Történelmi tény: 1972. június 17-én betörtek a demokraták választási hadjáratának akkori főhadiszállására, a washingtoni Watergate Szállóba. Egyszerű betörésnek indult, amit egy szemfüles biztonsági őr észlelt. Akiket tetten értek: az elnök "Újraválasztási Bizottsága" minikamerákkal és poloskákkal felszerelt öt cinkosa. Az egyik letartóztatott, név szerint James McCord a CIA tagja volt és kapcsolatban állt az elnök Újraválasztási Bizottságával. Nixon tagadta, hogy bármi köze lenne a botrányhoz. Míg a demokraták politikai kémkedésről beszéltek, a republikánusok ezt visszautasítva, egy "harmadrangú" kis betörésként emlegették az ügyet.
Az elnök a botrány kirobbanása után minden erejével, többek között a CIA segítségével, igyekezett az ügyben folytatott FBI nyomozást gátolni. A sok kis piszkos trükk ellenére a nyomozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a betörés mögött az elnök Újraválasztási Hivatala és John Mitchell, szövetségi főügyész állt, illetve az adatok szerint magának Nixon elnöknek is tudomása volt az ügyről. A tárgyalások 1973. januárjában kezdődtek, ahol a bíróság előtt először még csak az öt "betörő" felelt tettéért. Rövid időn belül azonban továbbgyűrűzött az eset, és több magas rangú politikus is belekeveredett a Watergate-ügybe, többek között John Dean, a Fehér Ház jogi tanácsadója és John Ehrlichman belügyi tanácsadó. A Washington Post két munkatársa, Robert Woodward és Carl Bernstein tovább kutatott. 1973 júliusában kiderült, hogy magnószalagok rögzítettek minden beszélgetést a Fehér Házban, de Nixon nem akarta kiadni azokat. Végül nyilvánosságra kerülnek a felvételek, és kiderül, hogy az elnök már hat nappal a betörés előtt tudott az akcióról, és annak lehetséges következményeit mérlegelte tanácsadóival.
1973-ban az amerikai média alig foglalkozott mással, mint ezzel a politikai botránnyal, ami Nixonnak igen komoly politikai problémát okozott.
1974. augusztus 9-én Richard Nixon lemondott az elnöki posztról.

Háborítatlan nyomeltakarítás

Emlékezetes: kedden hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a katonai és polgári nemzetbiztonsági szervezetek vezetőit a szervezetek elmúlt éves tevékenységéről. A Nemzetbiztonsági Hivatal beszámolója kapcsán Galambos Lajos főigazgató úr elmondta, hogy azt az 595 darab lehallgatási jegyzőkönyveket, amiket 2003 nyarán vettek fel, és amelyben Kulcsár Attilának és társainak a beszélgetéseit rögzítették, az elmúlt év végén megsemmisítették. Mindezt azzal indokolta, hogy az NBH a rá vonatkozó szabályok szerint járt el, "amely szerint az ügy lezárulta után három hónapon belül meg kell semmisíteni ezeket az iratokat".
Ezek voltak azok a jegyzőkönyvek, amelyekbe március 31-én, illetve azt követően is sikertelenül próbáltak ellenzéki képviselők betekinteni az akkor még létező brókerbizottság ellenzéki tagjai. Az NBH döntését bíróság előtt megtámadták, és ott kiderült: bizottsági tagként joguk lett volna betekinteni a jegyzőkönyvekbe. A testület ülésén kiderült az is, hogy Tóth András politikai államtitkárt előzetesen tájékoztatták a jegyzőkönyvek megsemmisítésének szándékáról, tehát "az ő tudomásával történt" a megsemmisítés.
Eddig csak sejteni lehetett, hogy ezekből a jegyzőkönyvekből, ezekből a lehallgatási iratokból Kulcsár Attila politikai kapcsolatrendszerére derülhetne fény. Most már mindenki biztos lehet benne, hogy ezért semmisítették meg ezeket a jegyzőkönyveket. Az nem fogadóható el magyarázatként, hogy az ügy lezárulásával meg kellett volna semmisíteni a jegyzőkönyveket, hiszen a büntetőeljárás nemhogy nem zárult még le, hanem még a nyomozási szakasz sem zárult le. A szocialisták nyilván nem akarták megvárni a kormányváltást, hogy esetleg ez ellenzéki politikusok kezébe kerülhessenek a jegyzőkönyvek.
Egy tavaly nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvben szó esik egy bizonyos "Gyurcsányi" nevezetű emberről, akihez segítségért fordultak a jegyzőkönyv információi szerint a brókerbotrány szereplői. Ha ez a Gyurcsányi valóban segített, és megegyezik a jelenlegi kormányfővel, Gyurcsány Ferenccel, akkor válik igazán érthetővé, vajon miért is kellett eltüntetni a nyomokat.
Demokráciánk is vizsgázik az esettel: van-e olyan fejlett, mint amilyen 1974-ben az amerikai demokrácia volt. Belebukik-e vajon a szocialista-szabad demokrata kormány az iratmegsemmisítésbe? Kap-e a magyar média szereplői közt Pulitzer-díjat valaki az e tárgyban végzett esetleges tényfeltáró munkájáért, mint ahogy a Washington Post megkapta?

fideszfrakcio.hu