Felhőtlen örömébe először csak annyi üröm vegyült, hogy nem Orbán Viktor felszólítására hagyták el a mezőgazdasági munkagépek a főváros tereit, de a lelketlen masinák már csak ilyenek: semmilyen felszólításnak nem engedelmeskednek, hanem elvárják, hogy sofőrjük beindítsa és kormányozza őket. Más kérdés, hogy a gazdák sem a Fidesz elnökének nógatására - főleg, hogy semmi ilyesmi nem történt -, de még csak nem is Lendvai óhajának kielégítése végett mentek haza, hanem egyszerűen azért, mert elérték céljukat, megszületett az a megállapodás, amely biztosíthatja számukra a folyamatos munkát.

Persze ahhoz az is szükséges, hogy a kormány megtartsa adott szavát, szerencsére ilyesmire - igaz, más kormányokkal - volt már precedens a honi demokrácia rövid történetében. Nem kizárt, a gazdák is úgy érezték, március 15. manapság inkább a nemzet egységét hivatott demonstrálni, kevésbé a hol szunnyadó, hol felparázsló forradalmi hevületet, s ezen alapelvből kiindulva nagyobb kompromiszszumkészséget tanúsítottak, nem akarván a traktorokkal színesíteni az ünnep kulisszáit.

Arra nem számítottak, hogy az egyezmény megkötésének pillanatában még józan önmérséklettel nyilatkozó kormányfő az elvonulás után azonnal felbillenti az éppen csak kialakuló egység bizonytalan egyensúlyát, és a pitiáner kormányzati sikerpropaganda eszközévé silányítja. A gazdák meghátráltak - mondta Gyurcsány, s ezzel megadta a félresikerült ünnep alaphangját. Sokat elárul a magyar demokrácia sanyarú állapotáról, hogy egy közjogi méltóság a saját diadalaként ünnepli, ha nem, vagy csak részben teljesíti az állampolgárok egy csoportjának jogos követeléseit, saját ügyességének, rátermettségének, politikai zsenialitásának tudja be mások életfeltételeinek leromlását, lehetőségeik korlátozását. Gyurcsány mondhatta volna azt is, hogy a gazdák behódoltak neki, követeléseiket hátrahagyva megfutamodtak előle - a "tárgyaló partner" folyamatos sértegetése, lejárató szándékú minősítgetése után, egyéniségét ismerve ez sem lett volna meglepő vagy idegen tőle.

A miniszterelnök alaposan felkorbácsolta a lecsillapodó indulatokat, úgy látszik, szereti mártír pózban elviselni az ellene irányuló közhangulat barátságtalan megnyilvánulásait. A gazdák jelezték ugyan, hogy nem reagálnak a kormányfői provokációra, ők nem akarják megzavarni az ünnep méltóságát, ám a főváros népe a távollétükben is gondoskodott a "méltó" fogadtatásról. Gyurcsányt, bármerre járt, mindenütt "miniszterelnöknek" kijáró folyamatos és hangos füttyszó kísérte, ami nem túl felemelő eljárás, de sajnos kezd rutinszerűen megszokottá válni.

Megjegyzendő, hogy március 14-én Dunaszerdahelyen is kifütyülte a hallgatóság Gyurcsány üzenetét, így a füttyögés európai uniós dimenziókat kapott. Tegnap a múzeum lépcsőjéről elszavalt lírai szónoklatát is fülsiketítő lárma kísérte, ám Gyurcsány nem zavartatta magát. Szimpatizánsai által kisfiúsan sármosnak mondott, mások szerint lenézően cinikus mosollyal a szája szögletében, mintha még élvezte is volna a harsogó bekiabálásokat és fütyülést. Nyilván úgy gondolta, hogy a közönségnek az a része jár jobban, amelyik a beszédből nem hall egy árva szót sem.

Csak Lendvai Ildikót sajnáljuk, de őt aztán szívből és nagyon. Hiába küldte haza a traktorokat, a tömeg mégis elrontotta az ő ünneplő örömét. Jövőre, ilyentájt majd arra utasítja Orbán Viktort, hogy a Fidesz elnöke az ország egész lakosságát szólítsa fel az ünnepi helyszínek elhagyására, s lehetőleg csak a traktorokat küldjék el maguk helyett, mert azok kevésbé zavarják a szocialista megemlékezések hagyományosan fennkölt méltóságát.

Forrás: Ugró Miklós, Magyar Nemzet, 2005. március 16.