Történelmi jelentőségű évet hagytunk magunk mögött. 2004. május 1-je lángbetűkkel íratik be a história aranykönyvébe, mi több, még a túlterhelt tanulóifjúság is kénytelen lesz bemagolni, bármely helyzetben kapásból citálni ezt a dátumot.
Végre papírt kaptunk arról, hogy Európához tartozunk, és a világ nagy sóhivatalaiban nem lehet többé elfektetni, folyton az aktahalmok aljára csúsztatni a mi ügyeinket, mert minden tekintetben azonos elbírálás alá esünk a nagy, erős, gazdag országokkal. Bizony!
Régi vágyunk volt, hogy minket is Európa teljes jogú, integráns részeként ismerjenek el, s tavaly a nemzetközi munkásosztály ünnepének napján beteljesedett az álmunk. Akár büszkék is lehetnénk rá, hogy saját erőnkből, szorgalmunknak, tehetségünknek, elszántságunknak köszönhetően felzárkóztunk a világ fejlettebb részéhez, ám nem árt, ha óvatos józanságra int mindannyiunkat a tény: egy szellemileg és erkölcsileg leépülő Európához csatlakoztunk, ezért nem tudni pontosan, kemény küzdelmek árán utolértük őket, avagy egyszerűen csak bevártak minket, hogy beterelhessenek a közös akolba.
A nagy esemény jelentős belpolitikai fordulattal is járt.
Augusztus végén, szeptember elején az addig modernnek, korszerűnek, XXI. századinak mondott MSZP rövid, de intenzív vajúdás után modernnek, korszerűnek, XXI. századinak mondott párttá vált. A különbség oly hatalmas, hogy a hétköznapi ember elborzad tőle. Addig a kormányzati sikerpropaganda sületlenségeinek és hazugságainak előadásába némi tétova bizonytalanság vegyült, ám annak ma már nyoma sincs.
Mostanában a legvadabb baromságokat, a legordenárébb hazugságokat is szemrebbenés nélkül, magabiztos lendülettel vágják a képünkbe, miként azt a magasan manipulált, fejletten elhülyített társadalmakban illik és szokás. Erre szükség van, mert a tömegek tudatában még nem állott be a kívánt változás. Bebizonyosodott, hogy a lakosság 35-40 százaléka még mindig elmegy szavazni, politikai aktivitást mutat, hajlamos véleményt formálni és nyilvánítani. Ez a jelenlegi hatalom szempontjából tűrhetetlen állapot, még akkor is, ha a jelzett sokaságnak közel a fele az ő lelkes híve.
A modernnek, korszerűnek, XXI. századinak mondott szociáldemokraták többre mennek 100 százaléknyi fogyasztásra beprogramozott, hitétől, kultúrájától, nemzeti identitásától "megszabadult" lumpennel, mint pár százezer öntudatos és elkötelezett baloldalival, mert azok még képesek és kritikusan szemlélik a kiválasztottak kormányzásnak nevezett országlását, belepofáznak a békés rombolómunkába, sőt az is megeshet, hogy lojalitásukra hivatkozva részt kérnek a zsákmányból. Ezért a tömegek további idiotizálása alapvető feladata a kormánynak, a koalíciós pártok vezérkarának, közvetlen üzletfeleiknek. S ez nem csak a saját, önös érdekük, ezt várja tőlük és tőlünk Európa is, nehogy kilógjunk a sorból.
Egyelőre nem tudjuk, mitől jobb büszke európainak lenni, mint lenézett közép-európainak, de 2007 után kapunk majd egy halom pénzt az uniótól, hogy növekedjék a komfortérzetünk. Az ígért támogatások eltüntetése és magán(üveg)zsebekbe áramoltatása komoly fejtörést okoz a kormányzatnak, mert a csatlakozást előkészítő időszakban a polgári kormány erre a területre nem fordított elég figyelmet.
A gondatlanság és felületesség következtében ezt a problémát is a szociálliberális kormánynak kell megoldania. Szerencsére az efféle kényes pénzügyi, gazdasági manőverekben gazdag tapasztalatokkal bírnak, így bízvást mondhatjuk, az uniós támogatás is attól válik közpénzzé, hogy lába kél, kézen-közön.
Uniós tagságunk nemcsak előnyökkel, hanem gondokkal, újfajta kihívásokkal is jár, ám hivatott vezetőink tudják: a haladásért még az egységesülő Európában is áldozatokat kell hozni. De megéri... nekik.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu