Lendvai Ildikó nem érzékeli, hogy a közszolgálati televíziók hírműsorai elfogultak lennének. Minden tiszteletünk Lendvai Ildikóé, de halkan megjegyeznénk, egy évvel ezelőtt mi nem tapasztaltuk az általa is sokat hangoztatott jobboldali elfogultságot. Sőt inkább úgy véltük, a "királyi" televízióban a polgári kormány alatt is baloldali túlsúly volt, nemzeti, konzervatív hangvételű műsorok csak mutatóban akadtak. Felesleges ezen vitatkozni, Lendvai Ildikó közszolgálati elképzelései és a miénk között aligha lehet közös nevezőt találni. Reménytelen vállalkozás a régi statisztikákra hivatkozni, amelyek kimutatták, a baloldal több, de minimum ugyanannyi megszólalási lehetőséget kap, mint a kormánypártiak, a közszolgálatiságot nem lehet stopperrel és vonalzóval előállítani. A "közszolgálati" hangsúlyokat és riporteri metakommunikációt pedig végképp lehetetlen műszerekkel mérni. Amiről Lendvai Ildikó úgy véli, hogy kiegyensúlyozott, arról nekünk az a benyomásunk, a baloldal túlsúlya a földig lehúzta a libikókát, azért nem billeg. 1994 nyarán egyetlen "szőnyegbombázással" kisöpörték a Magyar Televíziót, mindenféle jobb az utcára, szerencsés esetben az archívumba került. (Azt meg szétlopták.) A Horn-kormány médiaoffenzívája gyors volt és kíméletlen. 1997 őszére egyetlen befolyással bíró ellenzéki orgánum sem maradt. Akkoriban sokat hangoztatták, hogy a választási eredményeknek a médiumok területén is érvényesülniük kell. A közszolgálati televíziók hírműsoraiban érvényesült is a 72 kontra 28 százalék, a kereskedelmi tévékben és az írott sajtóban még az sem. De ne foglalkozzunk az írott sajtóval (meg a rádióval, arról amúgy sem esett szó), térjünk vissza a közszolgálati televíziókhoz. 1998 után voltak személycserék, tisztogatás, "szőnyegbombázás" nem. A polgári kormány hitte, az alkotók közszolgálati elkötelezettsége erősebb lesz, mint a pártosságuk. Rosszul hitte, tévúton járt? - meglehet.
A Fidesz-MDF vezetés elhibázott médiapolitikájáról még sokan fognak írni, bezzeg a szocialisták ilyen ügyekben soha nem hibáznak. Az idei választások után a szocik nem rendeztek vérfürdőt. Nem volt szükségük rá. A szellemi megszállás bőségesen elegendőnek bizonyult. Az elmúlt hónapokban 44-en távoztak a televíziótól, elsöprő többségükben önként tették. Korán adták fel, elsietett lépés volt részükről? - nehéz ítélkezni. A magas végkielégítések nem a javukra szólnak, de ha kitartottak volna legalább a kuratóriumok mandátumainak lejártáig, jobban járnak, mármint anyagilag. Újmódi "magyar" kifejezéssel élve, ellehetetlenített munkahelyi légkörben képtelenség dolgozni. Mert az elmúlt ciklusban megmaradt baloldali mag most kompenzál és bizonyít. Akik igyekeztek lojálisnak mutatkozni, most szívből lojálisak. Nem haragudni kell rájuk, sokkal inkább eltöprengeni, kinek, minek "köszönhető", hogy így alakult.
Az MSZP célja világos, a tendenciák egyértelműek, az ellenzéki hangokat ismét, sokadszor megpróbálják elnémítani. Most mások az eszközeik, mint 1947-ben, '57-ben vagy '94-ben, de ez ne tévesszen meg senkit. Számukra az ellenzéket ledorongoló hang a pluralitás, a mindenhová beszüremlő propaganda a közszolgálat, a megtévesztés, a félrevezetés maga az igazság.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet