...ugyanis tavaly összesen ötmilliárd forintot fizettek ki a hazai vállalkozóknak és önkormányzatoknak az uniós társfinanszírozású pályázatok támogatására (http://www.nfh.hu). Egy esztendő alatt tehát - tízmilliós népességet és csokinként százforintos bolti árat alapul véve - egyenként öt Mars csokival gazdagodtunk az unió jóvoltából. Ez pedig aligha sikertörténet!
Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy 2004-ben a magyar állam tagdíjként 108 milliárd forintot fizetett be az uniós kasszába. Nem sikertörténet még akkor sem, ha - mint a kormány állítja - az unió tavaly a pályázatok támogatására az elköltött ötmilliárdnál nagyságrendekkel nagyobb összegeket utalt át Magyarországra. Ezek ugyanis - szemben az általunk Brüsszelbe küldött tagdíjjal - nem kerültek ténylegesen kifizetésre, és felhasználás híján ma is az államkincstár számláján parkolnak.
Ilyen adatok mellett elszomorító, hogy a 2007-2013-as időszakra vonatkozó második nemzeti fejlesztési terv apropóján a minap összehívott pártelnöki találkozón a magyar politikai elittől mindössze három szóra futotta: versenyképesség, igazságosság, biztonság. Hogy miként lesz ebből olyan nemzeti fejlesztési terv, amely majdnem tizenötezer milliárd forint elköltésének az alapját adhatja, az ma még rejtély. Úgy tűnik, igaza lett Michel Barnier-nek - az EU egykori regionális főbiztosának, jelenlegi francia külügyminiszternek -, aki már 2001-ben azt üzente a magyaroknak az egyik hazai napilapban: "sok pénzt kapnak, csak győzzék elkölteni!" Igaza lett, hiszen ma már egyre inkább kérdéses: egyáltalán képes lesz-e az ország ennyi pénzt értelmesen elkölteni?
A 2007 után beáramló tengernyi támogatás értelmes elköltésének legalább három feltétele van. Egyrészt a jelenleginél jóval rugalmasabb, hatékonyabb és egyszerűbb központi tervezési és pályáztatási rendszer kiépítése. Másrészt a mainál erősebb menedzseri és pályázói szemlélet megjelenése nemcsak vállalkozók, hanem az önkormányzatok, a regionális szereplők és az államigazgatási szervek körében is. Harmadrészt - mivel az uniós támogatáshoz átlagosan ugyanakkora nagyságú saját önerő is szükséges - a támogatás felhasználásának elengedhetetlen feltétele a nemzeti önrész biztosítása az állami költségvetésben, a települési önkormányzatok kasszájában és a vállalkozók forrásaiban. Amíg azonban az első két feltétel - úgy-ahogy - teljesül, addig ma a pályázók drasztikus forráshiánnyal küszködnek: a települések már puszta létfenntartásukért utolsó vagyontárgyaikat adják el, a vállalkozások krónikus tőkehiányban szenvednek, az állam pedig évek óta deficithegyeket görget maga előtt, és tol át - "kreatív könyveléssel" - az aktuálisan következő esztendőbe. Vagyis a sikeres második nemzeti fejlesztési terv megkerülhetetlen feltétele a gazdasági szereplők forráshelyzetének radikális javítása. Enélkül készítheti az ország a legszebb terveket, akár márványba is vésheti arany betűkkel a hármas jelszót - versenyképesség, igazságosság, biztonság -, a magyar gazdaság képtelen lesz felhasználni a többszörösére növekedő uniós támogatásokat.
Ma az ország támogatásfelszívó képességének növeléséhez legalább négy területen elodázhatatlanok az alapvető reformok. Egyrészt szükséges az államigazgatás radikális karcsúsítása. Minden olyan igazgatási és hatósági feladatot, ahol a verseny az állampolgárnak/fogyasztónak jobb és több szolgáltatást biztosíthat, piaci és részben civil, nonprofit szereplőknek kell átadni. Másrészt elengedhetetlen az adóreform végrehajtása, mindenekelőtt a vállalkozások (adó)terheinek radikális csökkentése. Harmadrészt szükséges az önkormányzati reform, a települések saját forrásainak radikális növelése. Végül nélkülözhetetlen a regionális reform, vagyis a ma még központi igazgatási, tervezési és fejlesztési feladatok többségét demokratikusan választott testülettel és jelentős önállósággal rendelkező, önkormányzati régiókhoz kell decentralizálni. Minden olyan szociális és gazdaságfejlesztési programot, ami a helyi erőforrások mozgósítását és a pályázó/fogyasztó közelségét igényli - mint például a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatása vagy helyi vállalkozásélénkítés -, célszerű regionális szintre helyezni. Ezzel szemben központi irányítás alatt célszerű tartani azokat a programokat, amelyek a méretgazdaságosság jegyében a források koncentrált felhasználását igénylik, mint például az országos közlekedési infrastruktúra fejlesztése vagy az innovációs és logisztikai központok kiépítése.
A valódi kihívás ma - kicsit megfordítva Barnier szavait - így hangzik: "sok pénzt kapnak, csak győzzék reformokkal". A felelősen gondolkodó politikusoknak pedig ezekben a reformokban kellene megegyezniük, bevezetésükre kellene ütemtervet kialakítaniuk. Ezek hiányában néhány Mars csokinál többet a jövőben sem remélhetünk az uniótól.

Cséfalvay Zoltán; Heti Válasz

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu