fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lollobrigida életkorán élcelődött az MSZP-bulin Hiller István
2005. február 9., 07:46
Több ezer szimpatizáns előtt Hiller István MSZP-elnök vezetésével Gina Lollobrigidán is élcelődtek a szocialisták egykori és jelenlegi vezetői a párt hét végi születésnapi buliján. Jókedvűen beszélgettek arról, hogy a művésznő szerintük "nem öreg, csak tapasztalt", majd a pártelnök reményét fejezte ki, hogy az Operabál díszvendége nem ad okot feleségének egy családi veszekedéshez.

Gina Lollobrigida olasz színművésznő volt a hét végi Operabál díszvendége, az esemény fővédnökei között volt Hiller István is, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának távozó vezetője. A politikus az MSZP szombati születésnapi buliján is kitért a magyarországi társasági élet és báli szezon legrangosabb eseményére és annak legfontosabb vendégére. A szocialisták elnöke Nyers Rezső, Horn Gyula, Kovács László és Gyurcsány Ferenc kormányfő társaságában Lollobrigida életkorán élcelődött. Az MSZP-s politikusok a többezres rendezvény színpadán, kihangosítva, kifejtették, hogy Lollobrigida szerintük "nem öreg, csak tapasztalt".

Eközben a volt kultuszminiszter reményét fejezte ki, hogy a művésznő megjelenéséből "nem lesz zűr otthon". Hiller István ugyanis beszámolt a tavalyi Operabál magánéleti következményeiről, amikor Katarina Witt miatt felesége patáliát csapott otthon. A Gina Lollobrigidáról folyó ízléstelen beszélgetés kedélyes hangulatban folyt az ország meghatározó politikusai között.

Hillerék megjegyzései azért is érthetetlenek, mert Lollobrigida nyilatkozatai során mindig szeretettel beszélt Magyarországról és a fővárosról, kifejezve örömét, hogy ismét Budapesten lehet, amelyről csak szép emlékeket őriz.

Gyurcsány Ferenc tegnap elnézést kért a Fidesz elnökére, illetve a szaúdi futballválogatottra vonatkozó hét végi kijelentései miatt, Hiller azonban ugyanezt a Magyar Nemzet lapzártájáig nem tette meg az olasz színésznővel kapcsolatban.

Magyar Nemzet, 2005. február9.

fideszfrakcio.hu