fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Közhangulatkeltés
2005. május 18., 07:56
Ősi tapasztalat, hogy gyenge jellemű, puha gerincű emberek nem szoktak hibázni. Ha elrontanak is valamit, mindig találnak rajtuk kívül álló, objektív okokat, kifogásokat és magyarázatokat, mentő körülményeket, "igazi" felelősöket.

Magyar Bálint nem szokott hibázni. Kizárólag irigyei, ádáz ellenségei szokták kétes tisztaságú, botrányos ügyekbe belekeverni, a lakásvásárlásától kezdve minisztériumának közbeszerzési furcsaságain át egészen az érettségiig. Pedig az érettségi ügyében Magyar csupa jó döntést hozott. Ezt a kormányszóvivő is megerősítette, márpedig az ő szavának súlya és hitele van. Magyar szakmailag és jogilag is helyesen járt el, nem tehető felelőssé azért, hogy illetéktelenek hozzáférhettek a tételekhez, azért meg végképp nem hibáztatható, hogy akadtak sötét lelkű gazok, akik a feladatokat ellopták és közzétették.
Magyar továbbra is bírja a kormány legteljesebb bizalmát, hiszen ő mindent jól csinált, a jövőre nézve is példamutató módon szervezte meg az érettségi vizsgát - ha ezen a kormányon múlik, akkor ezután mindig így lesz -, és a botrány kirobbanása után is remekül helytállt, a mások által gerjesztett válságot a liberálisokhoz, de a szocialistákhoz is méltón kezelte. A lemondását pedzegető hangokra karakánul reagált, férfiasan elismerte, neki semmi nem róható fel, különben is csak megrögzött zavarkeltők beszélnek érettségi botrányról, holott nem több mint egyszerű, hétköznapi tétellopás történt, ami köztörvényes bűncselekmény, márpedig ő nem futamodik meg a bűnözők elől, inkább felveszi ellenük a harcot.
Örvendezzünk, tisztelt honfitársak, megint nőtt eggyel a bűnözők elleni elszánt harcosok száma, az idei matúra körüli skandalumsorozatnak legalább ennyi eredménye lett. Mert a tettesek kilétét illetően egyelőre nem tudunk túl sok pozitív fejleményről beszámolni. Az 1873-ban alapított napilap publicistája megállapította, hogy az ellenzék tehet arról a közhangulatról, amelyben egyesek azt hiszik, hogy ezzel a hatalommal szemben bármilyen módszer megengedhető, még az érettségi tételeket rejtő csomagok felbontása és azok tartalmának idő előtti nyilvánosságra hozatala is. Hát ha ilyen csúf képet mutat a jelenlegi közhangulat, azért a kormánypártok is tettek egyet s mást, sőt a vitatható tisztaságú módszerek alkalmazása terén az ellenzék legfeljebb bölcsődés lehet mellettük.
Másrészt a hivatott bűnüldöző szerveknek nem a közhangulatot kell nyakon ragadniuk, hanem a konkrét bűncselekmények tetteseit, közhangulattól függetlenül. A Nemzeti Nyomozó Iroda nem is tétlenkedik, röpke egy hét alatt már három gyanúsítottat is kitermelt, s közülük kettő roppant elvetemült lehet, hiszen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Igazán sokat ígérő nyomozati szál, mert az egyház és a Fidesz "közismert összefonódására" kalkulálva az élesedő kampány időszakában ebből még kihozható valami.
A bravúros felderítőmunka nyomán megvannak az érettségi botrány "Gyuszi taxisai". A bűnüldözők már azt is összebűnüldözték, hogy a gonosztevők hatvanezer forintot fizettek az illegális áruért. Hogy kinek, azaz ki volt az igazi tolvaj? No, erre a kérdésre nem kapkodják el a választ. Talán a Nemzetbiztonsági Hivatal közbelépésére várnak, hátha akad ebben az ügyben is néhány megsemmisítendő lehallgatási jegyzőkönyv. Szomorú, de a közhangulatban az is benne van, hogy a valódi tetteseket nem fogják felelősségre vonni, őket nem éri bántódás. S ha így lesz, arról nem a bűnüldözés, nem az igazságszolgáltatás s főleg nem Magyar Bálint tehet, hanem csak és egyedül a (felülről irányított) közhangulat.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet