Milyen évet zár a huszonöt tagúra bővült Európai Unió gazdasága?

Az unió gazdaságával kapcsolatosan aggodalmaim vannak. Bár az egykét évvel ezelőtti megtorpanás után újra megindult a növekedés, azonban számos probléma kíséri. A gazdaság fejlődésének korábban lényegében az export volt a motorja. Most sincs ez másként: az uniós országok szinte a világ valamennyi államába exportálnak. A gyors ázsiai növekedés, az amerikai fellendülés, ezenkívül Dél-Amerika, de főként Közép-Kelet-Európa komoly piacot jelent az Európai Uniónak. A motor ugyan ismét felpörgőben van, a beruházások és a belső fogyasztás bővülését viszont még nem teszi lehetővé. Ez elsősorban Németországban okoz gondot, ahol nagy hagyománya van annak, hogy az export tartós és erős növekedésébe a belső kereslet is besegít. Ez most nem működik megfelelőképpen. Ehhez járul hozzá az euró erősödése a dollárhoz viszonyítva. A gazdaság fejlődését ugyanakkor nem lehet kizárólag az exportra építeni. Főképp nem egy olyan gazdaságban, ahol nincsenek különösebb problémák a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg terén. Sőt: a "tizenötök" Európájában általában többlet mutatkozik a folyó fizetési mérlegben. Némi merevséget mutat az unió gazdasága, ami a munkaerő vagy a szolgáltatások piacának rugalmatlanságában is tetten érhető. Noha ezeken a területeken megindultak a reformok, ahhoz, hogy kifejtsék a hatásukat, időre van szükség.

Milyen gondot okozhat az erős euró, illetve a gyengélkedő dollár?

Főként a dollárpiacra exportáló vállalatok számára jelent nehézséget a versenyképességüket illetően. A dollárpiacon nemcsak az Amerikai Egyesült Államokat kell érteni, hanem azokat az ázsiai országokat is - így például Kínát -, amelyek pénzüket az amerikai fizetőeszközhöz rögzítették. A kérdést azonban úgy kellene feltenni, hogy mi történt volna akkor, ha a dollár gyengesége olyan Európát érint, amelyiknek nincs közös pénze. Akkor az lett volna, amit a nyolcvanas évek második felében már megtapasztalhattunk, amikor a dollár esésére az európai pénzek különböző ritmusban, kiszámíthatatlan árfolyam-ingadozással válaszoltak. Az lenne az igazi baj, ha most euró nélkül lennénk. Az eurónak köszönhetően az európai gazdaság sokkal zártabbá vált. Az erős euró, illetve gyenge dollár elsősorban az eurózónán kívül eső államokkal lebonyolított kereskedelmet, az európai bruttó hazai terméknek csak a 15-18 százalékát érinti. Ez ugyan nem jelentéktelen, de nem is túl sok.

A probléma hasonló a magyarországihoz: nálunk most ismét arról folyik a vita, hogy milyen legyen a forint árfolyama, mi lenne a legjobb az exportáló vállalatoknak. Mikor jó egy országnak, ha erős a fizetőeszköze?

Az kétségtelen, hogy a forint mostani árfolyama az euróhoz viszonyítva problémát jelent. Az elmúlt időszakban valóban volt fölértékelődés a forint esetében: az ország versenyképességének meggyengülése egyrészt ennek is következménye. Másrészt pedig annak a hihetetlen mértékű és hirtelen reálbérrobbanásnak, ami két évvel ezelőtt kezdődött. Ekkora reáljövedelem-növekedést nem lett volna szabad végrehajtani, nem volt meg a gazdasági alapja. Ezt a vállalatoknak hosszadalmas és nehéz megemészteniük. Ezért érthetően a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdés most az, hogy miként lehet a bérnövekedés negatív következményeit, hatásait csökkenteni. Akik azonban arra gondolnak, hogy ehhez elsősorban a forint árfolyamának a gyengítésére van szükség, azok a tűzzel játszanak. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy azok az országok, amelyek a versenyképességüket devalvációval, azaz értékcsökkentéssel akarták megerősíteni, csak nagyon rövid ideig, néhány hónapig tartó előnyhöz jutottak. Utána nyomban meglódult a belső infláció. Ez pedig ördögi körhöz vezet: az egyik a másikat táplálja. Nehéz ebből kikeveredni. Rendkívüli módon vigyázni kell arra, hogy az árfolyam esése később ne legyen megfékezhetetlen. Abban a pillanatban, amikor a piaci befektetők úgy látják, hogy az árfolyamesés következtében újra elszabadul az infláció, már nem fogják elhinni, hogy a folyamat visszafordítható.

Mit tehet akkor egy kormány, ha mindenáron gyengíteni akarja nemzeti valutája árfolyamát, mert úgy ítéli meg, hogy az számára nem jó?

Magyarország esetében nemcsak arról van szó, hogy a forint árfolyamának a gyengítése fölélesztheti az inflációs várakozásokat, hanem arról is, hogy nagymértékű az ország fizetésimérleg- hiánya. Ezt nem lehet orvosolni az államháztartás hatalmas deficitjének csökkentése nélkül. A kettő közötti összefüggés nem egyszerű, de máshol is akad rá példa. Elég, ha az Egyesült Államokra gondolunk. Az USA és Magyarország esetében csupán az a különbség, hogy az előbbi egy nagyon nagy ország, és amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. A forint árfolyamának mérsékelt csökkenése uralható lenne abban az esetben, ha a piac azt látná, hogy a kormány alapvető, megfontolt és tartósan ható intézkedéseket tett az államháztartási hiány lefaragására. Azt én Belgiumból nem tudom megítélni, hogy ez így van-e vagy sem. Attól tartok, hogy a piac eddigi elég jó megítélése megváltozik, és akkor bajok lesznek. Ennek elkerüléséhez nemcsak a kiadások csökkentésére, hanem a nagy, deficitgerjesztő elosztórendszerek reformjára is szükség van. Erre minden alkalommal felhívom a figyelmet. Az elmúlt 15 évben egyetlen olyan kormány sem volt, amely hozzálátott volna az egészségügy, az oktatás, a társadalombiztosítás reformjához, mivel ezek alapvetően érintik az emberek mindennapjait. Választási ciklusokon átívelő közmegegyezés kellene a reformok alapelveinek a kidolgozására.

A kormány mindenesetre sajátos megoldást talált az erős forint ellen: a parlament a múlt héten módosította a jegybanktörvényt, lehetővé téve, hogy a kabinet négy új tagot nevezzen ki a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. Az európai szakmai közvéleményben volt visszhangja a jegybank függetlenségét csorbító törvénymódosításnak?

Olyannyira, hogy az EKB, az Európai Központ Bank állásfoglalást is küldött a kormánynak, amelyben az aggályait fogalmazta meg. De most tekintsünk el attól, hogy az EKB-nak mi a véleménye. S tekintsünk el a forinttal kapcsolatos vitától is, mert az csak ideiglenes probléma. A jegybanki függetlenséget pedig nem lehet egy sajátos gyakorlati kérdés megoldása szempontjából megítélni. Az tény, hogy az európai hagyományokkal nem ellenkezik, ha a monetáris tanács tagjainak egy részét a kormány nevezi ki. Problémát az jelenthet, ha a jegybanktörvény módosításának köszönhetően egyszerre történik az újabb négy tag kinevezése. Ez ugyanis ellenkezik az európai gyakorlattal. Az EKB igazgatósági tanácsba például évente csak egy új tagot lehet kinevezni. Azt is helytelennek tartom, hogy a monetáris tanácsnak kizárólag a jegybank monetáris politikával foglalkozó alelnöke legyen a tagja. Az EKB igazgatósági tanácsának mind a hat tagja részese annak a testületnek, amelyik a monetáris politikát meghatározza.

Mennyire tartja szerencsés megoldásnak, hogy a törvénymódosítás kidolgozásakor a Pénzügyminisztérium sem a jegybankkal, sem az EKB-vel nem egyeztetett?

Magyarország még nem részese az euróövezetnek. Ha egy állam az euróövezet irányába menetel - Magyarország számára pedig létkérdés az euró nem túl gyors, de nem is túlságosan lassú átvétele -, akkor nyilvánvalóan már most alkalmazkodnia kell ahhoz a rendhez, amelyet meg akar honosítani. Ha nem teszi, akkor a csatlakozás nehéz lesz.

Milyen az ideális együttműködés a kormányok és a jegybankok között?

A párbeszéd szükséges, ajánlatos és elkerülhetetlen. Példaként megint Európát hoznám fel, ahol a kormányok nem avatkozhatnak be az EKB monetáris döntéseibe. Sőt, meg se próbálják befolyásolni őket. Ezt a maastrichti szerződés is rögzíti. Vannak azonban olyan terek és esetek, amikor a dialógus nélkülözhetetlen. Ilyen például az árfolyam kérdése, amikor esetleg valamit tenni kell azért, hogy az euró gyengébb legyen a dollárhoz viszonyítva. Erről a kormányok elmondhatják a véleményüket. Tény azonban, hogy csak két lehetőség van arra, hogy az euró árfolyamát befolyásolják a dollárhoz képest. Vagy dollárt vesz és eurót ad el a központi bank, vagy megváltoztathatja az irányadó kamatokat. Mindkét megoldásnak azonnali kihatása van a monetáris politikára. Az előbbi esetében az EKB által forgalomba bocsátott euró mennyisége nő, és inflációgerjesztő hatást fejt ki az eurózónában. A kamatláb csökkentése pedig azt jelenti, hogy a monetáris politika lazul. Emiatt a központi banknak vétójoga van. Párbeszéd nélkül az ellentmondásos helyzet feloldhatatlan.

Említette, hogy hazánk számára létfontosságú az euró bevezetése. A ve- válók közül többen már most beléptek az euróbevezetés előszobájának tartott úgynevezett ERM-II. rendszerbe. Nálunk ez 2008-ra várható, miután a kormány 2010-re tolta ki az euró átvételének a dátumát. Mit kellene tennie az ország pénzügyi vezetésének ahhoz, hogy 2010-ben tényleg bevezethessük az eurót?

A legnagyobb probléma az államháztartás magas hiánya. Egy ilyen nagyságú deficit önmagában is fenntarthatatlan, függetlenül az euró bevezetésétől. Ezért elengedhetetlen a hiány megfékezése. Az egyéb maastrichti feltételek teljesítése - például a kamatlábak és az infláció megfelelő alakulása - már szinte magától menne.

A jövő év az utolsó lesz a 2006-os országgyűlési választások előtt. Mekkora esélye van 2005-ben a szigorú államháztartási politikának?

Megvan a veszélye annak, hogy a kormány nem lesz képes takarékoskodni. Pedig a jelenlegi, de a következő kabinetnek is ez lesz a legfontosabb feladata.

Mi történik, hogyha a kitűzött céldátumokat nem tudjuk betartani, s nem tudjuk átvenni az eurót 2010- ben?

Miért fontos egy dátum? Azért, hogy a mindenkori kormányt kényszerítse a szükséges politikai intézkedésekre. A közös pénz bevezetése azért sikerült jól, mert megvolt a céldátum: 1999. január elsején valóban életbe lépett az euró. De ugyanez az unió bővítésére is igaz volt. Nemcsak a kormányok, hanem az intézmények és az emberek is akkor dolgoznak a leghatékonyabban, ha időbeli kényszer hat rájuk. A dátum a piaci várakozások szempontjából is iránytű lehet. Ha az euró bevezetése csúszik, jobban mondva többször is tolódik, akkor a befektetők nem fognak hinni benne. Ez hatalmas veszéllyel járhat a forintra nézve.

Miért?

A befektetők hirtelen úgy dönthetnek, hogy eladják azokat az értékpapírokat, amelyeket forintban vásároltak. Ezért a pénzpiac árgus szemmel figyeli, mi történik Magyarországon. Az elkövetkező években hatalmas a felelőssége a kormánynak: a befektetők kiábrándulásához vezethet, ha a fiskális politika nem megfelelő.

Magyarországon új csodafegyverként terjed a PPP, azaz az állami beruházásoknak az üzleti szféra segítségével történő megvalósítása. Mennyire hatékony finanszírozási formája ez az állami beruházásoknak? Nem kerül többe ez a megoldás hosszú távon az adófizetőknek?

Ezzel a megoldással sok helyütt kísérleteznek. Önmagában nem csodaszer, sem elfogadni, sem elvetni nem lehet. A gyakorlatban kell megnézni, miként működik. Ha a PPP-nek csak az a célja, hogy a beruházásokkal kapcsolatos kiadásokat kivegyék az államháztartásból, akkor nem valószínű, hogy sikert eredményez. Akkor lesz jó a hatása, ha a feltételei jól vannak kidolgozva. Az tény, hogy a magánszektor bizonyos kiadásokra jobban odafigyel, jobb a menedzselési képessége, jobb költséghatékonysággal tudja elérni ugyanazokat a célokat, mint az állam. Ezért került sor a privatizációra olyan szolgáltatási (például az energia- vagy a távközlési) szektorokban is, ahol 8-10 évvel ezelőtt még gondolni sem akartak a magánosításra. Az együttműködés kereteit az államnak kell kidolgoznia. Lényege, hogy jók és a nyilvánosság számára is áttekinthetőek legyenek azok a szerződések, amelyek a magánbefektetőkkel köttetnek. Az önmagában még nem elítélendő, ha valaki nyer az üzleten. Feltéve, hogy a közösség is nyertes és gazdagabb lesz. És nagyon fontos, hogy azokat, akik az állam részéről ellenőrzik a magánbefektetőket, ne lehessen korrumpálni, és hogy értsenek a szakmájukhoz.

Rendszeresen jár Magyarországra, a közelmúltban a Debreceni Egyetemen díszdoktorrá avatták. Hogyan látja hazánkat?

Az ország szemmel láthatóan fejlődik. Nem vagyok pesszimista. Az intézmények is működnek, bár nem jól, nem tökéletesen. Az aggodalmaim inkább a politikával kapcsolatosak. Sokáig azt hittem, hogy az a kétpárti rendszer, amely kialakulóban van Magyarországon, jó dolog. Az angolok példájából kiindulva azt gondoltam, hogy ez a politikai stabilitás egyik legfontosabb záloga lehet. Magyarországon annyira kiéleződött a politikai helyzet, amivel a váltógazdaság járhat, hogy ez szinte lehetetlenné teszi az alapvető gondok megoldását. Ilyen például az oktatás égető problémája, amit jól mutat, hogy a középiskolások teljesítménye úgy zuhan lefelé, mint a kő. Ennek megváltoztatására nem elegendő egyetlen kormányzati ciklus.

Gyüre József interjúja, Heti Válasz

fideszfrakcio.hu