fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Én nem ítélek, én mentek"
2005. május 6., 15:03
Az új pápától ugyanazt várhatja a világ, ami a pápáktól elvárható: az egyházat a világ üdve érdekében, Jézus Krisztus tanítása szerint vezesse, a mi dolgunk pedig ennek követése az életben és itt az iskolában is. Nagy Károly kanonokkal, esperes-plébánossal: Károly atyával beszélgetett Németh Árpád a várpalotai Nepomuki Szent János római katolikus általános iskolában.

Nemrég búcsúzott a világ II. János Pál pápától. Ön hogy látja: a most neki tulajdonított nagyság vajon annak köszönhető-e, hogy kortársunk volt, vagy a pápaság történetében is kiemelkedő-e az elhunyt Szentatya életútja?

II. János Pál életműve minden tekintetben kiemelkedő. Ő volt, aki a "vatikáni fogság" bezártságából kilépve a világ nyilvánossága elé lépett pápaként. Utazó pápának, békepápának, a fiatalok pápájának nevezték, s valóban: talán e dolgok jellemzik szolgálatát leginkább. Emellett természetesen legfontosabb feladatát, a Jézus Krisztus által rábízott egyház vezetését is a világ javára váló módon végezte, élete végén pedig példát adott a világnak a szenvedés méltósággal való elviseléséből.

II. János Pál nagyon sokat fáradozott a különböző vallások közötti párbeszéd előmozdításán. Mennyire sikerült ez Ön szerint?

Az elhunyt pápa őszintén, mélységesen hitt abban, hogy jobbá lehet tenni a világot, s lássuk be, jelentős szerepet játszott abban, hogy jobb is lett a világ. Mint a legnagyobb egyház vezetője, baráti kezet nyújtott és nagy türelemmel közelített minden más vallás képviselői felé. Hogy mennyire sikerült? Nézze, ő volt az első, aki ellátogatott egy zsinagógába, s ezzel a keresztény-zsidó párbeszéd egyik legjelentősebb momentuma kapcsolható az ő nevéhez. Rómában együtt imádkozott a békéért a világ minden részéről az ő hívására odaérkezett vallásvezetőkkel.
Más oldalról közelítve, nem csak a vallások, hanem a világrendszerek közötti párbeszédhez is sokat hozzátett. Mind a kapitalista, mind a kommunista világrendszer vezetői odafigyeltek II. János Pál szavára, s nyugodtan mondhatjuk, része volt abban, hogy a kapitalizmus emberibb lett, a kommunizmus pedig megszűnt világrendszer lenni. Mindezt úgy érte el, hogy a kereszténység egyetemes értékeit és Jézus tanítását vitte el mind az egyszerű emberek, mind a politikusok közé.

Viszonylag hamar felszállt a fehér füst Rómában, rövid időn belül új vezetője lett a római katolikus egyháznak Joseph Ratzinger személyében, aki immár XVI. Benedek pápa. Mit várhat a világ az új pápától?

A kérdés egy pápa esetében nem megválaszolható. Mondhatjuk, hogy ezt vagy azt várja Anglia az új brit miniszterelnöktől, így vagy úgy vélekednek az új amerikai elnöktől. Mit is várhatnánk az új pápától? Azt bizton állíthatom, hogy nem fogja nyolcadik szentségként bevezetni a válást, és nem nevezi meg tizenegyedik parancsolatként, mondjuk a lopást. Az új pápától ugyanazt várhatja a világ, ami a pápáktól elvárható: az egyházat a világ üdve érdekében, Jézus Krisztus tanítása szerint vezesse, a mi dolgunk pedig ennek követése az életben és itt az iskolában is.

Milyen embernek ismeri Atya az új Szentatyát?

XVI. Benedekről köztudott, hogy II. János Pál egyik legközelebbi munkatársa volt, a Hittani Kongregáció vezetőjeként az egyik legtekintélyesebb hittudósa az egyháznak. A legjobban talán szerénysége jellemző rá: imádkozott, hogy ne őt válasszák pápává, mert nem érezte erre méltónak magát. Megválasztása után pedig úgy jellemezte személyét, hogy ő Isten szőlőskertjének szerény szolgája. Eddigi életútja, az elhivatottsága - már gyermekkorában kijelentette, hogy ő bíboros lesz -, Isten segítségével történt pápává választása garancia arra, hogy jó pásztora lesz nyájának, elismert vezetője a római katolikus egyháznak.

Kérem, végezetül mondjon nekünk néhány szót az iskola jövő heti programjáról!

Valóban, gazdag program várható! A rendezvények fővédnöke Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek lesz. Május 12-én, csütörtökön kezdődnek a Nepomuki-napok: aznap délután szakmai program Dr. Kálmán Attila részvételével, szentmise, kórustalálkozó a templomban, gobelin-kiállítás iskolánk aulájában. Pénteken reggeltől délig játékos sport- és kézműves-foglalkozások lesznek az iskolában, délután 3-tól színielőadás védőszentünkről a művelődési házban. A rendezvénysorozat zárásaként május 14-én, szombaton 19 órától kezdődik az iskolai búcsúi bál, melyre jegyek vásárolhatók az iskola portáján, a plébániahivatalban és a templom sekrestyéjében. Mindenkit szeretettel várunk!

Forrás: varpalota.fidesz.hu