Horn Gyula 1957. április 21-én kapta meg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. De visszatérve az 1956 novemberi, decemberi napokra: 1956. november 15-én alhadnagyként belépett a Forradalmi Karhatalmi Ezredbe. A közvélemény nemegyszer összekeveri a fentebb idézett, november 11-i, Marx téri tüntetést a december 8-i demonstrációval. December 8-án a karhatalom a Nyugati pályaudvarral szemben felvonuló és a forradalmat éltető tömegbe lőtt. Többen meghaltak. Többen és többször hangoztatják, hogy Horn is jelen volt a december 8-i eseményen, de a kutatások egyértelműen nem igazolták eddig, hogy az utóbbin jelen lett volna. Az viszont tény, hogy a Forradalmi Karhatalmi Ezred részt vett az '56-os forradalom utódvédharcainak fegyverrel való leverésében, a forradalmárok felkutatásában és letartóztatásában. Cáfolhatatlanul nem lehet megállapítani, hogy ebben Horn Gyulának milyen szerep jutott, mert az ezred járőrnaplója is hiányos. Ám a "feladatban" való aktív közreműködésre bizonyíték az is, hogy a "néphatalom védelméért" megkapták a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet.

Korabeli jelentések szerint "a karhatalom 1957 áprilisáig [...] letartóztatott szökött rabokat, körözött személyeket: 8000 főt; államellenes összeesküvő csoportot: 15-öt; bűncselekmények elkövetése és egyéb ok miatt: 9000 főt". Magáról az elismerésről Kádár János - a kormány nevében - így szólt az 1957-es májusi országgyűlésen: "A munkás-paraszt kormány felhívására tömegesen jelentkeztek... a karhatalomba népünk hű fiai, akik keményen léptek fel, és szétverték az ellenforradalmi bandákat. Itt jelentem be, hogy a kormány előterjesztésére az Elnöki Tanács határozatot hozott a karhatalom érdemeinek elismeréséről, népünk nevében köszönetét nyilvánította a hősies és önfeláldozó karhatalomnak, a kormány pedig rendeletet hozott a 'Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem' alapításáról."

Horn Gyuláról elmondhatjuk, hogy családja révén munkásmozgalmi indíttatású, elkötelezett pártember, aki ennek is köszönhet mindent (iskoláit, előléptetését, kitüntetéseit stb.) Aztán a rendszerváltás idején, 1989-ben rájött, hogy az egyetlen menekülőút saját maga és párttársai számára - és itt akkori hozzászólásaiból idézünk - a politikai és gazdasági reformok szükségessége, az állam és a párt szétválasztása, egy új politikai rendszer elemeinek a kiépítése, a vélemény- és gondolatszabadság elengedhetetlensége, a többpártrendszer reális lehetősége. "Nekem meggyőződésem az - mondta 1989 februárjában a Központi Bizottság ülésén -, hogy ennek az országnak a válságát vagy hanyatlását többek között nemcsak a korábbi politikai rendszer, hanem annak egypártrendszer formája okozta. Lehet, hogy nem tetszik egyeseknek, de meggyőződésem, hogy ez nemcsak magyar, hanem általános szocialista jelenség. És ez tartozott hozzá az egész politikai rendszer legsúlyosabb következményéhez, hogy a gazdaság mély válságba torpant." Ugyanakkor Horn külföldi útjai során megtapasztalhatta, hogy a nyugat-európai szociáldemokrata pártok nem azonosak az MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel. Hogy nagy a szakadék. És ez benne is meghasonlást okozhatott.

Grósz Károly hajdani pártfőtitkár egy nekünk adott interjúban kifejtette: "A rendszerváltás idején három csoportból tevődött össze a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság. Adva voltak a fundamentalisták, akik munkásmozgalmi múltat tudtak maguk mögött, KB- és PB-tagok, a Szovjetuniót megjárt emberek, aztán következtek azok, akiket úgy nevezhetnék, hogy a »gyökértelenek«; ők általában 1945 után lettek a párt tagjai, de néha keményebbek voltak, mint a fundamentalisták; végül az egyik kezemen meg tudom számolni, hányan voltak reformkommunisták Pozsgay Imre vezetésével. Ennek igazolására nézzék meg a KB az idő tájt íródott jegyzőkönyveit. A Nagy Imre 1989-es újratemetése előtti időszakban a KB tagjai féltek, hogy az esemény kapcsán ugyanaz történik, mint 1956-ban, a Rajk-temetést követően, de mint ismeretes, a temetés rendben zajlott le, és a jó fejű »gyökértelenek« látták, hogy itt lehet valamit keresni, éppen ezért sárba taposták a reformereket, és magukat kiáltották ki reformkommunistáknak."

Úgy érezzük, hogy Horn Gyula az MSZMP, majd az MSZP elkötelezett embere lelkiismereti válságba jutott. Volt elvtársainak egy része a munkásosztály cserbenhagyójának tartja, másik része jogfolytonosságot remélt tőle. Ennek tudatában a meg nem kapott kitüntetés vélhetően tovább mélyítheti a belső válságot a hetvenedik születésnap táján.

Nagyon szellemesen mondta egyszer Mark Twain, a híres amerikai író: "Én két hónapig is képes vagyok elböjtölni egy jó bókon." Medgyessy Péter "bókja" (kitüntetésre való felterjesztése) a történtek után minden, csak nem olyan, amin böjtölni lehet.

Kő András - Nagy J. Lambert (Magyar Nemzet, 2002. július 22.)