A népszavazást megelőző kampányban megint egyszer kettészakadt Magyarország. A népszavazásra feltett második kérdés szabadította el az országemésztő indulatokat. A kérdés amúgy ártatlan.
Így szól: "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. §-a szerinti »Magyar igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"
Magyarán: akarjuk-e, hogy megválasztott politikai elitünk foglalkozzon egy természetes módon felmerült igénnyel, keresse a válaszokat erre a jelenségre, és próbáljon valamiféle, politikai életünkben amúgy is üdítő ritkaságként ható konszenzust kialakítani a határainkon túlra trianonozott magyarság kettős állampolgárságát illetően.

Igen, én akarom.

A kormánypártok megint nem tudtak mást adni, csak mi lényegük. Az SZDSZ álláspontja legalább következetes. Ez a kommandó megalakulásától fogva nyilvánvalóvá tette, hogy lenézi, megveti és gyűlöli a magyarságot. Ennek szellemében politizálnak 1990-től kezdve, most sem tettek mást. Hát persze: majd éppen ők fogják szorgalmazni, hogy ez a szerintük háborús bűnös, antiszemita csőcselék legalább jelképesen egységes nemzetnek érezhesse magát.

Az MSZP esete más lapra tartozik. A párt vezetése villámgyorsan, mondhatni reflexből reagált nemmel. Leporolták 2002-ben jól bevált hazugsággépüket, amely ugyanúgy elkezdte ontani ugyanazokat az aljasságokat. Idejönnek, elveszik, sokba kerül, mi fizetjük, özönlenek, bűnöznek, kiforgatnak. Ezeket harsogják. Jellegzetes MSZP-s kórtünetnek nevezhető, hogy ez a párt pontosan azt a sötét, aljas, alpári és kirekesztő érvrendszert alkalmazza, amelyet Nyugat-Európában kizárólag a szélsőjobboldali, ultranacionalista alakulatok mernek beemelni a közbeszédbe. Tegyük hozzá: ott sikertelenül.
A szocialisták 2001 decemberében huszonhárommillió románt vizionáltak a magyar munkaerőpiacra. Ekkor vált nyilvánvalóvá minden gondolkodó ember számára, hogy ennek a pártnak semmi nem drága azért, hogy hatalomra kerüljön. Most nem ez a tét. Az MSZP hatalmon van, 2006 nyaráig hatalmon is marad, és hogy tovább kormányozhatnak-e, vagy ellenzékbe kényszerülnek, az az akkori demokratikus választástól függ majd.

Nem ettől a népszavazástól.

És mégis. Most hárommillió, bottal idebicegő magyar nyugdíjast vetítenek a nagyérdeműnek. Tudják, hogy hazudnak, hiszen éppen ők fogják aláírni azt a román-magyar egyezményt - amelyet egyébként már a nyáron aláírhattak volna -, ami garantálja, hogy a magyar államot az esetlegesen áttelepülő nyugdíjasok semmilyen többletköltsége nem terheli, és mégis ezt hajtogatják. Százmilliárdos összegek repkednek, most nem a zsebeikbe, hiszen kampány van, hanem a levegőben. Ám ebben a gyűlöletprojektben most nem őszinte partner a szocialista párt tagsága. Búvópatakként csörgedezett az elégedetlenség, és az utóbbi napokban felszínre is tört. Vannak szocialisták, sokan vannak, akik tiltakoznak a pártvezetés uszító populizmusa ellen.
Ők velünk fognak szavazni vasárnap, és ez nagy öröm. Mert szomorú ugyan, hogy Magyarország megint kettészakadt, de most legalább nem a pártok által előre perforált vonalak mentén. Ez a kérdés nem pártok belügye vagy közügye, ez az összmagyarság nemzeti ügye. Vannak, akiknek ez az ügy fontos, és vannak, akiknek nem. Most közöttük szakadtunk el.
Ám ettől még egy nemzet maradunk. Azokkal is, akiknek ez az ügy nem fontos, és azokkal is, akiknek jövőjéről, esélyeiről és szabadságáról vasárnap döntünk. Bizonyítványt és diagnózist állítunk ki közösen magunkról, magunknak. Ezt a szavazást nem lehet elveszíteni a "nem" szavazatok többsége miatt, ezen a szavazáson nagy többségben lesznek az "igen" válaszok. Ezt a győzelmet csak a tunya közöny tépheti ki a kezünkből. Sokunk kezéből, jobb- és baloldali emberek kezéből egyaránt.
És ha így lesz, akkor egy kicsit azok is veszíteni fognak, akik nem mentek el. Hiszen, bár nekik nem fontos ez az ügy, mert nem ér meg egy kis sétát és néhány percet, mégis, utólag talán ők is megérzik majd a történelem leheletét, és egy pillanatra átnyilall rajtuk: itt és most valami elmúlt. Elszállt egy esély, amiből oly kevés adatott meg a magyar nemzetnek az elmúlt évszázadokban.
Ha a népszavazás érvénytelen lesz, az nem pártok veresége lesz, és érvényessége sem lesz pártok győzelme. A közöny és a tagadás pedig nem örül és nem szomorkodik. Csak azok az emberek szenvedhetnek itt vereséget vagy ünnepelhetnek győzelmet, akik minden tudatlúgozás és butítás ellenére sem óhajtanak felolvadni a globalizált világ összemázolt kultúrájában. Ezek az emberek az Európai Unióban élnek, de családi ügyeiket nem bízzák a brüsszeli kolosszusra, nem remélik tőle minden probléma megoldását.
Magyarországról nézve a kettős állampolgárság kérdése nemzeti kérdés, Brüsszelből nézve azonban csak családi ügy. Oldjuk meg mi. A családtagjainkról szavazunk vasárnap, az ő jövőjükről, esélyeikről, szabadságáról. Családon belül lehet beszélgetni, vitatkozni, még kiabálni is jobboldaliságról és baloldaliságról.
De amikor dönteni kell, nincs család a földön, ahol ilyen marhaságok alapján döntenének. Gyurcsány Ferenc tegnap egy televíziós beszélgetésben azt mondta, hogy ez a népszavazás olyan, mint amikor az apa és az anya nem tudnak megegyezni, és odaszólnak a gyerekeknek, hogy akkor döntsetek ti. Gyurcsány Ferenc így vélekedik a választókról. De nem baj, ez sem baj. Döntsünk, gyerekek! Legalább a papa meg a mama majd szóba áll egymással. Másként nem lehet. Hiszen ez családi ügy.

Csermely Péter, Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu