Vajon mennyi a racionalitás abban a döntésben, hogy a magyar sajtót látszólag hidegen hagyja egy volt elhárítónak az a szenzációs vádja, miszerint a Gyurcsány-féle adminisztrációban egy tisztségviselő egy idegen hatalom érdekében és megbízásából manipulálja a volt titkosszolgálatiak listáinak nyilvánosságra hozatalát és így a szolgálatok gyengítését? Egy olyan sajtóról van szó, tegyük hozzá, amely hetekig foglalkozott azzal, hogy Selmeczi Gabriella fideszes képviselő egy multinacionális cég tulajdonában lévő szupermarketben elfogadott egy feléje nyújtott kiflivéget.

Vajon ha kezünket a szívünkre tesszük, és tényleg őszinték akarnánk lenni, elmondhatjuk, hogy valóban le lehetett volna-e zárni Magyarország uniós belépésénél a környezetvédelmi fejezetet akkor, amikor hazánknak szinte nincs olyan négyzetkilométere, amelyen ne találnánk vagy illegális szemétlerakó helyet vagy ne lenne szeméttel vastagon elborítva? Vajon - és most térjünk végre a tárgyra - miért olyan fontos éppen a londoni kormánynak a török csatlakozás, és miért éppen a londoni kormány az, amelyik a leginkább ellenezte Horvátország európai uniós csatlakozását előkészítő tárgyalások tegnapi megkezdését.

Az EU külügyminiszterei tegnapelőtt úgy döntöttek, hogy Horvátország nem kezdheti meg csatlakozási tárgyalásait. Ennek fő oka az, hogy nem adták ki Hágának Ante Gotovina tábornokot, akit déli szomszédunk népe az 1991 és 1995 között folyt háború óta hősnek tekint, de akit az ENSZ háborús bűnösnek nyilvánított. Mesic horvát elnök szerint Gotovina tábornokot éppen olyan eséllyel tudnák elfogni, mintha azt a feladatot kapnák, hogy ejtsék foglyul Oszama bin Ladent. A horvátok kijelentették, ki tudja, hányszor: a Gotovinát köröző hágai bíróság 626 kívánságából 626-ot teljesítettek, de a tábornokot nem tudják átadni, mert egyszerűen nem találják.

Érthetetlen és kontraproduktívnak tűnik az uniónak az a döntése, hogy egyetlen olyan ember elfogásától és kiszolgáltatásától teszik függővé Horvátország uniós csatlakozásának megkezdését, akire nyilvánvalóan nem egy titkosszolgálat vadászik vagy legalább is adatot gyűjt, de ők sem találják. Az unió történetében erre még nem volt példa és arra sem, hogy egy országgal a tervezett időpontban nem kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat. Zágráb elutasítása rossz vért szül. A horvátok - sokak szerint joggal - egyre nagyobb ellenérzéssel fordulnak majd az unió felé és növekedni fog az az érzés, amelyet egyesek - főként, ha nem a sajátjukéról van szó - oly erős indulattal ítélnek el: a nacionalizmusé.

A horvát elutasítás miatt ejtett sebre az EU még jókora adag savat is öntött: nem tűztek ki újabb határidőt a tárgyalások megkezdésére. Ha majd Gotovina kézre kerül... A nyugati lapokban nem egy cikk jelent meg azzal a mondattal, hogy Horvátország csatlakozási tárgyalása március 17-én nem kezdődik meg, ha csak csoda nem történik, és Ante Gotovinát átadják Hágának.

Zágrábot hazánkon kívül Ausztria, Szlovákia és Szlovénia támogatta a legerősebben. A történelem feltör a mélyből. A sokat szenvedett Írország, Litvánia, Málta és Ciprus szintén a tárgyalások megkezdése mellett volt. Felvetődik a kérdés: vajon az unió ismét öngólt rúg-e, mint az osztrák bojkott után, avagy ezúttal dogmatikusan kitart dőre követelései mellett, amelynek nyomán Bukarest és Verespatak fogja Zágrábot és Fiumét tanítani "európaiságra"?

Forrás: Lovas István, Magyar Nemzet, 2005. március 18.