Mindenekelőtt ne felejtsük el, hogy a hazai közvélemény nyolcvan százaléka hosszú ideje következetesen ellenzi iraki részvételünket, éppen ezért a kormány aligha hivatkozhat bárminemű támogatottságra. Amikor tehát Gyurcsány Ferenc egész Magyarországot felelőssé teszi a döntésért, voltaképpen elismeri, hogy ebben az ügyben kormányával együtt a kisebbségi véleményt képviseli. Ami akár elő is fordulhat egy demokráciában, az viszont enyhén szólva is meglepő, hogy a kormányfő a vágyálmait kommunikálja nemzeti közakaratként.
A bűvös március 31-i dátumról lassan több szó esik, mint magáról a küldetésről. Mérvadó szakértők szerint a magyar kontingens néhány nap alatt is képes a hadműveleti terület elhagyására. Ennyi kell hozzá, és nem két hónap, amint azt a kormány jó ideje sugallja. Szenes Zoltán vezérkari főnök tegnapi brüsszeli nyilatkozatában szintén december 31-ét határozta meg kivonulási dátumként.
Valójában persze nem is annyira a technikai részletek a fontosak Gyurcsányék számára, az időpontok lebegtetése arra szolgál, hogy minél kisebb presztízsveszteség nélkül keveredjenek ki az egyre kínosabb ügyből. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad - gondolhatta a miniszterelnök, amikor előterjesztette a márciusi dátumot, amely magyarra fordítva azt jelenti, kinn is vagyunk, benn is vagyunk. Számíthatnak ránk, meg nem is. Nemet mondunk, de egy kicsit igent is. Egyszóval úgy viselkedünk, ahogyan azt külpolitikai és diplomáciai ügyekben oly sokszor megtapasztalhatták szövetségeseink a budapesti szociálliberális kormánytól. Ennek az áldatlan állapotnak, a három hónapos ráadás ésszerűtlen ötletének parancsolt megálljt a parlament döntése. Bármit is tartogasson a jövő, Magyarország a törvényesség és az ésszerűség útjára lépett.
A szövetségesi megbízhatóság ugyanis nem jelent vakságot. Nem az elvtelen és elodázó magatartás, sokkal inkább az önálló gondolkodás képessége, a megváltozott helyzet felismerése, a politikai rugalmasság jelenti a nemzeti érdekképviseletet. Az Abu Graib-ügy után például már nem lehet úgy tekinteni iraki szerepvállalásunkra, mint annak előtte. A legújabb hír, a magatehetetlen fallúdzsai férfi kivégzése is tovább rontotta a megszállókról kialakult képet. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a magyar szállítókontingens jelenléte legalábbis kérdésessé vált az elmúlt hónapokban. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az aggodalmaskodókban kellene keresni a bajok forrását. Az pedig, hogy a háromszáz katona hazahozatalát szorgalmazók hazafiságát megkérdőjelezzék - amint Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megtette -, egyenesen felháborító. Tetszettek volna akkor a hazafiságról elmélkedni, amikor ebbe az egészbe belevágtak, és az egyre komorabb figyelmeztető jelek után sem változtattak álláspontjukon.
Mindannyian emlékezhetünk a kormányzati kommunikáció folyamatos csúsztatásaira. Néhány hónappal ezelőtt Kovács László például azt állította, a háborúnak immáron vége, a harcok intenzitása határozottan csökken. Nyilatkozta mindezt akkor, amikor Irak-szerte elharapóztak az emberrablások, Bagdadban öngyilkos merénylők léptek akcióba és síita felkelés bontakozott ki az ország déli részén. Ennyit a politikai tisztánlátásról és az önálló gondolkodás képességéről. Ennek ellenére katonáinkat hamarosan itthon üdvözölhetjük, és reméljük, hogy ezután nemzetközi felhatalmazással és a hazai közvélemény támogatásával teszik a dolgukat.

Szentesi Zöldi László; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu