Ráadásul a gordiuszi csomóvá tekeredő jelöléshez olyan problémák tapadnak, mint a fővárosi szocialisták fel-fel törő - amúgy nagyon is érthető - Demszky-ellenes indulatai vagy a bohózatba fulladó adóreform-kísérlet szabad demokrata és miniszterelnöki kritikája. A törésvonalak a horni korszakhoz képest is kuszák: az MSZP-bázis és az úgynevezett SZDSZ kötélhúzása mellett Gyurcsány Ferenc - a kis magyar Hodorkovszkij - külön meccset vív a Szili Katalin jelölése mellett elkötelezett szocialistákkal.

A siralmas teljesítményt nyújtó Hiller István pártelnök pedig a lehetetlent kísérti, amikor egyszerre próbál megfelelni a házelnököt magasba emelő tagság és a parlamenti konszenzust szorgalmazó miniszterelnök elvárásainak.

Tegnap a hivatalos, egyelőre nem a legfelsőbb szinten zajló koalíciós egyeztetés második fordulója is eredménytelenül zárult: az MSZP Szilihez, partnere a többes jelöléshez ragaszkodik. Abban igazuk van a szocialistáknak, hogy az úgynevezett SZDSZ nem hozott fel méltányolható érveket a házelnök asszony személye ellen. Pedig nem lenne nehéz találni - elég, ha Szili Katalin felkészültségét olyan lehetséges aspiránsokéval mérjük össze, mint Sólyom László, Glatz Ferenc vagy Bihari Mihály.

Az viszont édeskevés, hogy pártpolitikusból ne legyen államfő. Egyrészt Göncz Árpád is az volt 1990-ben, másrészt egy, a társadalmat nem megosztó, politikai múlttal rendelkező személy előnyösebb választás lehet, mint egy mégoly szimpatikus civil. (Gombár Csaba előhúzása a cilinderből is legfeljebb annak rögzítéséhez volt jó, hogy ő sem független értelmiségi.)

De a parlamenti mandátumok kisebbségét birtokló MSZP is tévedésben van, amikor a pártkongresszus döntésével óhajtja lezárni Mádl Ferenc utódlásának ügyét. Ahhoz hasonlít ez, amikor a koalíciós szerződésen felbuzdulva a kisgazda szervezetek sorra Torgyán Józsefet javasolták államfőnek.

Az MSZP fenegyerekének, Toller Lászlónak a nyilatkozata azt az érzést erősíti, hogy a koalíció létét fenyegeti a vita. Ha valamelyik kormánypárt a parlamenti matematika szabályaira tekintettel az ellenzékkel együttműködve rendezné a kérdést, azzal megmérgezné a koalíciós viszonyt. Kétlem azonban, hogy bárki szakításig vinné a dolgot: egy előre hozott választás vagy a kisebbségi kormányzás a megaláztatás elviselésénél is rosszabb opció.

Hiller István tárgyalása az ellenzéki pártelnökökkel (és Dávid Ibolya bizottsági kollaborálása az MSZP-vel) a szabad demokratákat inti óvatosságra, míg a kisebbik kormánypárt elvei feladása nélkül bármikor megegyezhet a Fidesszel és az MDF-fel mondjuk Sólyom László támogatásában.

Az államfőjelölés körüli hercehurca rossz fényt vet a kormánypártokra. De még mindig jobb, ha erre figyel a közvélemény, mint a kormányzás gazdasági mutatók jelezte kudarcára, az égbe szökő benzinárra vagy az elmaradt jussukat perlő közalkalmazottakra. Zátonyra futott kezdeményezéseit látva a miniszterelnök újabb nagy reformokat meghirdetve próbál előre menekülni, hiszen választási költségvetést a jelek szerint már tényleg nem csinálhat jövőre. A kormányoldal e téren, ha lehet, még inkább tanácstalan.

Boldog lenne Gyurcsány Ferenc, ha a köztársaságielnök-választás lenne az általa vezetett koalíció előtt tornyosuló legnehezebb akadály.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet