fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Távozik és felfüggeszti MSZP-tagságát Keller volt kabinetfőnöke
2004. december 3., 08:24
Távozik a Budapest Airport (BA) felügyelő-bizottsági elnöki posztjáról Bálint Tamás, Keller László volt kabinetfőnöke, akit az ügyészség vesztegetéssel gyanúsított meg a Kulcsár-ügyben. A lap információi szerint Nyakó István, az MSZP szóvivője felszólította Bálint Tamást: amíg azzal gyanúsítják, hogy tízmillió forint kenőpénzt fogadott el Kulcsár Attilától, függessze fel párttagságát - értesült a Magyar Nemzet.

A lap értesüléseit BA úgy kommentálta, hogy az igazgatóság ülésein nem kötelező minden alkalommal részt vennie Bálintnak, aki maga helyett megbízhat más fb-tagot is a részvétellel.
Az állami vállalatok fb-elnökeinek kinevezéséért felelős Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára, Csapodi Pál a Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: az ügy kapcsán az ÁSZ levélben kereste meg az ügyészséget és az ÁPV Rt.-t. Az ügyészség válaszleveléből kiderült: alapos a gyanú a hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettére, míg az ÁPV Rt. közölte, hogy Bálint Tamás le fog mondani fb-elnöki megbízatásáról.
- Bálint Tamás az ÁSZ-szal tudatta, hogy szándékában áll lemondani, ám az erről szóló nyilatkozat idáig még nem érkezett meg - fogalmazott a főtitkár, hozzátéve: ennek hiányában nem tudnak új elnököt jelölni.

Mint azt már korábban Kulcsár Attila vallomására és az ügyészség gyanúsítására hivatkozva a lap közölte, Bálint Tamás, Keller László volt kabinetfőnöke állítólag tízmillió forintért értékesített Kulcsárnak egy olyan írásos anyagot, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének gazdálkodásáról, illetve a testület elnökének lejáratásáról szólt. Emlékezetes, a brókernek azért volt szüksége a dokumentumra, hogy azt a sajtónak kiszivárogtatva ellehetetlenítsék Szász Károlyt.
Januárban várhatóan távozik posztjáról Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. (NA) elnök-vezérigazgatója is.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Keller lesütött szemmel válaszolt