De ez most nem a gúnyolódás ideje. És nem is az elvtelen dicsőítésé. Álságos lenne a polgári oldal részéről most megtért bárányként az egekig magasztalni az SZDSZ-ből távozottakat. Az ő útjuk valószínűleg a politika senkiföldje felé (az egyetemi katedrához vagy a Hit Gyülekezetéhez) vezet, nem a jobboldalra. Kis János és Hack Péter véleménye számtalan kérdésben - elég, ha csak a nemzeti szimbólumok vagy a történelmi egyházak szerepének megítélésére utalok - fényévnyire van a polgári oldalétól.
Pártjukból távozásuk híre mégis meg kell állítson bennünket egy pillanatra. Mindenfajta hátsó politikai szándék nélkül illő kifejezni tiszteletünket e karakán, erkölcsi tartást sugárzó döntés láttán, amely a legjobb pillanatban cáfolja azt a komoly emberek által (lásd Nádas Péter) is büszkén képviselt vélekedést, hogy a közéletben nincs helyük az erkölcsi megfontolásoknak. (Milyen érdekes, hogy a mostani esetet és Pokorni Zoltán lemondását a baloldali pártvezetők hasonlóképpen kommentálták: álszent módon sajnálkoztak, és túlreagálásról beszéltek.) Különösképpen Kis János magatartása kell hogy tiszteletet ébresszen bennünk. Ha az egykori demokratikus ellenzéket megtisztítjuk a hozzá tapasztott mítoszoktól, akkor is el kell ismernünk, hogy Kis János nagyon sokat tett a demokratikus átalakulásért. Róla, akit folyamatosan zaklattak, üldöztek a Kádár-rezsim kis D-209-esei, fenntartás nélkül elhiszem, hogy tényleg nem ilyen lovat akart. Elgondolkodtató, hogy a kilépések nyilvánosságra kerülése utáni napon Medgyessy Péter azt fejtegette a Népszabadságnak, hogy milyen komoly szerepet játszott ő a változások előkészítésében. Mielőtt végleg átírnánk a közelmúlt történelmét, idézzük fel: 1988. június 16-án Kis Jánost, Orbán Viktort és másokat rendőrattak ért a fővárosban, mert a mártír miniszterelnök kivégzésére merészeltek emlékezni. Medgyessy ekkor miniszterelnök-helyettes volt, s aznap is minden bizonnyal megkapta reggeli kávéja mellé a III-as főcsoportfőnökség jelentését, amelyben könnyen lehet, hogy Kis Jánosról is szó esett.
Bár Kis János és Hack Péter jó ideje visszavonultak a politikai küzdelmek első vonalából, távozásuk komoly belpolitikai következményekkel is járhat, különösen akkor, ha példájukat mások is követik. A parlamenti küszöbön áprilisban éppen áteső SZDSZ a választások óta a közvélemény-kutatások szerint inkább gyengült, a győzteshez húzás áldásait csak az MSZP élvezi. A szabad demokratáknak a maradék támogatók legkisebb mértékű további lemorzsolódása is végzetes lehet a következő választásokon, akár 2006-ban, akár - ahogy Medgyessy Péter most bedobta a köztudatba - 2004-ben, netán előbb kerüljön sor a voksolásra. Egyre valószínűbb, hogy a párt nem önállóan, hanem az MSZP-vel valamilyen módon összefogva méreti meg magát legközelebb. Azt azonban ne felejtsük el, hogy az MSZP az SZDSZ önálló parlamenti bejutásának köszönheti mostani kormányzati pozícióját.
Különösen egy rendszerváltó folyamat zaklatott éveiben természetes jelenség, hogy a belső viták következtében korábbi vezető személyiségek távoznak egy pártból. Ettől önmagában még nem sérül az adott párt identitása, ám az SZDSZ esetében bátran kijelenthető, hogy ez a szervezet mint önálló entitás megszűnt létezni. Az idáig vezető, hosszú folyamat utolsó állomása az volt, amikor minden korábban hangoztatott elvét félredobva a kicsiny SZDSZ-frakció egy éjszaka alatt megváltoztatta álláspontját Medgyessy-ügyben. Ezzel és Kis Jánosék távozásával minden olyan jellegzetességétől megvált a szervezet, amely megkülönböztetné egykori legfőbb ellenfelétől, az utódpárttól. Az SZDSZ ma már nem egy világos elvek alapján politizáló párt, hanem csekély számú megélhetési politikus hatalmi-gazdasági zsákmányszerzésre szövetkezett konglomerátuma.
A történteknek azonban vannak olyan tanulságai, amelyeket minden politikai erőnek érdemes az eszébe vésnie. Például az, hogy semmilyen politikát nem legitimálhat a végtelenségig az ellenfél vélt vagy valós hibáira, bűneire való hivatkozás. Kis és Hack kilépése után nem mondhatja azt egy SZDSZ-es vezető, hogy azért állnak ki D-209 mellett, mert Orbán Viktorhoz képest ő a kisebbik rossz. S ha máshonnan nem, hát Bibó Istvántól tudhatjuk, hogy hazugságokkal lehet ideig-óráig sikereket aratni (lásd a pártok felmérések szerinti mostani támogatottságát vagy a Medgyessy-ügy társadalmi megítélését), de hazugságra politikát tartósan építeni nem lehet.
Nem lehet tehát tudomásul venni, hogy nincs éles határvonal diktatúra és demokrácia között. Nem lehet tudomásul venni az önkényuralom áldozatainak és a bűnösöknek az összemosását, még akkor sem, ha a különbségtétel nem mindig egyszerű, illetve gyakorta arra méltatlanok tetszelegnek az ítéletalkotó szerepében. Nem lehet tudomásul venni, ha egy politikai erő kormányra kerülve hátat fordít ellenzékben hirdetett elveinek, s minden átmenet nélkül átveszi azokat a módszereket, amelyekkel éveken át ördöginek lefestett ellenfelét vádolta.
Az én olvasatomban ez Kis János és Hack Péter távozásának üzenete.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet