Menteni a menthetőt, ha van még mit. Kell, hogy legyen mit. Menteni az utolsó reményt, a hitet az elhagyatottságban, a csalódottságban, a hitevesztettségben és a megalázottságban.

A december 5-i népszavazás eredménytelensége reményeket, nagy várakozásokat, nemzedékek sötét estéken elsuttogott álmait foszlatta szerte, amelyekért börtön, botozás, hétköznapi megalázás és hátrányos megkülönböztetés járt.

Menteni a menthetőt, talán magyarázgatni a felfoghatatlant, ezt szeretném. De semmi esetre sem felmentést adni a "gaz Merániaknak", a testvérgyilkosoknak.

Azt szeretném elmondani, hogy az Anyaország is megaláztatott a maga módján. Azt, hogy mi, "szabadon élő" anyaországiak kevesebbet tudunk magyarságból, történelemből, mint Ti, határon kívül rekedtek - de borzasztó, hogy "tirólatok" és "magunkról" kell szólni "mindannyiunk" helyett!

Kevesebbet tudunk magyarságból, mert az Anyaországban természetes volt, hogy magyarok vagyunk, és nem kellett, nem volt rá mód, hogy külön is megéljük a maga hátrányaival együtt a magyarságunkat. Nem volt kitől elhatárolni magunkat, mert mi mások, magyarok vagyunk. Teher alatt nő a pálma és annak van értéke, amiért meg kell küzdeni - szokták mondani. A mi magyarságunkat nem nyomta semmilyen teher, ami miatt erősödnie kellett volna. Nem kellett érte megküzdeni, sosem kellett fogcsikorgatva, könnyekkel küszködve megfogadnunk, hogy azért teszünk meg valamit, mert mi magyarok vagyunk, mások, mint a többségi környezet. (Dédnagyapám K. und K. tábornok volt az első világháború idején. Amikor a román csapatok bevonultak, őt is kihallgatták.
- Neve?
- Strinovich Jenő.
- Nemzetisége?
- Ungurr - sziszegte románul összeszorított fogakkal.
- Két errel?
- Nem, hárrrommal!!!

Kevesebbet tudunk a magyar történelemből, mint Ti. Igen, kevesebbet. Amikor én iskolába jártam, 1968 és 1980 között, a Trianoni Békeszerződésről kb. egy vagy két bekezdésben emlékeztek meg a történelemkönyveink. Hannibálról, Nagy Sándorról, a spártai harcosokról, Napóleon hadjáratairól és a Sztálingrádi csatáról többet tanultunk és többet tudtunk a hős szovjet nép harcáról, mint a saját magunk megnyomorításáról. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy az iskolában elszámoltak volna nekik tanáraik arról, hogy hova lett Mátyás király Nagy Magyarországa, hogy miért áll a Mátyás szobor Kolozsváron, hogy miért lakott Csák Máté, Zrínyi Miklós, Gábor Áron a mai határokon túl. Nem magyarázták el, nem tanították meg, hogy a déli harangszónak mi köze van Jugoszlávia(!) fővárosához. Tudatlanul nőttek fel generációk. És ezek a generációk ma választópolgárok, közülük néhányan az ország vezetésébe is beküzdötték magukat, egy részük sikeres vállalkozó, menő üzletember. Ezért jutottunk ide a népszavazással. Mint ahogy Te, kint rekedt magyar testvérem sem tudod, valószínűleg, mi az a K. und K., úgy nem tudtunk mi, Anyaországiak sem semmit Trianonról (K. und K., azaz Kaiseriche unh Königische, azaz Császári és Királyi - Felség, Hadsereg, stb. a boldog békeidökben).

Irrendenta-nacionalista-soviniszta népellenség volt, aki Trianon nevét kiejtette a száján. Kulákok voltak és burzsuj népellenség, akiket ha azonnal nem ítélt el a Népbíróság, akkor internálták őket, vagy évekre, Recskre kerültek, közülük sokan vissza sem térte onnan. Az Anyaországban magyar a magyar ellen...

Ha jól emlékszem, harmadikos általános iskolás lehettem, amikor a tanítónéni szörnyülködve tapasztalta - mert ilyenek is voltak -, hogy az osztály nem tudja elénekelni a Himnuszt. Néhányan hallották, akik hallgattak sportközvetítést, de a többség nem ismerte a Himnuszt, nem tudták, hogy ez a nemzeti imádság. Honnan is tudhatták volna, hiszen Isten nevét kiejteni a káromkodásokon kívül szintén nem volt ajánlatos. Ott tanulták meg a többiek - nekem a vasárnaponkénti istentiszteleten belemászott a fülembe -, a számtanórából suttyomban ellopott percek alatt. Az Anyaországban.

És választópolgárok milliói nőttek fel a szocialista városok lakótelepein - a rossz nyelvek szerint rabszolgatelepein - gyökértelenül, a falusi közösségek hagyományt megtartó közösségeiből kiszakítva, múltjukat feledve úgy, hogy ha nem volt ilyen szerencsét tanítónénijük, akkor csak a focimeccsen hallhatták a Himnuszt. Választópolgárok millióinak fejéből mosták ki a nemzetközi munkásosztályhoz való tartozás demagógiájával, hogy magyarnak születtek. Részletekbe menő híreket kaptunk naponta a hős vietnami nép harcáról az amerikai megszállókkal szemben, de azt soha senki nem mondta, hogy vannak a világon székelyek, és hogy ők magyarok. Tudtuk, hogy Castro "fidel-ni" jön Magyarországra, de hogy a Felvidéken magyarul beszélnek, nem tanították meg. Elmondták, hogy a hős "partizán népeket" kovácsolt egybe, de arra gondolni sem engedtek, hogy ennek magyarok is az "élvezői". Ha pedig valahol mégiscsak kiderült, hogy magyarok is laknak a hős Szovjetunióban, azonnal tudatták velünk, hogy ők (is) boldogan léptek be a kolhozokba és örömmel tanulják az orosz nyelvet, mert így a világ első szocialista országának minden proletárjával meg tudják értetni magukkal. Csak lassan a sajátjaikkal nem...

S ne felejtsük el, hogy a "nép" nagyszerű fiainak gyermekei kerültek vezető pozíciókba, akik minden úri huncutságnak ellene voltak, akik az új rend érdekében igyekeztek minden hagyományt és a "múltat végképp eltörölni" - magyarságunkkal, nemzeti hagyományainkkal, emlékeinkkel együtt.

"Tinálatok" a március 15-e, ha csak a szívek legmélyén is, suttogva is, de március 15. volt. "Minálunk" helyette a Forradalmi Ifjúsági Napokat ültük: egybemosva a Forradalom és Szabadságharc, a március 21-ei Tanácsköztársaság "dicsőséges 133 napjával" és április 4-ével, "hazánk felszabadulásával", amikor a Vörös Hadsereg Battonyától Nemesmedvesig harcolt a nácik ellen...

Csalódtatok bennünk. Akik elmentünk szavazni, mi is az otthon maradottakban. Az érdektelenségre nem mentség, de magyarázat - milyen keserű magyarázat! -, hogy tudatlanok. Nem attól szeret egy gyerek valakit, mert ő gyerek, hanem azért, mert megtanulja a szüleitől a szeretet érzését, a szeretet kifejezését. S mellette a haragét, gyűlöletét is. Nem attól magyar egy magyar ember, mert annak született, hanem attól, hogy megtanították magyarnak lenni. Akik otthon maradtak, akik miatt Székelyudvarhelyen nem szolgálnak ki magyar állampolgárokat az étteremben, akik miatt nem éneklik többet a Himnuszt magyar templomokban, azokat nem tanították, nem tanítottuk meg magyarnak lenni. Nem többnek, nem okosabbnak, nem erősebbnek, nem nagyobbnak és nagyképűbbnek, de nem is kevesebbnek, meghunyászkodóbbnak, búskomorabbnak és elhagyatottabbnak lenni a többi nemzet fiainál, hanem "csak" magyarnak lenni.

Az érvénytelen népszavazáson az IGEN-ek voltak többségben. Tehát igenis vannak olyanok, akik el tudják énekelni a Himnuszt, akik tudják mit jelent Trianon. És félreértés ne essék: nekünk, magyarországi magyaroknak, akik IGEN-nel szavaztunk, nincs Anyaországunk. Ha a saját államunktól, a saját hazánktól, a saját Apánktól pofont kapunk, nincs Anyaországunk, akire gondolva álomra hajthatnánk a fejünket - vigyázó szemünket legföljebb "Paris"-ra vethetjük. Csak testvéreink vannak Árva vára tövében és Lőcsén. Ha erőre van szükségünk, nem fordulhatunk semmilyen Anya, vagy mostmár(?) Mostohaanyaországhoz - legújabb, Erdélyből származó neve szerint Anyagországhoz -, hanem elutazunk Belgrádba és megkeressük a cirill betűs diszkó mellett, hogy honnan vethette le magát Dugovics Titusz, elzarándokolunk a Vereckei-hágóhoz. És Veletek énekeljük a Himnuszt Csíksomlyón és a Farkas utcában és betérünk a székelyudvarhelyi vendéglőbe túrós puliszkát enni, elraktározni az ízeit az itthoni keserű napokra.

Ha lesz még kivel hittel énekelni a Himnuszt és ha magyar állampolgárok létére kapunk még puliszkát Székelyudvarhelyen. Mert úgy hallom, elkeseredésetekben nem akarjátok többé a Himnuszt énekelni és magyar a magyarnak nem akar többé puliszkát adni. S ezzel teljesedik be a "gaz Merániak" szennyes és gyilkos, anya- és testvérmegtagadó terve, ha sikerül bennünket, az IGENt akarókat és az IGENt várókat egymás ellen fordítani. Ha sikerül meggyűlöltetni egymással minket, ha sikerül testvérgyilkosokká tenni bennünket.

"Nincs olyan sötétség, amit egyetlen gyertya fény el nem oszlathat." Ne hagyjuk, hogy a szeretet, az egymásba vetett hit apró gyertyáit mindenféle jöttmentek szele elfújja!!!

"Mindennek rendelt ideje van és rendelt ideje van az Ég alatt minden akaratnak".

Zábó András
zaboand@freemail.hu

Svédország, 2004 december 8.

erdely.ma - fideszfrakcio.hu