétlenül tájékozódnia a magyar jogszabályokról. Nyilvánvaló továbbá, hogy a több évszázados alkotmányos múlttal bíró Nagy-Britanniában más választási és adatkezelési szabályok érvényesek, mint Magyarországon.) A Belügyminisztérium választási központjának kialakítása egyébként tízmilliárd forintba került. Kétséges, hogy egy hasonló kapacitású hálózatot lényegesen kevesebb pénzből meg lehetett-e valósítani. A BM légkondicionált, pormentesített szerverterme csaknem száz négyzetmétert foglal el - hasonló feltételeket kellett tehát teremteni a szocialista bázison is. Milyen üzleti-politikai körök nyújthattak ehhez támogatást, és vajon mit kérhettek cserébe?

A központ működésének hatékonyságát azokon a választási eredményeken mérhetjük le, amelyek számos vonatkozásban egyedülállónak bizonyultak. Még sohasem fordult elő például, hogy a választási eredmény gyökeresen eltér a közvélemény-kutató cégek mindegyikének előrejelzésétől. A váratlan eredmény aligha következhetett volna be manipuláció nélkül. A voksolás rendhagyó volt azért is, mert "felborultak" a rendszerváltozás óta jellemző választói szokások. A két vasárnap (kora) délutánján megbolydult az ország. Az ebéd utáni holtidőben - 13 óra és 17.30 között - jelent meg az urnáknál a választójoggal élő szavazók 36 százaléka (a második körben 34 százaléka), míg ez az arány korábban legfeljebb a 30 százalékot érte el. Magyarázható-e véletlennel a választópolgárok hat százalékának váratlan aktivizálódása néhány órás időintervallumon belül?

A voksolás rendhagyó volt azért is, mert a választási részvétel aránya kísértetiesen összefüggött azzal, hogy egy körzetben milyen esélye volt az MSZP-nek. A pártállam végváraiban (ahol a baloldal biztosra vehette a diadalt), valamint a jobboldal egyes vidéki bázisain (ahol a szocialisták az esélytelenek nyugalmával indulhattak) az országos felbuzdulással ellentétben normális volt a választási részvétel. Ózdon és "vörös" Csepelen például már az első fordulóban tarolt az MSZP: a kohóvárost képviselő Tóth István, valamint Podolák György mandátuma fölött e helyeken csak 61, illetve 72 százaléknyi választó ítélkezett. Eközben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első körös átlagteljesítmény 68, a budapesti pedig közel 78 százalék volt. A hagyományos baloldali körzetekben tehát nem pazarolta energiáit az MSZP.

Néhány jobboldali fellegvárban szintén eredményesnek bizonyult az április 7-i megmérettetés: Tiszakécskén Lezsák Sándor, Kiskőrösön Font Sándor első nekifutásra hozta a körzetét. A részvétel Bács-Kiskun megyében elérte a 65 százalékot, az MDF-es tábornak azonban az említett helyeken nem kellett tartania az MSZP-aktivistáktól: a szavazók mindössze 60 százalékának részvételével megtartott szavazáson juthattak a T. Házba. Az adatok tehát azt mutatják: a baloldal energiáit azokra a területekre összpontosította, ahol szoros eredmény ígérkezett (ilyenek voltak a nagyvárosok lakótelepei). A werberi totális mozgósítás - például a budapesti XI. kerületben és másutt, ahol blokkházak uralják a tájat - odáig fajult, hogy néhány szavazókörből közel 90 százalékos részvételt jelentettek! Szintén rendhagyó, hogy egyes választókerületekben az MSZP-s jelölt több mint ötezer szavazattal múlta felül saját vagy párttársa 1998-as teljesítményét. Újpesten Csizmár Gábor, a XVII. kerületben Devánszkiné Molnár Katalin, Nyíregyháza egy-egy körzetében Vojnik Mária és Csabai Lászlóné, Pécsett Toller László produkált ilyen váratlan eredményt.

A voksolás rendhagyó volt végül abból a szempontból is, hogy szoros listás eredmény született az első fordulóban. Az MSZP 55 ezer szavazatot vert rá riválisára; vagyis szavazókörönként - átlagosan - mindössze öt (!) fővel bizonyult jobbnak a Fidesz-MDF szövetségnél. Kísértetiesen hasonló választásbefolyásolási módszerek köszöntek vissza Kőbányától Komlóig, Győrtől Fehérgyarmatig. Ha pedig ezeket az önmagukban talán ártalmatlannak tűnő csalásokat rendszerbe foglaljuk, felsejlik a központi agy működési elve.

(Folytatjuk)

Bódis András - Szőnyi Szilárd