A néző kiérlelt álláspontjával nehéz vitatkozni, ha már mindenképpen nő lészen az ország legfőbb közjogi méltósága, akkor valóban Vásárhelyi Mária és Horn Gyula közül érdemes választani, mindenki más csak a futottak még kategóriába sorolandó. A "vox populi" komolytalansága pontosan érzékelteti a döntéshozó elit köreiben kialakult zűrzavart, mintha tizenöt évvel ezelőtt Pozsgay Imre megátkozta volna az elnökjelölő procedúrát, hogy az soha többé ne történjék ádáz vitáktól, romboló konfliktusoktól mentesen. Pozsgay trükkös kigolyózása óta hol a nép, hol az ellenzék, hol valamelyik koalíciós partner érzi becsapottnak magát, minden fél elégedettségére még nem akadt példa. Igazság szerint a köztársasági elnök szerepét nem találták ki a törvényalkotók, mert reprezentálni meg a politikusi népszerűségi listát vezetni hálás szerep, de nem igazán aktív, a közállapotokat befolyásoló, formáló, alakító funkció. Az alkotmány meghatározása, miszerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett - kevés fogódzót nyújt, hiszen egy tudatosan szétszakított, mesterségesen megosztott országban még Vásárhelyi Mária sem képes kifejezni a nemzet egységét. (Horn Gyuláról jobb, ha nem is szólunk.) S ha emlékeink nem csalnak, Göncz Árpád néhanap úgy őrködött az államszervezet demokratikus működése felett, hogy kifejezetten akadályozta azt, de a szoclib lihegők szerint jól állt neki.

Persze a III. köztársaság alkotmánya nem rögzíthette, hogy az államfő jelölésének legfőbb értelme az, hogy a csekély támogatottsággal bíró SZDSZ alkupozícióját erősítse, zsarolási potenciálját növelje, mert ez csak a pillanatnyi állapotok következménye, de nem tartozik az általános, demokratikus alapelvek közé. Ettől függetlenül, az SZDSZ most elemében van, mert ha csak rövid időre is, kiléphet végre az össznépi érdektelenségből, és a királycsináló szerepében tetszeleghet. Megteheti, mert a szocialista "Nagy Testvér" még bizonytalan ebben az ügyben. Hiller pártelnök kívánalma, hogy a köztársasági elnök a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, ám más politikai ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személyiség legyen - a semmitmondó nagyotmondás tipikus esete. Ebből csak az derül ki, hogy a szocialisták MSZP-s köztársasági elnököt szeretnének, ám részükről szokatlan szemérmességgel ezt nem akarják nyíltan kimondani. Így könnyű dolga van az SZDSZ-nek, mert mikoron azt hirdeti, hogy pártpolitikust nem hajlandó megszavazni, akkor látszólag az alkotmány előírásaihoz ragaszkodik, még úgy is, hogy a "nemzet egysége" kitételt nem erőlteti túlzottan.

Nekik Göncz Árpád az etalon, akinek a "független" sajtó megteremtette a pártok feletti imidzsét, jóllehet mindig elfogult volt és részrehajló, s finoman szólván: nem a nemzeti egység irányában. Hasonló jelöltje most is lenne a liberálisok pártjának, de a magyar szociáldemokraták pártja arra áhítozik, hogy az új elnök velük legyen elfogult és részrehajló. Feloldhatatlan ellentmondás közepébe csöppentünk, megint oda jutott az ország, hogy az arra illetékesek nem arról egyeztetnek, ki legyen a köztársaság elnöke, hanem arról, ki ne. Öt éve Torgyán Józseffel riogatták az elgyötört népet, most meg... (Inkább nem soroljuk a potenciális alkalmatlanokat.)

Azért ne izguljunk, ne rágjuk tövig a körmünket kétségbeesésünkben. Ami most koalíciós erő- meg szakítópróbának látszik, az egy pitiáner alkuval fog elcsendesedni. Ismervén az SZDSZ rendíthetetlen elvhűségét, a koalíciós tárgyalások során bárkit elfogadnak majd, feltéve ha kellő ellentételezést kapnak cserébe. Néhány mandátumért, polgármesteri székért akárkiről kiderítik, hogy pártoktól független, pártok felett álló személyiség, a nemzeti egység ideája pedig addig jó, amíg csak az alkotmányban szerepel.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet