"A választási csalások elkövetésének több típusa van: primitívek, intellektuálisak és közvetettek. Ezek a típusok és módszerek akkor válnak hatékonnyá, "eredményessé", ha a pártok (koalíciók) választási eredményei kiegyenlítettek, körülbelül 45-55 százalék közé esnek" - fogalmaz Magyarország 2002-es politikai évkönyvében Tóth Zoltán. A tanulmány - mely sorra veszi a csalástípusokat - már a voksolás előtt megjelent. Akkor még senki sem sejthette, hogy a mondatok a választásokon szinte egy az egyben megelevenednek: a Fidesz Demokráciaközpontjába érkező bejelentésekből ugyanis pontosan a Tóth által említett csalástípusok rajzolódtak ki.
Tóth Zoltánt 1990 és 1995 között a Belügyminisztérium (BM) választási és informatikai főosztályvezetőjeként ismerhette meg az ország, 1995-től 1998-ig pedig a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal első embere volt. 1997-től két évig vezette az Országos Választási Irodát, majd fél évre a BM helyettes államtitkára lett. Ezután "visszavonult" az Alkotmánybíróság főtanácsosának (Bihari Mihály jobbkeze lett), ám mindvégig választási szakértő maradt.
Tanulmányában furcsa logikát követ, amikor úgy tesz, mintha csalást csak a hatalmon lévők követhetnének el: "A legsúlyosabb eset az, ha a választási csalást a kormány vagy a hatalmon lévő párt szervezi intézményesen." Majd kifejti: "Más társadalmi megítélés alá tartozik az, ha a választási csalás elkövetője egy vagy néhány személy. Az ilyen csalásnak általában nincs hatása a választás eredményére, mert az egyes személyeknek, akik személyes ambícióból vagy túlbuzgóságból egy párt érdekében ezt elkövetik, nincs elég erejük ahhoz, hogy a több millió szavazólap által kialakított eredményt befolyásolják."
A szakértő mintha nem tudna arról, hogy Angliában, Izraelben vagy Amerikában már korábban is működtettek olyan - integrált adatbázisokat kezelő - szoftvereket, amelyek szervezhetővé teszik a választások helyi manipulálását (ami az egyik országban akár legális is lehet, miközben máshol törvénytelen). Ennek fényében még inkább meglepő, hogy Tóth azt hangsúlyozza: csak a kormány tud intézményesen beavatkozni a választási folyamatokba. Ha az ellenzék csal a választásokon, akkor az csupán néhány megtévedt ember egyéni hibája lehet - így foglalható össze Tóth Zoltán álláspontja.
Sok kicsi sokra megy
Az MSZP kampányáról szerzett ismereteink azonban ellentmondanak e vélekedésnek. A szocialisták által használt rendszer lényege éppen az, hogy a szavazóköri delegáltaknak és aktivistáknak a rendszer működtetése közben semmit sem kell tudniuk a nagy egészről - elég ha "féltik a demokráciát", és elvégzik a maguk apró feladatait. Tóth Zoltán egyébként a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárként ősszel újra felügyelheti az önkormányzati választásokat. Addig is halaszthatatlan feladatának tartja, hogy "a közigazgatás konkrét folyamatait számítógépes háttérrel támogassa meg"... Baja Ferenc korábban lapunknak megerősítette: a parlamenti választásokra készülve egy generációval modernebb informatikai rendszerre támaszkodtak, mint a Fidesz. A szocialisták egykori kampányfőnöke a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként most már a kormányzati informatikát felügyeli, így kifinomult kormányzati adatbázisokat építhet és adhat "kölcsön" az MSZP-nek. Abban az adatbázisban pedig már nemcsak a szocialista szavazókat tarthatják nyilván, hanem akár a polgáriakat is.
"Primitív csalásnak azokat a módszereket nevezzük, amelyek közvetlenül a választás eredményének a meghamisítására irányulnak. A legprimitívebb forma, ha a szavazatszámláló bizottság tagja a szavazólapot utólag érvénytelenné teszi" - igazít el tanulmányában Tóth Zoltán. Hasonló alapesetek: a delegált nem pecsételi le a szavazólapot, vagy akár meg is hamisíthatja a jegyzőkönyvet. Érdekes módon ugyanilyen alapeseteket nagy számban jegyzőkönyveztek, illetve jelentettek a demokráciavonalakon április 7-én és 21-én. Amennyiben a szocialisták rendelkezésére állt egy kiterjedt adatbázis szimpatizánsaikról, azt is jó eséllyel sejthették, hogy ki nem tartozik közéjük. Elegendő volt tehát a szavazókörökben néhány (sok esetben kokárdát viselő) ellenlábas voksoló szavazólapját érvényteleníteni ahhoz, hogy országos léptékben jelentős számú szavazattól fosszák meg az ellenfelet. A Fidesz Demokráciaközpontjának telefonszámaira április 11. és 22. között 6412 bejelentés érkezett - minden huszadik panaszos a bélyegző hiányát emlegette. Feltételezhető tehát: ha nem is valamennyi bejelentés mögött áll bizonyítható tény, jó néhány Fidesz-MDF (és esetleg MIÉP)-szavazó szándékosan nem kapott pecsétet.
A bejelentéseket a szavazatszámláló, illetve a választási bizottságok - arra hivatkozva, hogy a panaszok a választások eredményét nem befolyásolták - elutasították. Pedig, mint az előzőekben láttuk, egy "csaláselosztó" központ működése esetén ezek a "primitív" baloldali furfangok összegződve már érdemben befolyásolhatták az országos eredményeket. Különösen akkor igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy az MSZP szavazókörönként átlagosan csak öt szavazatkülönbséggel nyerte meg az első fordulót.
"A csalás magas szintű szervezettségét igényli az üres szavazólapok kivitele és a kitöltött szavazólapok visszacsempészése a szavazóhelyiségekbe. E módszer lényeges eleme, hogy a szervezők bizonytalanok abban, hogy a megvesztegetett szavazók a pénzért valóban arra a pártra szavaznak-e, amelyért a pénzt kapják. A szervezés a feketepénzek összegyűjtésével indul, majd a szavazóhelyiség közelében levő gépkocsiban, illetőleg lakásban folytatódik. A suttogó propaganda révén beszervezett szavazók tudják, hogy pénzt (tartós élelmiszert) kapnak a szavazásért. A szervezők első megbízottja a szavazóhelyiségben csak a borítékot dobja be az urnába, a kitöltetlen szavazólapot átadja a szervezőknek. A szervezők kitöltik a szavazólapot, és a következő csaló a zsebében ezt viszi be a szavazóhelyiségbe, ezt dobja be az urnába, és a szavazatszámláló bizottságtól megkapott üres szavazólapot zsebre téve, azt átadja a szervezőknek. Csak a kitöltetlen szavazólap átadása után jár az ellenérték" - tudhatjuk meg Tóth Zoltántól. A választásokon valószínűleg ezzel a "magas szintű" csalással is próbálkoztak. Legalábbis erre utal, hogy a Demokráciaközpontba számos hasonló esetről szóló hír futott be (pedig a betelefonálók többsége aligha olvasta a Tóth-tanulmányt).
Nagy etetések
"A választói névjegyzék a szavazás napján kizárólag a választópolgárok választásra vonatkozó joga gyakorlásának biztosítására és a rendeltetésszerű joggyakorlás ellenőrzésére szolgál. A választói névjegyzék semmilyen más nyilvántartási rendszerrel nem kapcsolható össze" - szól az OVB április 18-án, az első forduló után közzétett állásfoglalása. A testület leszögezi: a szavazás titkossága alapelvének "súlyos sérelmét valósítja meg, ha a választási névjegyzék alapján bárki hozzáférhetővé tesz olyan adatokat, amelyek a szavazati jogukat gyakorolt, illetőleg a szavazni jogosult, de még meg nem jelent választópolgárok személyére vonatkoznak. Ennek alapján tilalmazott minden olyan magatartás, amely bármilyen módon (telefon, egyéb távközlési eszköz stb.) az említett adatokról arra nem jogosult szerveknek, szervezeteknek, személyeknek tájékoztatást ad."

Ezt a csalástípust Tóth Zoltán is megemlíti: "Az Egyesült Államokban, Oroszországban és Magyarországon egyaránt ismert és esetenként előforduló formája a választási csalásnak a választói névjegyzékkel való visszaélés." Az "esetenként" kifejezés a 2002-es választások után Magyarországon már nem állja meg a helyét. Az MSZP-s központ ugyanis - mint írásunk első részében láttuk (Heti Válasz, 2002. július 19.) - azért működött, hogy a szocialista adatbázist folyamatosan összevethessék a választói névjegyzékkel, s elküldhessék az aktivistákat a lustálkodó baloldali szavazókért. A Demokráciaközpontot hívók öt százaléka (több mint 300 állampolgár) számolt be arról, hogy a bizottságokba delegált MSZP-katonák gyakran elhagyták állomáshelyüket, és a szavazóhelyiségeken kívül hosszú telefonbeszélgetésekbe bonyolódtak. A panaszokat azonban a helyi illetékesek érdemi vizsgálat nélkül elutasították.

"A mozgóurnás csalás lehetősége akkor merül fel, ha a szavazatszámláló bizottságnak nincs annyi tagja, hogy az állampolgár lakására kimenve a szavazás lehetővé tétele céljából legalább két ellentétes érdekű jelölt képviseletében történjen meg a szavazás" - fogalmaz Tóth Zoltán. A Fidesz Demokráciaközpontjában landoló panaszok egy jellemző része ugyanakkor így szólt: "kértem a mozgóurnát, ám az nem érkezett meg". A második fordulóban pedig ez akár általánossá is válhatott. A MIÉP-es delegáltak ugyanis április 21-ére már el-elmaradoztak - hiszen pártjuk kiesett -, így a Fidesz-MDF-megbízott magára maradt a bizottságban, terepre nemigen merészkedhetett. A mozgóurnát tehát nem két ellenérdekű fél kísérte, hanem egy szocialista és egy önkormányzati delegált (aki jó eséllyel lehetett szintén baloldali). A Demokráciaközpont vonalaira érkező hívások tíz százaléka - és számos, szavazóköri jegyzőkönyvbe vett panasz - egyébként rozzant, rosszul lezárt urnákról szólt. A kifogásokat megint csak érdemi vizsgálat nélkül utasították el.
"Erkölcsi szempontból nyilvánvaló választási csalás, ha valamelyik jelölt pénzért vásárolja a mandátumot. Az erre vonatkozó esetek azonban rendkívül szerteágazóak és különböző megítélés alá kell hogy essenek" - állítja Tóth Zoltán. A bejelentések azt sugallják: alig akadt olyan település, ahol április 7-én vagy 21-én ne rendeztek volna választási banketteket, gulyáspartikat - megköszönvén a szocialista szimpatizánsok elszántságát. Pedig a választási törvény 41. paragrafusa egyértelmű: "A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása)." A gyöngyösi körzetben az "etetős mendemondákat" maguk a helyi szocialisták erősítették meg, így az első forduló után egy ideig úgy tűnt: az egész választókerület első körös eredményeit érvényteleníthetik. Azután maradt minden a régiben, mivel a Heves Megyei Területi Választási Bizottságot nem hatották meg az ételosztást igazoló tanúvallomások. Ám a második forduló eredményei beszédesek: miután fény derült az április 7-i visszaélésekre, a második vasárnapon 1500-zal kevesebben támogatták a baloldalt. Történt mindez annak ellenére, hogy a választási részvétel egyébként ezer fővel megugrott! A Fidesz Demokráciaközpontjának számait tárcsázó állampolgárok 15 százaléka a választók befolyásolását célzó, a szavazás napján történő étel-, ital- és pénzosztásról számolt be. Ezeket az eseteket hiába vetették jegyzőkönyvbe; mire a rendőrség a helyszínre érkezett, általában elfogyott a gulyás.
A véletlen műve?
Mint az eddigiek alapján valószínűsíthető, a voksolás két napján a választási eljárási törvény legalább hét paragrafusát, az alkotmány és a büntető törvénykönyv egy-egy szakaszát, illetve az április 18-i OVB-állásfoglalás több pontját sérthette meg az MSZP, a választás előtt pedig a személyes adatok védelméről szóló jogszabállyal is összeütközésbe kerültek. Közben tízezerszámra vettek jegyzőkönyvbe olyan visszaéléseket, amelyeket helyben jelentéktelennek, bakinak minősítettek, ám a választást összességében mégis befolyásolhatták. Szembe kell nézni a kérdéssel: mennyire biztosan állíthatjuk, hogy az MSZP előre kitervelt csalással szerezte meg a hatalmat? Ahhoz, hogy válaszolni lehessen, néhány további kérdést is fel kell tenni.
Elképzelhető-e, hogy az MSZP nem rendelkezik az egykori pártállami szervezetek taglistáival?
Elképzelhető-e, hogy ha rendelkezik ilyen illegális listákkal, azokat nem használta fel támogatói mozgósítására?
Elképzelhető-e, hogy az MSZP a választások előtt szabálytalanul gyűjtött személyes adatokat valóban megsemmisítette (annak ellenére, hogy nem kellett tartania attól, hogy ezt ellenőrzi valaki)?
Elképzelhető-e, hogy ha nem semmisítette meg, nem használta fel őket támogatói mozgósítására?
Elképzelhető-e, hogy bár az MSZP kampánytanácsadója, Ron Werber arra buzdította a párt aktivistáit: (a kampánycsendet megsértve) mozgósítsák támogatóikat a választás napján, ez nem következett be?
Elképzelhető-e, hogy a mozgósítóterv nélkül a választási eredmények radikálisan eltérnek a közvélemény-kutatók előrejelzéseitől - s ez az eltérés éppen azokban a körzetekben következik be, ahol az MSZP-s jelöltnek a legtöbb esélye van, hogy a maga javára billentse az eredményt?
Elképzelhető-e, hogy a központilag vezényelt mozgósítást egy párt modern és költséges informatikai háttér nélkül hajtsa végre?
Elképzelhető-e, hogy az egykori MSZP-pártpénztárnok Máté László cégének tulajdonában lévő informatikai stúdió adatforgalma éppen a két választási forduló napján növekszik meg ugrásszerűen, de ennek semmi köze sincs a szavazáshoz?
Elképzelhető-e, hogy az a választási szakértő, akit az MSZP belügyi államtitkárnak nevez ki, és aki tanulmányt ír a választási csalásokról, ne világosítaná fel szocialista barátait e visszaélési lehetőségekről?
Elképzelhető-e, hogy a csalási lehetőségekről felvilágosított aktivisták, akiket mozgósítási feladatokra készítettek föl s a polgári kormány diktatórikusságával ijesztgettek, visszariadnának attól, hogy szavazókörönként legalább néhány ilyen "trükköt" bevessenek? Elképzelhető-e, hogy a választóktól minden korábbinál nagyobb mennyiségben, az ország különböző pontjairól egymástól független bejelentések véletlenül éppen olyan csalástípusokra hívják fel a figyelmet, mint amilyenek az MSZP-s szakértő tanulmányában szerepelnek?
Végül pedig elképzelhető-e, hogy a fent felsorolt jelenségek egyszerre következzenek be, és minden gyanús egybeesés pusztán a véletlen műve legyen?
Ha e feltételezett manipulációknak akár csak egy része igaz, akkor - tekintettel a voksolás szoros végeredményére - az is alkalmas lehetett arra, hogy az MSZP a maga javára fordítsa a választási eredményeket. Az elcsalt voksok száma óvatos becslések szerint is jóval többnek tűnik százezernél. A szocialisták pedig csak 55 ezer szavazatkülönbséggel nyertek.
(A cikk első része: Százezreket mozgósítottak - 2002.07.19.)

Bódis András - Szőnyi Szilárd, Heti Válasz