Most a kicsinyes önzés, az egzisztenciaféltés, az anyagiasság erősebb volt, mint a nemzeti szolidaritás, s az anyaország lakossága, mely Kádár népéből a plázák népévé vált, távolmaradásával tüntetett ki minket. Leszámítva azt az alig másfél milliót, aki igennel szavazott. A többiek elfelejtettek mindent: például azt, hogy odaát kb. háromezer határon túli orvos gyógyít, akiknek képzésére Magyarország egy fillért sem költött, rajtuk kívül még ingyen kaptak több ezer diplomást, melyet ha összeszámolunk, százmilliárdos tétel kerekedik ki. De ott van a sok ezer mesterember, őket is mi taníttattuk, de ott dolgoznak, oda fizetnek adót.

Beszélhetünk a mezőgazdaságban és építkezésben dolgozók tömegéről, akik akkor is ott hozzák a hasznot, ha feketén dolgoznak. Bizony, kedves anyaországi testvéreink (?), másfél évtized alatt észre kellett volna már venni, hogy a határon túliak nem mind kéregetők vagy whiskys rablók!

Miközben a vízcsapból is ömlik már a másság tiszteletéről, a toleranciáról szóló duma, a mi másságunkra, úgy látszik, nincs szükség, sőt, a jelek szerint azonosságunkra sem.

Nem azzal van baj, ha valaki azt mondja: a kettős állampolgárság nem jó megoldás, találjunk ki egyebet, hanem azzal a minősíthetetlen kampánnyal, ahogy a kormány és a kormánypártok ellenünk hangolták a közvéleményt! Erre mondta Tamás Gáspár Miklós, hogy tisztességtelen kampány volt, pedig a neves filozófus nem vádolható sem elfogult nacionalizmussal, sem Fidesz-szimpátiával.

Eddig is éreztük, hogy létezik egy árok a határon belüli és határon kívüli magyarok között, most ezt elmélyítették. Köszönhetően a magyar politikai elit egy részének, s a sajtó egy részének is. Miközben befogadásról, sokszínűségről prédikálnak, gyűlöletbeszédet folytatnak a nemzet egy része ellen.

Részünkről a legnagyobb hiba az lenne, ha ezt a kudarcot felnagyítanánk, tragikusan fognánk fel. Szó sincs erről, lássunk a magunk dolga után, mit lehet tenni autonómiaügyben például. Ami pedig az ún. magyar-magyar kapcsolatokat illeti, tárgyaljunk azokkal, akikkel van közös témánk, akikre talán számíthatunk is. Akik pedig évek óta átnéznek a fejünk fölött, azokat hagyjuk. Még visszasírnak ők minket!

Gábor Attila, Népújság