"Bizonyára mindenki ismeri Rejtő Jenő halhatatlan műveinek egyik regényalakját, a "hülye" Krétát. Emlékeztetőül: ő volt az, aki látszólag ütődött sorkatonaként, közlegényként - ám valójában kémelhárító őrnagyként - földerítette a francia államra roppant veszedelmes afrikai bűnszövetkezetet. Nos, Kréta őrnagyok az elhárításnál is szolgáltak" - írta a Népszabadságban 1990 január-februárjának fordulóján Losonczy Vass László. Az utóbbi hetek belpolitikai eseményeinek ismeretében meg kell állapítanunk: a szerző - aki Elhárítótiszt voltam címmel tízrészes sorozatban tette közzé korábbi élményeit - nem beszélt a levegőbe.

A bűnösség vélelme

A klasszikus titkosszolgálati tevékenységek közkeletű meghatározása szerint hírszerzés az, ha valakinek elolvasod a levelét; kémelhárítás, ha megakadályozod, hogy valaki más elolvassa a te leveled; rendfenntartás pedig az, ha elkapod azokat, akik elolvassák a leveled. Az 1990 előtti diktatúra állambiztonságának tisztségviselői ma azzal védekeznek: ezen "ősi mesterség" folytatásával ők nem a pártállamot szolgálták, hanem Magyarország érdekeit védték. Még ha nem is lehet kizárni, hogy egyeseket hasonló megfontolások vezérelhettek, alighanem igazuk van azoknak, akik szerint - mivel a rendszer velejéig romlott volt - ebben a kérdésben nem az ártatlanság, hanem éppenséggel a bűnösség vélelméből kell kiindulni. "Akik az előző rendszerben Moszkvában tanultak, mind bizonyítsák be, hogy nem kerültek kapcsolatba a KGB-vel!" - jelezte lapunknak ezzel a példával egy állambiztonsági szakértő: bizonyos körülmények eleve a titkosszolgálati múlt gyanújára utalnak.

"Magyarország a hatvanas, hetvenes években is a hazám volt. Csökkenteni az ország sebezhetőségét, megőrizni a titkokat - ennek semmi köze sem volt a rendszerhez, ez az országhoz való viszony kérdése volt" - érvelt a fenti logikával Medgyessy Péter a múlt héten a Neue Zürcher Zeitung hasábjain. A svájci napilapnak adott interjú e mondataira a kormányfő múltját vizsgáló parlamenti bizottság ellenzéki tagjai azonnal lecsaptak. A fideszes Simicskó István szerint Medgyessy mostani "elszólása" is azt jelzi, hogy nemcsak az általa korábban elismert 1978 és 1982 közötti időszakot kellene górcső alá venniük, hanem a beszervezésnek akár a hatvanas évekre visszanyúló előzményeit is. A "Hogyan lett ön szt-tiszt?" kérdés firtatása mellett legalább ilyen lényeges Medgyessyt arról faggatni, miként távozott (ha távozott) a titkosszolgálattól. Ez utóbbi körülmény tisztázása már csak azért sem kerülhető meg, mert - a III/III-as csoportfőnökség munkatársaival ellentétben - a kémelhárítók életében a rendszerváltozás nem jelentett éles korszakhatárt; a III/II-es ügyosztály tevékenységét jogutódja ma is folytatja. A bizottságnak tehát ki kellene derítenie: Medgyessy Péter - többször már kétesnek bizonyuló - szaván kívül mi lehet a garancia arra, hogy a miniszterelnök és a szolgálat végleg szakított egymással. Erre persze nem sok az esély, hiszen az szt-tiszti megbízatás konspiratív jellege többek között a nyomok eltüntetésében nyilvánul meg. A testület szocialista tagjainak eddigi "munkalassítása" sem arra utal, hogy augusztus 15-ig látszateredménynél többet lehetne elérni.

A bizottság előtt megjelenő szocialista politikusok megnyilvánulásai sem lendítettek az ügyön. Gál Zoltán egykori belügyminiszter a múlt héten arról beszélt a testület előtt, hogy akkor szerzett tudomást Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról, amikor a politikus 2001 tavaszán az MSZP országos választmányának ülésén "mindent elmondott erről, amit a törvényi szabályozás miatt elmondhatott". Lamperth Mónika jelenlegi belügyminiszter ugyanakkor hétfőn azt állította a bizottság előtt: csak most, június 18-án értesült a kormányfő titokzatos előéletéről. A két állítás sehogy sem stimmel: nehéz ugyanis elképzelni, hogy ha a száznál is nagyobb létszámú választmány tagjai másfél éve ismerik a kormányfő múltját, éppen Lamperth Mónikához, a pártelnökség tagjához ne ért volna el a hír. Ha viszont mégis így lett volna, akkor azt a kérdést kell feltenni: miként lehetséges, hogy az MSZP olyan belügyminisztert állít, aki nincs e lényeges információ birtokában?

A miniszterelnök múltbeli tevékenységének megítéléséhez mindenesetre rendelkezésre áll néhány tény. Ezek közé tartozik az az 1974-es, titkos minisztertanácsi határozat, mely szerint a III-as főcsoportfőnökség egy és oszthatatlan egységként működött, s munkatársainak adott esetben mind az öt ügyosztály számára dolgozniuk kellett. Annak tehát, aki 1978-ban szt-tiszt - vagy ahogy az akkori belügyes zsargonban mondták: "esztéta" - lett, fel kellett készülnie, hogy bármikor a III/III-as részlegben találhatja magát. Ma nem tudjuk, hogy Medgyessy Péter végzett-e ilyen tevékenységet; arra viszont több jel utal, hogy - s ez éppenséggel nem kisebbíti a miniszterelnök erkölcsi felelősségét - készen állhatott rá.

A bárszekrény titka

A múltról, illetve képviselőiről azonban egyre inkább kiderül: alig tudunk róluk valamit. A Blikk jóvoltából ugyan arról értesülhettünk, hogy Medgyessy Péter a felesége fodrászához jár; ahhoz a Szabó Imréhez, aki 1977-ben Kelet-Berlinben megnyerte a szocialista országok hajszépészeti világbajnokságát - arról viszont máig nincsenek ismereteink, hogy például a pártállami elhárítás milyen mélyen épült be a rendszerváltó pártokba. Ha a Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági tanszékének korabeli jegyzeteibe bepillantunk, megtudhatjuk: az szt-tisztek 1987-ben naponta 60 forintot kaphattak élelmezésre, az egyik számla szerint pedig egy ügynöknek ugyanekkor 20 liter üzemanyagra 420 forintot utaltak ki - de hogy autójával kit, miért és hogyan követett, rejtve marad. Kezünkbe kerülhet egy másik ügynök által kitöltött elszámolási nyomtatvány is, melyen az áll: "Vásárlás a Skála Áruházban: 1 db "Hangulat" típusú bárszekrény"; ám azt csak sejthetjük, miről is tudna mesélni a valószínűleg sokat látott bútordarab.

Sok mindent nem tudunk a Tiszai Vegyi Kombinát, a százhalombattai kőolaj-finomító és a nagy erőművek múltjáról, mert az ipari objektumokra vonatkozó megfigyelések az 1960-as évek második felétől átkerültek a kémelhárításhoz, illetve a katonai elhárításhoz, ezért ezek az iratok ma sem nyilvánosak. Nem lett feltárva, hogy pontosan miről beszélt Németh Miklós volt kormányfő, aki szerint az MSZMP egyes volt vezetői külső katonai segítségre is számítva fegyveres puccsal akarták megbuktatni a rendszerváltókat. Nem tudjuk, igaz-e a híresztelés, hogy a Nagy Imre-temetés idején egyes belügyi csoportok többek között Orbán Viktor letartóztatását tervezték; nem tudjuk, hogy ezt tényleg Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter akadályozta-e meg, s valóban neki köszönhető-e, hogy a hadsereg "lábhoz tett fegyverrel" nézte végig a rendszerváltozást.

A múlt emberei pedig nem beszélnek. Hallgat például Mátay Ottó, a Nyugati téri sortűzper első fokon elítélt vádlottja, akiről a Heti Válasz kiderítette: rendőr ezredesként III/IV-es osztályvezető volt a hetvenes években. "Beteg ember a férjem, nagyon megrázta a per, nem is engedem neki, hogy nyilatkozzék" - mondta lapunknak a felesége. Ha pedig valaki mégis megszólal - miként tették ezt Harangozó Szilveszter és Földesi Jenő volt III/III-as vezetők, valamint Pallagi Ferenc egykori belügyminiszter-helyettes a múlt héten a bizottság előtt -, honnan is tudhatnánk, hogy csakis az igazat, a teljes igazat mondja-e.

Ilyen körülmények között szemfényvesztésnél nem több annak hangoztatása is, hogy a 193 volt és jelenlegi kormánytag múltját vizsgáló parlamenti bizottság tiszta vizet önt majd a pohárba. Az átvilágítóbírák az ügynöktörvény végrehajtásakor azt mérlegelték, hogy négy feltétel közül legalább kettő teljesült-e: a vizsgált személy aláírt-e, készített-e jelentést, kapott-e ezért ellenszolgáltatást, illetve szerepelt-e a hálózati nyilvántartásban. Bár a Mécs Imre vezette bizottság azt is ellenőrzi, az illető nem volt-e szt-tiszt, nekik az elmarasztaláshoz elegendő, ha az öt feltétel közül akár egy is teljesült. "Azt nyilvánosságra hozzuk" - mondta ki a szentenciát a múlt szerdai Magyar Hírlapban Mécs, majd hozzátette: "Nem teszünk megállapításokat, csak az információkat tesszük közzé. A nyilvánosság ítéli meg, mit jelenthetett egy aláírás vagy bármilyen más érintettség."

A szabad demokraták e kérdésben finoman szólva következetlennek mutatkoznak. Prominens képviselőik évek óta hangoztatják: a besúgó áldozat volt, az igazi bűnösöket a rendszer fenntartói között kell keresni - most viszont az ország nyakába akarják zúdítani az ügynökök válogatás nélküli névsorát. Az nem lehet, hogy ne ismernék a közhelynek számító mondást: "A tények fabatkát sem érnek a körülmények nélkül"; mégsem vesznek tudomást arról, hogy a kívülállók nyilvánvalóan képtelenek megítélni egy-egy információmorzsa hátterét. Ezt hányta Mécs Imre szemére a múlt héten a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Kutrucz Katalin, a Történeti Hivatal elnökhelyettese, s erre figyelmeztetett a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent nyílt levelében Kenedi János is. A Mécs-testület által vizsgált nyilvántartások "nem alkalmasak arra, hogy minden kétséget kizáró módon bizonyítsák: a bizottság által körülhatárolt személyi körből ki és milyen minőségben működött együtt az egykori III. főcsoportfőnökséggel" - írja a szabad demokraták állambiztonsági szakértője. (Kenedi azt javasolja: vessék össze a III-as főcsoport, a Nemzetbiztonsági Hivatal adatait és az írott forrásanyagot, illetve két bizottságot hozzanak létre. Az egyiknek a III-as ügyosztály nyílt állományú tisztjeinek meghallgatásával kellene tisztázni a nyitott kérdéseket, a másiknak pedig fel kellene tárnia, hogy 1989-90-ben mely iratok semmisültek meg.)

A szabad demokraták "következetlensége" más területen is tetten érhető. Néhány éve SZDSZ-es képviselők még az Alkotmánybíróságon emeltek kifogást az ellen, hogy az ügynöktörvény csak a III/III-as ügyosztályra terjed ki. A D-209-es ügy kirobbanásakor azonban - a kezdeti felzúdulás után - Kunczéék meglepően könnyen elfogadták Medgyessy Péter III/II-es múltját. Pedig szakértőik biztosan elmondták nekik, hogy az állambiztonsági múlttól nem egykönnyen lehet szabadulni.

A különleges szolgálatok például általában megpróbálják kihasználni a leleplezett ügynököket, mégpedig úgy, hogy nyilvános felelősségre vonás helyett úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, és szándékosan hamis információkat juttatnak el általuk az idegen kémszervezetekhez. Nem tanulság nélküli az sem, amit Losonczy Vass László a dekonspirálódott szt-tisztekről írt az 1990-es Népszabadságban: az ilyen ember "fölveszi az egyenruhát, átkerül nyílt operatív tiszti állományba, s végre fölrakhatja valódi váll-lapjait".

Elnök a homályban

A mostani átvilágítási lázból a kormány - miért, miért nem - ki kívánja hagyni a köztársasági elnököket. Ezzel praktikusan Göncz Árpádot emelték ki a pakliból, hiszen Mádl Ferenc az Antall-kormány kultuszminisztereként átesik majd az eljáráson. Kérdés azonban, hogy a volt államfő erkölcsi hitelvesztés nélkül ellent tud-e állni annak a kezdeményezésnek, hogy ő maga kérje múltjának feltárását. A fehér foltok sorát tovább gyarapítja, hogy az átvilágítás nem terjed ki annak vizsgálatára, kik állhattak kapcsolatban a Securitatéval, a Stasival és más külföldi titkosszolgálatokkal. (Ezek a tények csak a C típusú eljáráson átesetteknél bukhatnak ki.) Ilyenformán rejtve marad például, hogy a nem kevés, Romániából áttelepült közéleti személyiséget, vagy az erdélyi múlttal rendelkező, románul kiválóan beszélő politikusokat a Securitate nem környékezte-e meg. Márpedig ismert tény, hogy a román titkosszolgálat emberei Magyarországon is dolgoztak; a magyar elhárítás tisztjei a nyolcvanas években többüket le is fülelték. Kőszeg Ferenc pedig már 1990-ben arról beszélt a parlamentben, hogy a magyar nemzetbiztonsági vezetők egy része kapcsolatban állt a KGB-vel. Jól példázza ezt, hogy egyes tisztek irodájának falán nélkülözhetetlen kellékként lógott Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij, az első szovjet elhárító állambiztonsági szerv, a Cseka megalapítójának arcképe.

Alighanem nagyobb kockázat nélkül meg lehet jósolni, hogy az átvilágítás ezúttal sem éri el a kívánt eredményt - már ha a cél a múlt hiteles feltárása, s nem pedig a figyelem elterelése a Medgyessy-ügyről. Az események társadalmi következményei ugyanakkor még akár jól is jöhetnek a szocialistáknak. A választók ingerküszöbe megint magasabb lett, s egy következő botrány valószínűleg kevésbé izgatja majd fel a közönséget; tűnhet bármennyire esetlennek, tisztességtelennek a miniszterelnök sokak szemében, az utóbbi hetek hercehurcái jottányit sem tépázták meg megítélését választói előtt. Valószínűleg nem alaptalan azok véleménye, akik úgy érzik, hogy az eddigi két jobboldali parlamenti ciklus valójában félreértés volt, s szoktatják magukat a gondolathoz: az ország nagy része még egy darabig Kádár János népe marad.

Szőnyi Szilárd, Heti Válasz