Számukra így kevésbé lehetett meghökkentő, mint a tájékozatlanabb előfizetők többsége számára az az élmény, amikor 2002. július 2-án kedvelt napilapjuk helyett a Békés Megyei Hírlapot kapták meg a postástól, címoldalán a lap főszerkesztőjének, Árpási Zoltánnak bejelentésével ("Tegnap a Békés Megyei Napló tulajdonosai felkérték kiadónkat, hogy előfizetőiknek a mai naptól kézbesítsük a Békés Megyei Hírlapot", mivel a Napló megszűnt) és bizalmat kérő szavaival. A kiadó, a Körösi Napvilág Kiadói és Nyomdaipari Kft. ügyvezetője, Fényes Adél a Szegedi Postaigazgatóságnak előző nap küldött értesítőjében többek között azt írta: "Bejelentem, hogy a Békés Megyei Napló című, Békés megyében megjelenő napilap további kiadása ellehetetlenült, és pénzügyi nehézségek miatt - külső támogatás hiányában - a Napló előállításának és terjesztésének feltételei a továbbiakban nem biztosítottak." A lapnál május 15-től megbízott, majd június 5-től kinevezett ügyvezető és főszerkesztő, Bod Péter azóta is minden alkalmat megragad, hogy a maga (cégiratokra támaszkodó) ismeretei szerint a pénzügyi ellehetetlenüléssel kapcsolatos állításokat cáfolja. Mivel sem ő, sem munkatársai nem ismerték a másik ügyvezető, Fényes Adél állításának valóságtartalmát, nem csoda, hogy még az előfizetők élményénél is jóval sokkolóbb erővel hatott rájuk, amikor július 1-jén a szerkesztőségben hívatlanul megjelent néhány öltönyös úriember, ügyvéd, számítógépes szakember és őrző-védő. Akik előbb közölték, hogy a Körösi Napvilág Kft. tulajdonosi döntése alapján a "megbízatás tárgytalanná válása miatt" minden, a lapnál dolgozó munkatársnak azonnali hatállyal megszűnt a munkaviszonya, illetve megbízatási jogviszonya, majd néhány óra alatt szétkapták a szerkesztőség számítógépes rendszerét (még a gépekben tárolt magánfájlok kimásolását sem engedélyezték), majd becsukták a boltot (mármint az irodákat).

Békés megyében, miként az ország más régióiban is, a sajtószabadság deklarálása után, a rendszerváltoztatással párhuzamosan különböző helyi, megyei és városi újságok alakultak. Előbb Napi Délkelet címmel indult egy megyei hatókörű vállalkozás, majd annak megszűnése után, 1994. május 9-től a Népszabadság Rt. cége, a Primus-Népszabadság kiadásában jelent meg A NAP című megyei napilap. Nem sokkal később három másik, hasonló alternatív (az egykori megyei pártlapokkal jogfolytonos monopolhelyzetű napilapok konkurenciájaként létrehozott) megyei napilappal együtt átvette a Népszabadság százszázalékos tulajdonában lévő Agrimédia Kiadó Kft., amely 1995 augusztusában viszont már úgy döntött, hogy megszünteti megyei napilapjait. Ekkor Kőváry E. Péter főszerkesztő (aki mellesleg a Népszabadság megyei tudósítója volt) gründoló munkájának eredményeként tíz megyei nagyvállalat (például Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok, Agrimill Rt., Békés Megyei Vízművek, Csárdaszállási Petőfi Tsz stb.) 100-100 ezer forint törzstőke összeadásával megalapította a Körösi Napvilág Kft.-t, amelynek kiadásában jelent meg 1995. szeptember 1-jétől a közben névváltozáson átmenő, immár Békés Megyei Nap. A kft. törzstőkéje az évek során egyre emelkedett, 1999-2000-re már hatmillióra, igaz, hogy időközben az alapító vállalatok közül négy (1997-98-ban) kilépett, s ekkor az ő törzstőkéjük aránya a szerkesztőség tulajdonába került: a főszerkesztő húsz és további húsz munkatárs szintén húsz százalékot vásárolt meg. A kilencvenes évek végére azonban már a hatmilliós törzstőke is kevésnek látszott, a kft. taggyűlésein egyre többször fölvetődött, hogy a lap piaci helyzetének biztosítása és szakmai színvonalának továbbfejlesztése érdekében szükséges beruházásokhoz elengedhetetlen a jelentősebb tőkeemelés.

A kft. taggyűlése föl is hatalmazta Kőváry E. Péter ügyvezető főszerkesztőt, hogy keressen befektetőt. A debreceni székhelyű (osztrák tulajdonban lévő) Inforg Stúdió és az éppen akkor Szegeden megtelepedő (angol tulajdonban lévő) Daily Mail képviselői - noha kezdetben érdeklődést mutattak a befektetés iránt - hamar értésére adták az ügyvezetőnek, hogy a vidéki napilapokat birtokló külföldi tulajdonosok nem akarnak egy-egy megyén belül konkurenciát teremteni egymásnak. Kőváry végül egy szegedi (nem szakmai) pénzügyi befektetői csoporttal, a SAL Kft. mögötti tulajdonosi körrel vette föl a kapcsolatot. A csupán négymillió forint törzstőkéjű SAL Kft. mögött olyan többmilliárdos árbevétellel rendelkező cégek vezetői, illetve tulajdonosai állnak, mint Baranyi Sándor (Szeviép Rt.), Domonkos András (Lombard Pénzügyi Lízing Rt.), Cziffra Lászlóné, Pristui László (PTC Invest Rt.). Nem csoda, ha mind az ügyvezető főszerkesztő, mind a lap munkatársai megnyugvással fogadták a SAL Kft. "betársulását" a lap kiadásába. Az idézőjel azért indokolt, mert tavaly év végén 19 millió forintos tőkeemelés révén a SAL Kft. előbb 76 százalékos többségi tulajdont szerzett a Békés Megyei Napló kiadójában, a Körösi Napvilág Kft.-ben, ez év elején ezt 81 százalékosra emelte, majd júniusban a szerkesztőségi kistulajdonosok tulajdonrészének névértéken történő megvásárlásával százszázalékos tulajdonossá vált. Azaz elég olcsón jutott egy napilaphoz, különösen ha arra gondolunk, hogy nem sokkal korábban (meg nem erősített információink szerint) a Délmagyarországot kétmilliárd forintért vették meg az angolok a németektől. Arra a kérdésre, hogy miért engedték ilyen olcsón birtokon belül a SAL Kft. tulajdonosait, Kőváry E. Péter azt válaszolta, hogy más még ennyit sem volt hajlandó befektetni.
A lap neve 2001. december 1-jével Békés Megyei Naplóra változott, több oldalát színesben nyomták, megváltozott, korszerűbb lett a tipográfia. S bár az új tulajdonosok a szerkesztőséget a belvárosból kiköltöztették egy városszéli bérleménybe, a kívülálló számára úgy tűnhetett, hogy minden rendben van a lap körül. Bod Péter, akkori főmunkatárs szerint viszont nagyjából ekkortól kezdődtek a bajok, ugyanis teljesen ésszerűtlen gazdálkodást folytatott az új menedzsment. Például megszórták a megyét több ezer ingyenlappal, többmilliós költséggel, átgondolatlanul, anélkül, hogy sorsát figyelemmel kísérték s az akció eredményét fölmérték volna. A két ügyvezető főszerkesztő (Kőváry és a Szegedről ide irányított Réthy J. Attila) és a szintén új értékesítési vezető fizetése és egyéb költségei, a színes oldalak mind növelték a kiadásokat, miközben az előfizetői példányszám csak alig emelkedett (a megszűnés pillanatában Bod Péter szerint 7300; Árpási Zoltán szerint 6300 volt, ehhez jött még 6-700 áruspéldány), a hirdetési árbevétel pedig még csökkent is az év első hónapjaiban.

A szerkesztőségen belül május elejére már nagyon rossz lett a hangulat, az ügyvezetésnek semmi ötlete nem volt a hogyan továbbról, tehetetlenül szemlélték az eseményeket. Nem így a lap munkatársai, szerkesztői, újságírói, kiknek kétségbeesett jelzései hatására a tulajdonosok május 15-ével Réthyt azonnal, Kőváryt június 30-ával felmentették a munkavégzés alól, s az ügyvezetői és főszerkesztői feladatokkal Bod Pétert bízták meg.

A május 15-i rendkívüli szerkesztőségi értekezleten Pristui László (aki addig is felügyelte a lapot) a tulajdonosok képviseletében bejelentette a változásokat, és az időközben az eladásról szóló pletykákról ezúttal is kijelentette (mint korábban már többször), hogy hosszú távú terveik vannak, szó sincs eladásról, némi cinizmussal még azt is hozzátette: ő annál sokkal jobb üzletember, hogy ebben az állapotában eladja a lapot, erről majd akkor érdemes gondolkodni, amikor megerősödött.

A maradék másfél hónapban Bod Péter nagy elánnal, új ötletekkel, gazdasági racionalizmussal, a hirdetésszervezést új alapokra helyezve, a tulajdonosi kör maximális támogatását maga mögött tudva fogott hozzá a lap pénzügyi stabilitásának helyreállításához. Már az első eredményeket is érzékelni vélte, ezért is érte váratlanul a lap puccsszerű felszámolása. Mint ahogy Kőváry E. Pétert (aki azóta már ismét a Népszabadság munkatársa) is, aki, érthetően, máig sem tudta feldolgozni magában azt, ami az általa hét és fél éven keresztül hellyel-közzel sikeresen irányított lappal történt, így az utolsó hónapokkal kapcsolatos kérdéseinkre is csak ennyit tudott válaszolni: "Az új lehetőségekhez kötött fejlesztési elképzeléseket és az ehhez kapcsolódó lépéseket a piac nem igazolta vissza, ezért került sor az érdekeltek egyeztetésével a menedzsment és a stratégia ismert májusi átalakítására, amelynek eredményeként rövid idő alatt is láthatóvá váltak a kedvező tendenciák első jelei - természetesen nem az azonnali nyereségesség ígérvényével - a kiadó gazdálkodásában, ezért is ért váratlanul mindenkit a július elsejei fordulat." Itt a történet (egyelőre) véget ér, de az egyre szaporodó kérdéseinkre még mindig nincs válasz, hiszen Bod Péter szerint a megszüntetés okaként szóba sem jöhet a pénzügyi ellehetetlenülés, és egyébként is milyen befektető az, aki egy fél év után von mérleget. "Annyi fizetési gondunk volt, mint számos magyar cégnek, volt veszteségünk is, de hogy finanszírozhatatlan lett volna a lap, arról szó sincs" - állítja. Arról nem is szólva, hogy - elmondása szerint - Pristui László egy ízben azt is közölte vele: olyan gazdagok vagyunk, hogy az a cégbirodalom, amely mögöttünk áll, fél óra alatt megtermeli a Körösi Napvilág Kft. éves árbevételét. Ha ilyen nagyságrendek állnak egymással szemben, akkor valóban kérdés, hogy tartható-e a Fényes Adéltól is idézett pénzügyi ellehetetlenülés teóriája.

Ha abból indulunk ki, kinek állhatott érdekében mindaz, ami történt, nyilvánvalóan eljutunk a Békés Megyei Hírlaphoz. Árpási Zoltán, a lap főszerkesztője és Tóth Miklós, a lapot kiadó Népújság Kft. ügyvezető igazgatója nem tud arról, hogy a SAL Kft. tulajdonosaival tárgyalásokat folytatott volna az Axel Springer. Árpási Zoltán szerint erre nem is volt szükség, mert 5-6 éve a Hírlap piaci helyzetét nem veszélyeztette már a Napló léte.

Ugyanakkor elismeri, hogy nem jön rosszul nekik az a 3-4 ezer előfizető, akiket feltehetően meg tudnak majd tartani, és az az évi 10 millió forint hirdetési bevétel sem, amire a volt Naplóét taksálja, de mindez számukra csak pluszbevétel, az ő hirdetési bevételük és előfizetőik száma eddig is nagyságrendnyivel nagyobb volt. A puccsszerű felszámolás pedig szerinte azért sem állhatott az ő érdekükben, mert ha nem azonnal, akkor egy hét múlva került volna hozzájuk az előfizetői lista, lévén, hogy nincs más a környéken, aki napilappal tudná ellátni az előfizetőket. Tóth Miklós pedig azt ismeri el, hogy az üzleti értéket képviselő előfizetői címjegyzék átadás-átvétele üzleti alapon történt, a kialkudott árat megfizették érte. Emellett viszont állítja, hogy a SAL Kft. színre lépéséhez sem az Axel Springernek, sem a Népújság Kft.-nek nincs köze, tulajdonosait, szerinte, ugyanúgy bepalizták, mint az előző tulajdonosokat.


Természetesen szerettük volna meghallgatni a tulajdonosok képviselőjét is, de Pristui László elzárkózott az elől, hogy válaszoljon a kérdéseinkre, azt mondta, érje be a nyilvánosság annyival, amennyit ők eddig közöltek az ügyről. Az ő egyértelmű elzárkózásával szemben Fényes Adél, a ma is létező Körösi Napvilág Kft. ügyvezetője egy héten keresztül naponta ígérte, hogy válaszol kérdéseinkre, melyeket írásban, faxon is elküldtünk, de végül bevallotta, hogy a tulajdonosok jóváhagyása nélkül nem teheti. Pedig többek között arra szerettünk volna választ kapni: milyen tervekkel, elképzelésekkel szálltak be a Napló kiadásába; mit értenek a kiadás ellehetetlenülésén, a pénzügyi nehézségeken és a külső támogatás hiányán; miért nem tudott minderről az ügyvezető főszerkesztő; miért került sor előzetes jelzések nélkül, meglepetésszerűen a lap megszüntetésére? Ezenkívül természetesen még számtalan más kérdés felmerülhet az olvasóban, például: ha a tulajdonos jogszerűen zárta is be a maga üzletét, vajon mennyire tisztességes az ilyen puccsszerű megoldás, aminek következtében több mint negyven ember egyik percről a másikra az utcára kerül; ha a tulajdonos jogszerűen is járt el, amikor a lap előfizetőinek címjegyzékét átadta a konkurensnek, tisztességes-e ez az eljárás az előfizetőkkel szemben, vajon követelhetné-e vissza az a 6 vagy 7 ezer előfizető az előfizetői díjat? Ezeken túl még az is furcsállható, hogy a magyar sajtó, a laptársak vajon miért mentek el ilyen részvétlenül a történtek mellett, egyáltalán miért nem volt mindez számukra hír? (Tudomásunk szerint a békéscsabai Heti Délkelet és a Magyar Narancs című hetilapokon kívül az írott sajtóban másokat különösebben nem rendített meg az ügy, a "narancsos" közlés szerzője ráadásul Bod Tamás, a főszerkesztő ikertestvére, a felszámolt lap újságírója.) Miközben a MÚOSZ is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elítélte az effajta tulajdonosi magatartást.

Továbbra sem tudunk válaszolni tehát arra a kérdésre, amire pedig mindenkinek megvan a maga elképzelése: egyszerű strómanként szerepelt a SAL Kft. az ügyben vagy sem, s tulajdonosai vajon kaptak-e és ha igen, mennyi pénzt és honnan azért, hogy megszüntették a lapot? Az ugyanis elég nehezen képzelhető el, hogy egy felkészült pénzügyi szakemberekből álló tulajdonosi csoport előbb befektet egy vállalkozásba legalább harmincmillió forintot, majd ahelyett, hogy legalább tisztes nyereségre tenne szert, felszámolja az üzletet ellenszolgáltatás nélkül. Ez csak abban az esetben valószerű, ha nem felkészült szakemberekről, hanem igazi dilettánsokról van szó, vagy ha olyan vállalkozókról, akik a feketén szerzett pénzüket így próbálták tisztára mosni. Egyikkel sem merészelnénk vádolni a SAL Kft. tulajdonosait. Egyesek szerint pártpénzek álltak az egész mögött (kezdetben fideszes pénzeket gyanítottak, újabban MSZP-seket), s a parlamenti választások múltával már nincs a lapra szükség. No, de most jönnek az önkormányzati választások...

Ha valaki mégis fizetett a Naplóért, illetve azért, hogy ne legyen, könnyen lehet, nagyon ráfizetett, mert Bod Péter és a szerkesztőség nagyobbrészt együtt maradt munkatársi gárdája nem adja fel, szervezik (ha más néven is) a lap föltámasztását és szeptemberi újraindítását.


Elek Tibor, Heti Válasz