Az úgynevezett SZDSZ minden fennen hirdetett és rejtve dédelgetett álma megvalósulni látszik: az állami szerepvállalás folytatódó visszametszése, a közszolgáltatások piaci alapra helyezése (értsd: leépítése), a kerülő úton vagy nyíltan folytatódó privatizáció, a történelmi egyházak képviselte értékek szisztematikus háttérbe szorítása, diszkreditálása, a határon túl rekedt magyarok leválasztása a nemzetről a "felelős hazafiság" jelszava jegyében.
A politika azonban fura dolog: az "eszme" beteljesülni látszó győzelme sok fejtörést okoz a szabad demokrata stratégáknak. Feltételezem, nem csak nekem tűnt fel, hogy a tartalom helyett a kommunikációra összpontosító kormányzás, Gyurcsány Ferenc one man show-ja elszívta a levegőt a párt elől. Már a kormányprogram vitájában is érezhető volt a zavar: a remek parlamenti debatter hírében álló, a Népszabadság szilveszteri összeállítása szerint Torgyán József elismerését is kivívó Kuncze Gábor hozzászólása meglepően haloványra sikeredett. Ennél fontosabb, hogy a Medgyessy Péter bírálatában nyáron szinte tobzódó és a szeretve utált, utálva szeretett holdudvarral, belső ellenzékkel ebben az ügyben egy húron pendülő szervezet egyre kevésbé képes megkülönböztetni magát nagy testvérétől. Az elitváltáson átesett MSZP az eredetmítosz, az identitás szempontjából is fontos témákat "lopott el" partnerétől. A sorkatonaság eredeti menetrendet felrúgó, kampányszerű eltörlése, a téma szocialista kisajátítása, majd az ügynökügy felemás rendezésére tett javaslat két adujától fosztotta meg az úgynevezett SZDSZ-t. A párt és a vezető kormányerő viszonya ambivalens: ha az MSZP mélyponton van, a szabad demokraták előretörnek (lásd EP-választás), ám ha a szövetséges magára talál, a párt ismét a parlamenti küszöb körül szédeleg. A júniusi voksolás relatív sikerének hatását régen lerombolták Demszky Gábor és az ismét kétes szerepben feltűnő Wekler Ferenc botrányai. Nem csoda, ha a párt az adócsökkentés követelésének szajkózásán túl most már egy Medgyessy közjogi ötletrohamát idéző kezdeményezéssel, a főváros feldarabolásának tervével próbálja észrevétetni magát.
A magyar liberális párt - hirdetik magukról a szabad demokraták, ám önmeghatározásuk is hazugság. (Mielőtt akcióba lépne a tekintetes gondolatrendőrség, jelzem, nem a magyar jelzőt kifogásolom.) Függetlenül a partner szürkeségétől vagy harsányságától, nehéz lehet úgy politizálni, ha rendre tetten érhető a magasztos elvek és a praxis ellentmondása. Ami Orbántól elfogadhatatlan volt, Gyurcsánytól már üdvözlendő; utóbbinak a populista EU-ellenességet és az európai szélsőjobb szűkkeblű retorikájának a használatát is elnézik a magyar "liberálisok", a független intézmények példátlan támadásában pedig maguk is élen járnak. Az elvtelen "értelmiségi" holdudvar hangfogóval bírálja az antiliberális kormányfőt, inkább marad a jobboldal oktalan nácizásánál. Eközben a klientúra tovább hízik, a párt viszont sorvad.
Egyetlen okból lenne érzékeny veszteség az "SZDSZ" eltűnése. Fundamentalizmusával és a posztkommunistákhoz való vonzódásával olyan felfogást képvisel, ami az európai liberálisoktól - gondoljunk csak a lengyel Szabadság Unióra vagy a német FDP-re - élesen elválasztja. Ez a párt igazi hungaricum.

Szerető Szabolcs; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu