Hogy mégis ily kevéssé illendő összevetésre ragadtatjuk magunkat, annak csak az az oka, hogy a polgári oldal jelöltje oly példátlan fölénnyel nyerte meg az időközi választást, amihez hasonlót aligha találunk a rendszerváltozás utáni többpártrendszerű demokráciánk történetében. Firtl Mátyás a szavazatok 71,77 százalékát kapta, jó 54 százalékkal többet, mint szocialista ellenfele, Csák Ferenc, s hogy még teljesebb legyen a jobboldal sikere, a fennmaradó voksok döntő többségét is az MDF-es és a MIÉP-es indulók kapták, így összességében a kormánykoalíció kandidáltjai a 20 százalékot is alig érték el.

Tudjuk, alacsony volt a szavazási hajlandóság, így az elsöprő diadal ellenére sem szabad előre lefutottnak tekinteni a 2006-os választásokat, hiszen a kiábrándultak tömege kiszámíthatatlan is lehet. De a soproni eredmény mindenképpen biztató a polgári oldal számára, és egyszerű fiaskónál lényegesen több a kormánypártoknak. Egyértelműen kiderült, hogy az ország politikailag még aktív, tenni, cselekedni kész részének bőségesen elege van a három éve folyó kormánypolitikából, becézzék azt jóléti rendszerváltozásnak, szociálisan érzékenynek, árokbetemetőnek, lendületesnek vagy bármi másnak, aminek akarják. A nagy mellénnyel fellépő szakemberek az ország egyetlen problémáját sem tudták megoldani, egyetlen kínzó kérdésére sem adtak választ, önelégülten beharangozott reformjaikhoz hozzá sem kezdtek. A közélet tisztaságának ígérete, az üvegzsebprogram, a társadalmi béke megteremtése már az ő köreikben is csak lemondó viccelődések tárgya, a gazdaság rendbetétele, az életszínvonal emelése pedig még gúnyos megjegyzést sem érdemel. A politikai folyamatokra érzékeny embereket üresen kongó sikerpropaganda-szólamokkal nem lehet félrevezetni, s úgy látszik, ezzel még a saját táborukban sem képesek tartós hatást elérni. Különösen elgondolkodtató, ha a sikeresnek hirdetett, remek teljesítményt nyújtó minisztereket, sőt a miniszterelnököt is leváltják, ám az újonnan jöttek sem tesznek mást, mint elődeik. Magyarán, nem csinálnak semmi hasznosat. A nagy utódnak, méltó ellenfélnek mondott Gyurcsány esztelen kapkodását látva a legelvhűbb szocialistában is felébred a gyanú: pártja, annak vezérkara, szellemi elitje alkalmatlan az ország vezetésére, az is kétséges, hogy ellenzékben megállja-e a helyét.

A soproni választás eredménye jelzi, a kormány ötletszerű tevékenysége, folyamatos blöffölése egyre több embert tesz kiábrándulttá, reményvesztetté. Miközben a jobboldal a győzelmét ünnepli, nem árt, ha ennek veszélyeire is gondol. Rá vár a feladat, hogy felrázza ezt a sokaságot, s visszaadja nekik a jobb, szebb, gazdagabb, élhetőbb Magyarországba vetett reményt és hitet.

Forrás: Ugró Miklós, Magyar Nemzet, 2005. május 9.