Stempli rajta, hivatalossá vált az előre ismert döntés: a magyar páncélozott fuvarozók mandátumuk lejártával hazajönnek Irakból. Gyurcsány egy hete még úgy gondolta, visszatáncol majd megint az ellenzék, ahogy sorozásügyben is kapcsoltak, hogy ma már másképp néznek arra, aki másképp néz. Tévedett: az ellenzék akkor a közvéleményhez igazította az elveit, most viszont a közvélemény eleve mellettük volt.

Hazafiatlan, rossz döntés, ahogy Juhász, illetve Gyurcsány Ferenctől megtudtuk.


a marcipánjézuska, amit még illene feltenni a habostortára, mielőtt távozunk ebből az echte nyugati demokráciából
Ez a megnyilvánulás lesz a főfogás ma, de előbb még nézzük meg az ellenjavaslatot: maradni kellett volna márciusig, mert az iraki választás lesz úgymond a megkoronázása a demokratizálásnak, a rendezésnek. A magyar kormány szerint a választás már csak a marcipánjézuska, amit még igazán illene feltenni a habostortára, mielőtt távozunk ebből az echte nyugati demokráciából. Olyan rohamléptekben halad a rendezés, hogy már csak ennyi volna hátra, meg újrafesteni azt a pár házat Falludzsában, amiről lehorzsolták a vakolatot a hallelujázás közepette bevonuló amerikai tankok. Nem is tankok, toronydaruk.
Ha a kivonás hazafiatlan, akkor ez az indoklás micsodátlan? Minimum értelmetlen.

Az csak a második szólamban hallható, hogy a tortadíszítés mellett szövetségesi kötelességünk is maradni még egy kicsit. Na, ez micsodátlan? Mondjuk udvariasan, hogy mérsékelt az igazságtartalma. A szövetségeseink pontosan tudják, hogy decemberig váltottunk jegyet, és azt is tudták előre, hogy továbbmenet nincs. A kötelességünk, ha ez egyáltalán értelmezhető egy a NATO-n és az ENSZ-en átgázoló, sebtében kovácsolt tengely esetében, épp decemberig érvényes. Azok a szövetségek különben, amelyeknek mi tagjai vagyunk, nincsenek jelen Irakban; legfeljebb egyes tagjaik. Ez nem NATO- és nem EU-ügy.


Mi a haza, ha a magyarok nem tartoznak bele? Még a határon belüliek sem?
Nem tudom, van-e a Pentagonnak külön hungarológusa, aki rendszeresen jelentené a néphangulatot, meg elemezné a néplelket, de ha van, akkor ők már rég leírták azt a háromszáz katonát. Nem bonyolult számítás: az iraki háború Magyarországnak semmilyen gyakorlati hasznot nem hozott, hacsak a terrorfenyegetésekkel eladott újságokat ide nem soroljuk. Az újjáépítés és a meghódított országból kinyerhető egyéb bevételek minket nem gazdagítanak. Ha van ilyen hungarológus, akkor talán írt egy jelentést arról, hogyan motiválta Hitler Magyarországot, amikor akart tőlünk valamit, például egy hadsereget. Mert voltak ám ott juttatások is a vérbő bolsevikellenes szlogenek mellett - igaz, Iraktól nem kaphatunk vissza elcsatolt területeket. De nem kaptunk semmi mást se.
Itt az az egyetlen hozadék, hogy van háromszáz tűzkeresztelt katonánk. A világ biztonságosabbá meg stabilabbá válásával már nem is tréfálkozom, ha valaki netán műholdon szállna fölébe, és onnan számolgatná az eredményeket. Soha ennyi terrorista nem volt Irakban, mint most, amikor mindenki terrorista, aki lő a megszállókra.


Egyáltalán, mit forgolódik kend itt a tömegben ezzel a szóval, hogy hazafiatlan?
Hazafiatlan döntés. Az ebben a legviccesebb, hogy minden közvélemény-kutatás szerint azt akarja az ország népe, hogy jöjjenek azok a katonák haza. Eszerint a magyarok hazafiatlanok. De akkor mi a hazafiság? Mi a haza, ha a magyarok nem tartoznak bele? Még a határon belüliek sem? Mi marad? A hegyek meg a tücskök? És ők maradni akarnak, pont márciusig? Mi a hazafiság csúcsa? Harcolni a Holdon? Egyáltalán, mit forgolódik kend itt a tömegben ezzel a szóval, hogy hazafiatlan? Még arcon csap vele valami szellemi hajléktalant, aztán már kereshetünk is egy jó erős kötelet. Idegenszívűzés is lesz, meg hazaárulózás?
Kedves ferencek, lehet dekázni ezekkel az új szavakkal, hogy hazafiság, meg lehet olyanokat alkotni, amik felérnek az ellenforradalom és a társadalomképtelen kifejezésekkel, mint például a nemzetpolgárság , de legalább tessék egyszer végigolvasni a nagy okoskodás előtt, mert ez így hülyeség. A hülyeségek kiabálása meg biztos, hogy hazafiatlan és rossz döntés.

Tóta W. Árpád, Index