fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Puchnak is a Kulcsár-ügy miatt kell távoznia?
2005. április 22., 17:46
A közeljövőben távozik posztjáról Puch László, az MSZP pénztárnoka, akinek a K and H-ügyben játszott szerepe miatt kell mennie. "Hamarosan végleges formába kerül a K and H-vádirat, Puchot még azelőtt le fogják váltani, hogy az nyilvánosságra kerülne" - nyilatkozták a Színes bulvár lap nevük parlamenti forrásai.

A Kulcsár-ügyben először akkor merült fel az MSZP pénztárnokának neve, amikor kiderült: Puch Peugeot 607-es luxusautójától a brókerügyben érintett Britton Kft-től kapta. Akkor a Britton vezetője ügy nyilatkozott: nem az MSZP pénztárnokának, hanem egy magánszemélynek adták el kocsit. Később azonban ennél terhelőbb információk is napvilágot láttak Puch és Kulcsár kapcsolatáról, sajtóinformációk szerint az álbróker vallomásában arról beszél, hogy az MSZP pénztárnokának is jutott a bűncselekményből származó pénzből. Az egyik gazdasági hetilap birtokába került vallomás szerint a pénz közvetítőkön keresztül jutott el a pártpénztárnokhoz.
- Az ellenzéki vágyaknak, álmoknak csak a valóság szab határt. Puch Lászlónak az MSZP kongresszusa elsöprő többséggel szavazott bizalmat, és a rábízott feladatnak maradéktalanul eleget tett. A bizalom az MSZP-ben töretlen a pártpénztárok személyével kapcsolatban - reagált a Színes bulvár lap kérdéseire Nyakó István, a szocialisták szóvivője. Ezzel szemben a napilap információi szerint az MSZP vezetésénél betelt a "puchár", és megvonják a bizalmat a pártpénztárnoktól.
- Hamarosan végleges formába kerül a K and H-vádirat, Puchot még azelőtt le fogják váltani, hogy az nyilvánosságra kerülne - nyilatkozták a lap nevük elhallgatását kérő parlamenti forrásai. Szerintük a pénztárnok leváltása azért került napirendre, mert a szocialisták nem szeretnének K and H-s "bélyeggel" kezdeni az országgyűlési választási kampányt.

Forrás: Színes bulvár lap