Nem tudhatjuk, hiteles-e a névsor (ha netán az volna is, erősen szelektált és töredékes), azt azonban tudhatjuk, hogy hazai internetezők rejtélyes gondolatátvitellel már napokkal korábban tudták, mi fog történni vasárnap az óceánon túl. A kötelező "Cui prodest?" kérdés feltételekor tehát sokfelé lehet tapogatózni, egy azonban bizonyos (már persze ha eltekintünk a világ-összeesküvési teóriáktól): bárkinek is állt érdekében az újabb csepegtetett lista, az az érdek keményen belpolitikai.

Utólag világos: Németh Miklós nem volt demokratikus politikus, s ha 2002-ben netán őt esketik miniszterelnökké a tartótiszti múltját eltitkoló Medgyessy Péter helyett, az ország egy szemernyit sem jár jobban. Németh már rég nem tényező szocialista berkekben - ha listáját aktuálpolitikai célra felhasználják, tőle függetlenül teszik. A költségvetési csapdában vergődő, traktoros gazdáktól szorongatott Gyurcsány Ferencnek úgy kellett az ügynökügy, a tabula rasa illúziója, mint fuldoklónak a mentőöv: napirend előtti felháborodása tehát, mellyel a palackból általa kiszabadított szellemet szemlélte, vagy végtelen naivitásról, vagy fokozhatatlan cinizmusról vall. A vasárnapi lista szépen belesimul például a történelmi egyházak elleni frontális támadássorozatba is. Ugyanez a belesimulás elmondható a választási küszöbbel, korrupciógyanús ügyekkel és akut vezetői válsággal bajmolódó SZDSZ-ről is. Ők feltűnően gyors reagálással kaptak a dolgon: Demszky Gábor, minden idők legsikertelenebb budapesti városvezetője egyszerre igyekezett visszaidézni megkopott rendszerváltó nimbuszát, valamint belerúgni Antall József emlékébe. Ebben akarva-akaratlan segédkezet nyújtott neki az elhunyt kormányfő fia, a Népszavának anekdotázó Antall Péter is, aki szerint apja otthon, a vacsoraasztalnál mutogatta a családnak a szupertitkos iratokat. (A Dávid Ibolya-féle MDF most komoly dilemma elé néz: vagy a legitimáló antalli örökséget kell átértékelniük, vagy a kutatási igazgatóként alkalmazott Antall fiúval való együttműködést.)

Gyurcsány talán maga sem tudta, miféle palack az, aminek a dugójával babrál. Talán bízott elődjének, Németh Miklósnak a rutinjában, hogy a listára előrelátóan nem vett fel szocialistát. Talán azzal sem volt tisztában, hogy a listán szereplő Spán Katalin Szegvári vezetéknéven vált ismert televízióssá. Ő volt az, aki a két éve tartott, Európai tavasz fedőnevű MSZP-kongresszuson civil értelmiségiként felszólalva azt kívánta a szocialistáknak, hogy legyen elég energiájuk terveik végrehajtására, legyenek olyan szívélyesek, mint a választások idején (!), s ne csak a "megtért bárányokra" és a kifordítható köpenyek készítőire és viselőire (!) figyeljenek. Sőt: vigyázzanak gyerekeinkre és unokáinkra! Nos, nem vigyáztak - legalábbis, ami Szegvári felnőtt gyermekét illeti. Pedig Szegvári nem rejtette véka alá: "Önöket jobban szeretem utálni, ha hatalmon vannak." Ez viszont annyira sikerült, hogy a "lenullázott életű" riporter kemény hangú - és igen tanulságos - nyílt levelet volt kénytelen intézni Gyurcsányhoz. "Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, melyet néhai apósának (sic!), Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt, (...) eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket - többek között - kedves felesége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak és beszerveztek? Eszébe jutott-e, hogy egy olyan párt nevezte ki önt kormányfőnek - nem kis mértékben anyósának köszönhetően -, amelynek tagjai az elődpárt tagjai is voltak? Eszébe jutott-e, hány család életét dúlja most fel azzal, hogy nyilvánosságra hozatja azok neveit, akik nem tudtak vagy nem mertek nemet mondani apósa titkosszolgálati pribékjeinek? Fel akarja tárni a múltat? Beszélgessen sógorával vagy anyósával, akinek a választások előtt nem volt más célja, mint az ősellenség: Kovács László félreállítása Medgyessy Péter érdekében. A jól értesültek azt is tudják, miért volt ez számára fontos. És ki is írta azt a cikket, amelyben Kovács Lászlót vádolják a D-209-es akta kiszivárogtatásával? (...) Az ön új üzenetnek szánt kulturális minisztere, Bozóki András. Nos, egy ilyen belső morállal rendelkező csoport most pellengérre meri állítani egykori áldozatait? (...) Most ön önfeledten, kommunikációs és magamutogatós kényszerből kiszabadította a szellemet a palackból (hogy egynémely papok leleplezésével gyengítse a jobboldalt), s ezt néhány önnek dolgozó, a szoclib oldalról pénzelt ifjú cinikus yuppie cége reklámjaként használja fel. (...) Ön pedig - ahogy egy amerikai tévés műsorvezető üzente az amerikai elnöknek, amikor az USA megtámadta Vietnamot - mától személyes ellenségem."

Látjuk: a pártállami múlt éppúgy nem zárható le hatalmi szóval, mint a szaúd-arábiai futballisták ügye. Ám valódi demokrata immár nem elégedhet meg félmegoldásokkal, félinformációkkal. Nincs többé olyan állambiztonsági vagy egyéb indok, aminek alapján bárki szelektálhatna a kínos nemzeti történelemben. Azt már tudjuk, ki mindenki látott ügynöklistát: Antall, Demszky, Boross, Göncz, Fodor... De most már mi, az istenadta nép is szeretnénk a fellelhető iratokba bepillantást nyerni, minden mentő és súlyosbító körülményt felelősen mérlegelve. Mindent tudni akarunk, akár a szovjet rajzfilmfigura. Aki pedig ebben gátol bennünket, az a személyes ellenségünk.

Forrás: Csontos János, Magyar Nemzet, 2005. március 2.