Rég nem látott hőfokra emelkedett tegnap az árfolyam- és monetáris politikáról folytatott nyilvános vita. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megint nem azzal foglalkozott főként, ami saját felelősségi körébe tartozik - mondjuk a költségvetési célok betartatásával -, hanem a könnyebb, látványosabb megoldást választotta: bírálni az MNB kamatpolitikáját, amely túl erősen tartja a forintot. S míg az elmúlt hónapokban az exportőrlobbi alig hallatta szavát az ügyben, most lelkesen csatlakozott hozzá.

Persze megértem a nagyvállalatok képviselőit. Sokkal könnyebb egy viszonylag egyszerűen beazonosítható, külső ellenség ellen felsorakozni, mint a problémák gyökerét boncolgatni (állami szerepvállalás kérdése, oktatási, szakképzési, adóreform stb.). S kifizetődőbb is lehet számukra az előző taktika, hiszen a jegybanktól vajmi kevés megrendelést, állami támogatást remélhetnek. De azt nekik is tudniuk kell, hogy a kormány épp most játssza el azt a piaci bizalmat, amely a hőn áhított kamatcsökkentésekhez, a stabil és némileg gyengébb forinthoz kellene.

A jelenlegi helyzet kísértetiesen emlékeztet a tavalyi sáveltolás előtt kialakult állapothoz. Azzal a különbséggel, hogy akkor bizonyos csoportok vették rá Medgyessy Pétert a katasztrofális döntésre - amiben a jegybank is engedett -, most pedig inkább Gyurcsány Ferenc tűnik fel a kezdeményező szerepében. Ne feledjük: az akkori kalandorpolitika árát magas kamatok formájában ma is fizetjük.

Lehet a jegybankot és irányítóit szeretni vagy nem szeretni, de itt most többről van szó. Arról az utolsó cseppről - hogy Csaba László szavait idézzem -, ami esetleg a csordultig telt pohárba hullhat.

Gaál Csaba, Világgazdaság