A legfrissebb kommunikációs hibát Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője követte el, aki egy közelmúltban tartott pódiumbeszélgetésen óvatlanul lerántotta a leplet egy álcázni próbált szellemi műhelyről, a Népszava szerkesztőségéről. Kimondta azt, amit a polgári oldalon mindig is sejtettek, de amit a Népszavát kiadó NSZ 1999 Rt. kusza, szinte már átláthatatlan tulajdonosi viszonyai elfedtek, s éppen ezért jogilag bizonyíthatatlanná tettek. Kimondta, hogy a Népszava immár nem csupán az MSZP szócsöve, amit bárki világosan láthatott, hanem formálisan is pártlapnak tekintendő, mert gazdasági értelemben is egyetlen párt közvetlen irányítása alá került. Hol és hogyan is történt ez a leleplezés? Dunapatajon, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT Hallgatói és Közéleti Klubjának rendezvényén. Azon a napon a média helyzete volt az előadások középponti témája, s Eötvös Pál az írott sajtó helyzetéről szóló beszélgetés vendégeként fogalmazta meg véleményét - Kocsi Ilonának, a Magyar Hírlap főszerkesztőjének és e sorok írójának a társaságában.

Eötvös eleinte arról beszélt, milyen is a nyilvánosság helyzete, végül azonban kifejtette, a magyar médiapiac fogyatékosságait talán azzal lehetne a legjobban jellemezni, hogy négy országos politikai napilapunkból kettő, a Magyar Nemzet és a Népszava nem a hiteles tájékoztatás orgánumaként, hanem pártlapként működik. A Magyar Nemzet esetében ezt a kijelentését gazdaságilag azzal látta bizonyíthatónak, hogy az előző koalíció vezető kormánypártja segítségével a lapban szép számban közöltek hirdetéseket állami intézmények és állami tulajdonban álló cégek.

A beszélgetésnek ez a pontja nem várt izgalmakat hozott. Azt senki sem vitatta, hogy a Magyar Nemzet a Fidesz, a Népszava pedig az MSZP politikáját támogatja, de az említett lapok gazdasági hátterére történő utalások kiváltképp érdekesnek bizonyultak. Különösen azért, mert - a Magyar Nemzettel szemben felhánytorgatott, unos-untig ismert kritikával szemben - a Népszava pártlapként való meghatározása, szociálliberális oldalról legalábbis, merőben új megfogalmazásnak számít a közbeszédben. Magam is megjegyeztem, hogy az elmondottaknak ezt a részét érdemes lenne akár a Népszabadság hasábjain is közreadni. Mert ha Eötvös Pál pontosan tudja, hogy a Népszava a szocialisták által pénzelt pártlap, akkor azt is tudja, hogy ezzel az értesülésével szenzációs hír birtokába került. Új megvilágításba tudja helyezni azt a július 11-i keltezésű sajtóhírt, amely szerint a Népszavát kiadó NSZ 1999 Rt. többségi tulajdonjogát az IBUSZ érdekeltségébe tartozó Happy Land Kft.-től és Dániel 54 Kft.-től megvásárolta az ESMA Spanyol-Magyar Reklám Kft., az a cég, amelynek egyebek mellett a Westel Press hírügynökség is az érdekeltségi köréhez tartozik.

Eötvös Pál talán új összefüggések közé tudná illeszteni azokat a tényeket is, amelyek eddig is közismertek voltak, de amelyek végső értelme eddig még nem tárult fel a közvélemény előtt. Például azt a tényt, hogy milyen szerepet játszott a Népszava pénzügyi meghódításában, esetleges szocialista tulajdonba vételében az a körülmény, hogy a Népszavát kiadó NSZ 1999 Rt.-ben 2000 decemberében felügyelőbizottsági tagságot vállalt Gyurcsány Ferenc, az MSZP-közeli Altus Rt. vezérigazgatója. Vagy azt a tényt, hogy az NSZ 1999 Rt.-ben korábban tulajdonosi jogokat szerzett News 99 Vagyonkezelő és Lapkiadó Kft.-ben hogyan jutott 2001 augusztusában egyharmados tulajdoni hányadhoz a Népszava akkori főszerkesztő-helyettese, a szocialisták 2002-es kampányának vezetője, vagyis az a Gál J. Zoltán, aki jelenleg a Magyar Köztársaság kormányának szóvivője.

Eötvös Pál nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel: nem mondta, hogy a Népszabadságban is közreadatja azt, amire világos utalást tett. De azt sem érzékeltette, hogy nem állított volna igazat. A közönség legnagyobb meglepetésére kijelentette: szeretné visszavonni azokat a megjegyzéseit, amelyek a Népszaváról szóltak. Ezek a váratlanul elejtett szavak azonban nem érdemlik meg, hogy visszhangtalanok maradjanak. Ha ugyanis komolyan vesszük az MSZP ügyeiben vélhetően bennfentesnek tekinthető Eötvös Pál állításait, akkor érdekes kérdéseket kell feltennünk a szocialisták médiapolitikusainak.

Miért van szükségük a szocialistáknak a Népszavára? Miért éri meg nekik, hogy kerülő utakon mind több pénzt folyassanak át az egykori szakszervezeti napilapnak, amely egyre mélyülő válságban van? Miért kell még egy orgánum nekik, amikor a nyilvánosságban szinte minden befolyásos pozíciót az ő elvbarátaik és üzletfeleik birtokolnak? És hogyan tudnak elszámolni azzal a pénzzel, amit egy, elvben a munkavállalók érdekvédelmét felvállaló, de valójában a Népszabadság főszerkesztője által immár nyilvánosan is leleplezett pártlap finanszírozására fordítanak?

Az elmúlt két hónap példátlan mértékű személycseréi azt mutatják, hogy a Medgyessy-kormány jóval tovább merészkedik a nyolcvanas évek restaurálási törekvéseivel, mint a Horn-kormány tette - és egyre több olyan, jól kipróbált régi kádert juttat hatalmi pozícióba, akik a kritikát még a hozzájuk közel álló lapok munkatársaitól sem szívesen fogadják. Talán ez lehet a magyarázat. Hogy kell, már csak a nyolcvanas évek gyakorlatának minél teljesebb újraélesztése miatt is kell nekik egy olyan lap, amit valóban kézi vezérléssel irányíthatnak. Úgy, mint a régi időkben.

Hazai pályán és elmúlt korokban szeretnék magukat érezni. Teljes mértékben. Amikor csak lehet és ahogyan csak lehet.

Csak azt nem tudom, hogy a Népszava olvasóinak ki fog erről szólni. Kinek kellene tudatni ezzel az egyre zsugorodó olvasótáborral, hogy választott lapjuk már nem a munkavállalók, hanem a Magyar Szocialista Párt érdekeit védi?

Toót H. Zsolt, Heti Válasz