fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az agrártámogatások kétharmada csak papíron létezik
2005. január 23., 15:16
Majdnem 330 milliárd forint támogatást kapnának idén a mezőgazdasági termelők. Ez a hivatalos adat. Az érdekképviseletek szerint viszont tényleg csak kapnának. Ami valóban eljut hozzájuk, az ennek az összegnek mindössze egyharmada.

Az agrártermelők szerint újabb és újabb rekordösszegű ígéretekből már valóban rekord mennyiséget kaptak, ám pénzt ebből nem sokat láttak, mert mint mondják, ígéret az van, pénz azonban nincs.

A közvélemény előtt megjelent sok-sok milliárd - mondta el Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára. Ez azt a képzetet kelti, mintha az agrártermelők rendszeresen, tömegben kapnának költségvetési támogatásokat. Ehhez képest az a helyzet, hogy a termelők által érzékelt valóság, meg a felelős nyilatkozók mondanivalója között rendkívül nagy a különbség. Azt mondják, hogy 328 milliárd forint áll rendelkezésre, ezzel szemben az ősszel leállították a támogatásokat azzal az ígérettel, hogy január elsején újraindul, ehelyett év elején leállítottak minden nemzeti támogatást.

Miért állították le?

Ennek csak egyetlen oka lehet, hiszen a jogszabály is csak akkor ad lehetőséget a miniszternek, ha elfogyott a rendelkezésre álló összeg. Márpedig január elsején egy esetben fogyhat el, ha nincs nemzeti célra ilyen összeg. Ravasz költségvetési bürokraták kreáltak egy számot, ez a 328 milliárd forint, holott pontosan kell tudni, hogy ennek egyharmada olyan, amely részben az európai uniós csatlakozás előtt felhasznált pénz, részben 2004-ben ki nem fizetett, egyébként a mai napig ki nem fizetett összeg. Másik egyharmada, az Európai Unióból származó forrás pedig csak 2006-ban fog a gazdálkodók rendelkezésére állni. Nagyon leegyszerűsítve, ennek a beharangozott összegnek mindössze egyharmada az, ami 2005-ben rendelkezésre áll.

Ezek szerint papíron van pénz, a gyakorlatban azonban nincs.

A gyakorlatban nincs pénz, és ez vidéken rendkívül rossz hangulatot szül.

Mi lenne a megoldás?

A vidékfejlesztési források egy részének átcsoportosítása mellett a másik lehetőség, ha nincs más közvetlen forrás, mint a 2006-os pénz egy részének a felhasználása, mert így még megmenthetők ágazatok.

Lévai Károly interjúja, Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu