Vagyonától azonban - ahogy fogalmazott - nem tud és nem is akar szabadulni, az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok osztaléka azóta is őt gyarapítja. A miniszterelnök százmilliós jövedelmének normális körülmények között egy ezernyi szociális gondtól sújtott országban önmagában is olyan témának kellene lennie, amely kiváltja a közvélemény megkülönböztetett figyelmét. Ráadásul Gyurcsány jól fialó vagyonának megszerzése máig széles körben vita tárgya: nincs hely itt felsorolni az őszödi trükkös ingatlanlízingtől a paksi százmilliós tanácsadáson át a Hungalu-féle privatizációig a botránygyanús ügyleteket. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején a kormányfő érdekeltségeivel kapcsolatba hozható cégek rendre ízes falatokat ragadnak ki a nagy állami húsosfazékból, megállapíthatjuk: minden adott, hogy a hatalom legapróbb rezdüléseit is árgus szemekkel figyelő, tényfeltáró újságírás a virágkorát élje Magyarországon. Vagy legalábbis annyira a miniszterelnök nyakába lihegjen, mint a milliárdos Berlusconi Itáliájában.
Csakhogy Magyarország a nyilvánosság állapotát tekintve még nem csatlakozott Európához. Az alkotmánysértő módon kiegyensúlyozatlan média nem a hatalmat gyakorló kormányt, hanem a demokratikus ellenzéket ellenőrzi. Így fordulhat elő, hogy a sajtómunkások egy nyikkanás nélkül tudomásul veszik a belügyminiszter "magyarázatát" azon fotókról, amelyeken férje a brókerbotrány kulcsszereplőivel pózol. Így fordulhat elő, hogy Orbán Viktor épülő, luxusingatlannak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető felcsúti vályogházából címlapsztori lett több országos napilapban, miközben ezen újságokba tegnapig olyan történések nem tudták komoly hírként beverekedni magukat, mint Gyurcsány Ferenc mesés jövedelme, az abból nyújtott 400 (azaz négyszáz) forintos támogatás egy sportegyesületnek vagy a közszférában elmaradt 13. havi bér. Ha megalapozottan teszi, a sajtónak kötelessége az ellenzék - úgy is, mint jövőbeni potenciális kormányerő - kifogásolható ügyeinek vizsgálata is, ám nálunk a feje tetejére állt a világ.
A jobboldalról ezerszer elátkozott állapotokért nem csupán a kormányerőket és a túlsúlyos gyurcsányista médiát kell ostorozni. A miniszterelnök állampárti (KISZ-es) és családi kapcsolatait fortélyosan kihasználó vagyongyarapodásának például az MDF-kormány által vezényelt privatizáció adott lendületet, s az előző ciklusban elmaradt az államot megkárosító, a jogellenesség gyanúját felvető szerződések beígért felülvizsgálata. Jó dolog ellenzékben rohamozni, de kormányzati pozícióból miért nem léptek például a Gyurcsány-birodalmat megalapozó, vitatott szerződések felbontása, az esetleges törvénytelenségek feltárása érdekében? Nem a Keller-féle pancser politikai boszorkányüldözést hiányolom, csupán azt a szisztematikus, kíméletlen, ám szigorúan törvényes fellépést, ami például a tb-önkormányzatok megszüntetésekor vagy a Postabank-vezetés leváltásakor oly átütő sikert hozott a Fidesznek.
Nagy tanulság mindez 2006 utánra. Addig is Gyurcsány pénze zavartalanul dolgozik, a sajtója pedig pontosan tudja, mi a dolga.

Forrás: Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, 2005. április 1.