fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Wojtyla forradalma
2005. április 5., 07:45
A lelkekben támadt hatalmas űr érteti meg csak igazán mindannyiunkkal, milyen hatalmas formátumú személyiség hagyta itt a földi világot. Csak megerősíti ezt, hogy az elmúlt néhány évtizedben nem volt olyan esemény, amellyel oly részletesen, ugyanakkor globálisan foglalkozott volna a világ, mint II. János Pál betegségével és halálával. Most jövünk csak rá - vallási hovatartozástól függetlenül -, hogy a lengyel pápa kicsit mindennapjaink része lett.

Karol Wojtyla volt az első pápa, aki betette lábát mecsetbe és zsinagógába. Csattanós cáfolatát adta Sztálin szavainak is, hiszen karizmatikus hajthatatlanságának köszönhetően neki nem volt szüksége hadosztályokra, enélkül is legyőzte a kommunizmust, katalizátorként gyorsítva a felbomlást. Nem sokkal később a kapitalizmusnak is hadat üzent, majd keményen és kérlelhetetlenül bírálta a világpolitika porondján egyeduralkodóként maradt Amerika birodalmi háborúit. Tette mindezt az általános emberi értékek védelmében. Egyesek azonban még ezt is kevésnek találták ahhoz, hogy II. János Pál Nobel-békedíjat kapjon. Talán nem véletlenül, hiszen ez a világ nem igazán arrafelé halad, amerre Karol Wojtyla szerette volna.
Ennek egyik, a nagypolitika szintjén is megnyilvánuló jele volt, hogy az EU alkotmányából kimaradt az utalás a keresztény hagyományokra. Silány korunkban nem meglepő az sem, hogy sokak számára most az a legfontosabb kérdés, vajon reformer pápa követi II. János Pált Szent Péter trónján, vagy olyan, aki az elhunyt szentatya által megkezdett úton halad. S hogy félreértés ne essék, e kérdés felvetői pontosításként megjegyzik, reformok alatt az abortusz, az eutanázia és a homoszexualitás elfogadását értik. Minderre csak II. János Pál szavait idézhetjük, aki egy újságírói kérdésre kijelentette: "A pápának nem az a dolga, hogy megváltoztassa azt a tanítást, amit Jézus Krisztustól kapott, hanem az, hogy gondosan megőrizze és továbbadja." Így aztán - bármilyen ódivatúan is hangzik egyes füleknek - ki kell mondani, hogy az egyháznak vannak olyan értékei, amelyek mindenkor, minden ember számára érvényesek. Hatványozottan érvényes ez olyan időben, amikor a világ - különösen annak fejlett része - lassan ugyanolyan vallástalan korban él, mint két évezreddel ezelőtt. A nézeteit tekintve valóban konzervatív II. János Pál személyes varázsával, zarándokútjaival, közvetlenségével, ha kellett, a média ügyes felhasználásával ezért erősíteni igyekezett a vallást. S nem azért, hogy a Vatikán világpolitikai hatalmát növelje, mint azt egyesek feltételezték, hanem azért, hogy nekünk, egyszerű halandóknak segítsen. E nemes misszió része volt az is, hogy a pápa a nyilvánosság előtt vállalta szenvedését is, felmutatva ezzel az élet utolsó pillanatig tartó értékét, szépségét. E mindannyiunk előtt zajló passió értékét tovább növeli az a tény, hogy néhány nappal korábban attól volt hangos a világsajtó, miként vették el földünk egy másik pontján, a törvénytől támogatva, Terri Schiavo életét.
II. János Pál úgynevezett konzervatív ellenforradalma tehát nem volt egyéb, mint az egyre inkább érezhető hiány betöltésére irányuló kísérlet. A szabadságot sokszor szabadosságként, a modernitást pedig minden határ lerombolásaként értelmező korunkban Karol Wojtyla azt próbálta felmutatni, hogy a világon mindig kell lennie erkölcsi mércének. Az általa hátrahagyott űr ezért nemcsak azért tűnik oly hatalmasnak, mert egy kivételes egyéniség hagyott itt minket, hanem azért is, mert a mindannyiunk előtt álló feladat nagysága tovább növeli hiányérzetünket.

Stier Gábor; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu