Várhatóan átalakítja a Fidesz az elnökség szerkezetét a június 11-i kongresszusán. Többek között bővítik az alelnökök számát. Mi indokolja ezt a lépést?

Elkészült az alapszabály-módosítás tervezete, amely javaslatként az országos választmány június 4-i ülésén válik véglegessé. Az elnökség szerint az alapszabály korábbi módosítása - a Fidesz szerkezeti átalakítása - alapvetően bevált, vannak azonban olyan elemek a korábbi változtatásban, melyekről ugyanez nem mondható el. Az elnökségnek az a fajta átalakítása, mely szerint a tagozatok elnökei is tagjai a testületnek, nem hozta meg azt a változást, amit reméltünk.

Miért volt eredménytelen a kísérlet? Mit vártak a változtatástól?

A tagozatoknak két funkciójuk van, illetve lett volna. Az egyik az volt, és lesz a jövőben is, hogy a Fidesz társadalmi beágyazottságát elősegítsék. Ennek lényege, hogy a tagozatokon keresztül olyan emberek, társadalmi csoportok is befolyást gyakorolhassanak a Fidesz politikájára, akik egyébként nem akarnak párttagokká válni. Nyilvánvalóan a munkástagozat például a munkások, alkalmazottak felé jelentett nyitást, a gazdatagozat azt a célt szolgálta, hogy a gazdák a saját köreikből kiválasztott vezetőkön keresztül nyilvánuljanak meg és legyen kapcsolódási pontjuk a Fideszhez. E tekintetben is vannak tartalékok, de azt gondolom, hogy az elmúlt két esztendő alatt a tagozatok többé-kevésbé megoldották feladatukat. Ami kevésbé tűnt sikeresnek, az a másik, általunk elképzelt funkciója a tagozatoknak, hogy olyan embereket, vezetőket próbáljunk rajtuk keresztül a nyilvánosságba beemelni, akik nem a Fidesz "hagyományos" elitjéhez tartoznak. Talán rosszul mértük fel a média törvényszerűségeit. Nem feltétlenül a tehetség és a szorgalom emel valakit a sokak által ismert vezető személyiségek közé, hanem a média érdeklődése azon témák iránt, amelyeket ők gondoznak. A tagozatok vezetőinek beemelése a nyilvánosságba korlátozott sikerrel járt. Ugyanakkor az elnökség gyakorlatilag - tekintettel arra, hogy nem voltak olyan stratégiai kérdések napirenden, amelyek a hatáskörébe tartoztak volna - nem működött igazán, és a szűkebb körű ügyvezető testület látta el a feladatait.

Mondhatjuk, hogy feleslegessé váltak a tagozatvezetők az elnökségben?

Ők maguk is úgy érezték, ez nem igazán működőképes szerkezet, és mi is levontuk ennek a tanulságait. Ha úgy tetszik, ez visszalépés a korábbi modell felé: ezért javasoljuk majd a kongresszusnak, hogy két alelnökkel bővítsük az elnökséget. Visszatérnénk ahhoz a korábbi szerkezethez, amelyben a pártelnök mellett a választmányi elnök, a frakcióvezető és rajtuk kívül még négy alelnök dolgozik. Természetesen a párt által delegált házelnök, illetve a volt miniszterelnök ezen tisztségéből fakadóan automatikusan tagja lenne az elnökségnek. A tagozatvezetőkből létrejön egy, a funkciójuknak jobban megfelelő konzultatív jellegű tanács, ami a választmányi elnök mellett, az ő elnökletével működne. Ennek párjaként a társszervezetek elnökeivel - akik szintén részei a tágabb szövetségnek - szövetségi tanács jönne létre az elnök mellett, szintén konzultatív jellegű szervezetként. Ez már azt a problémát is kiküszöbölné, hogy egy szövetséges szervezet elnöke egyúttal a Fidesznek is tagja legyen-e, mert erre nem lesz szükség.

Sokakat érdekel, hogy a Fidesz mikor nevezi meg a budapesti főpolgármester-jelöltjét?

Az önkormányzati választásokat 2002-ben is olyan mértékben befolyásolta az országgyűlési voksolás végeredménye, hogy elmondható: lehet tervezgetni, építkezni, sőt szükséges is, de ennek a folyamatnak nem a legfontosabb eleme a főpolgármester-jelölt megnevezése. A hátralévő másfél évben számos elem megváltozásától sok minden módosulhat. Ezért nincs a Fidesznek jelen pillanatban főpolgármester-jelöltje, és szerintem a 2006-os országgyűlési választások előtt nem is szükséges, hogy változzék ez a helyzet.

Örökzöld téma az ügynöktörvény, amelyről most csak azért érdemes szót ejteni, mert a koalíció által elképzelt és beterjesztett módosítás befolyásolhatja a nemzetbiztonsági szolgálatok működését. Mi lesz a Fidesz álláspontja a parlamenti szavazáson?

Egyre inkább színjátékká válik a koalíció részéről ez az egész ügynökösdi, ezért mielőbb le kellene zárni, és a kormányváltás után újra elővenni. Nem szeretném, ha a Fidesz asszisztálna egy olyan politikai kalandorakcióhoz, amelynek már semmi értelme nem maradt, leszámítva a nemzetbiztonsági szolgálatok működésének ellehetetlenítését, ami valakiknek titkolt szándéka. A főigazgatók világosan elmondták a legutóbbi bizottsági beszámolás során is, hogy ennek az ügynek a napirendre tűzése, kommunikációs kezelése számukra veszszőfutással ér fel. Mind az utánpótlás toborzását, mind a társadalmi kapcsolatok kiépítését komoly mértékben nehezíti. Aki Magyarország érdekeit egy kicsit is szem előtt tartja, annak ezt számításba kellene vennie. Nincs semmilyen indok, amely azt követelné meg, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok titkait ilyen mértékben a nyilvánosság elé tárjuk. Titkosszolgálati vezetők elmondták, hogy érzékelhető ellenérdekű titkosszolgálati érdeklődés a történeti levéltárban meglévő vagy oda átkerülő iratanyaggal kapcsolatban.

Létezhetnek olyan magyarországi erők, amelyeknek érdeke, hogy lenullázódjon a magyar titkosszolgálat?

Vannak olyanok, akiknek ez a titkolt vagy nem is különösebben titkolt szándékuk. Az SZDSZ képviselői már 1990-ben is elmondták, hogy titkosszolgálatra nincs szükség az információs társadalom küszöbén. Természetesen ez a fajta, kevéssé komolyan vehető vélemény már nem hivatalos álláspontjuk, de semmi okom nincs arra, hogy azt gondoljam, alapvetően megváltozott a viszonyuk a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz. De nemcsak a nemzet biztonsága, hanem a nemzet más természetű érdekei iránti közömbösségük is szemet szúró. A szerintük nyilvánosságra hozandók között olyan információkra is érdemes gondolni, amelyek forintmilliárdokra is tehető nemzetgazdasági károkat okozhatnak, ha kiszivárognak. Feltételezhető, hogy az 1990-et megelőző hírszerzés ipari kémkedéssel is foglalkozott. Nem kizárt, hogy a szocializmus vívmányaként ünnepelt technológiai újítások némelyike egyszerű lopás eredménye volt. Olyan cégek titkait fürkészték ki, amelyek adott esetben ma is léteznek. Amennyiben egy ilyen típusú információ hozzáférhető lesz ezen cégek számára, akkor semmi sem akadályozhatja meg őket, hogy dollármilliókban mérhető kártérítési pereket akasszanak a magyar állam nyakába.

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) mai működését minősíti az a hír, hogy megsemmisítették a K&H-ügy fő gyanúsítottjának lehallgatását dokumentáló jegyzőkönyveket. Ez törvényes lépés volt?

A jogszabályok még a legegyértelműbbnek tűnő parancs esetén is bizonyos mozgásteret írnak elő a jogalkalmazók számára. A hivatal főigazgatója úgy értelmezte a jogszabályt, hogy itt egy lezárt ügyről van szó, amelyben az összegyűjtött információk irrelevánsak, és a személyiségi jogi védelem, az adatvédelem törvényi kötelezettségeinek megfelelően, ezeket az információkat meg kell semmisíteni.

Valóban ez történt?

Az ő állítása szerint igen, de természetesen senki sem hitt neki. Mindenki pontosan tudta a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, ellenzéki képviselők és kormánypártiak egyaránt, hogy erre az iratmegsemmisítésre azon túl, hogy törvényileg semmi szükség nem volt, Tóth András államtitkár adott utasítást. Ez felháborító. Ugyanakkor hálószaggató öngólt lőtt politikai értelemben a kormánykoalíció, hiszen ha igaz lenne, hogy a jegyzőkönyvekben semmi releváns információ nem volt, akkor ezeket teljesen fölösleges volt megsemmisíteni. Az az állítás egyértelműen nem igaz, hogy a jogszabályokat csak és kizárólag úgy lehetett értelmezni, hogy ezeket a jegyzőkönyveket meg kellett semmisíteni. Mi több: az NBH eddigi gyakorlata ezzel éppen ellentétes. A Kulcsár-ügyet nem lehet lezártnak tekinteni, hiszen még a nyomozás sem zárult le. Az is kérdés, hogy az ügyészség minden olyan jegyzőkönyvet megkapott-e, amelyre szüksége volt, és minden jegyzőkönyvet látott-e, amely ebben az ügyben telefonlehallgatás útján ismertté vált beszélgetésekről szólt. Tudomásom szerint nem így történt.

Miként lehetséges ön szerint, hogy az érettségi tételek idő előtti nyilvánosságra kerüléséért az Oktatási Minisztérium és maga a tárcavezető, Magyar Bálint lerázza magáról a felelősséget, miközben más európai országokban ilyenkor lemond az érintett miniszter.

A politikában, de különösen a kormányzati politikában nagyon sok esetben az objektív felelősség elve érvényesül. A klasszikus példákkal élve, ha Belgiumban egy vonatkatasztrófa több tucat ember életét követeli, akkor a közlekedési miniszter lemond. Senki sem gondolja a belga állampolgárok közül, hogy a közlekedési miniszternek közvetlen felelőssége van a balesetben...

Elnézést a közbevetésért, de hasonló példát említett a minap a parlamentben egy szocialista képviselő azzal a fordulattal, hogy egy viadukt felrobbantása miatt viszont már nem mond le a közlekedési miniszter...

Ennél a példánál természetesen nem a közlekedési, hanem a belügyminiszter mond le. De visszatérve az általam említett esetre: senki nem gondolja a belga polgárok közül, hogy a közlekedési miniszter rosszul tette, hogy lemondott. Magyarországon valóban nincs érettségibotrány. Ha ezt a kis skandalumot, "malőrt" is a botrány névvel illetjük, akkor arra, hogy Magyar Bálint egyáltalán oktatási miniszter lehet, a magyar nyelvben nem fogunk megfelelő szavakat találni. Az igazi botrány az, hogy egy Magyar Bálint nevű ember végigrandalírozhat három évet az oktatási rendszerben, az óvodától az egyetemig tönkretehet mindent büntetlenül. És ezt a kormányzó politikai elit, a teljes kormánypárti sajtóértelmiség asszisztenciája mellett teheti. Nem számít a szakmai szervezetek tiltakozása, nem számít az egyébként MSZP-szimpatizáns oktatók, felsőoktatási dolgozók és pedagógusok véleménye sem. Nem érdekes a szocialisták 1998-as fogadkozása, hogy még egyszer az SZDSZ nem kaphatja meg az oktatási tárcát. Semmi sem számít, Magyar Bálintnak és az SZDSZ-nek ez a tárca "jár". Magyar Bálint és az SZDSZ ebben a szférában bármit büntetlenül megtehet. Ennek a botránynak szinte jelentéktelen leágazása az, hogy miközben szándékosan teszik tönkre az oktatási rendszert, aközben még arra is tehetségtelenek, hogy egy érettségit normálisan megszervezzenek, és annyira megátalkodottak, önteltek, hogy semmilyen figyelmeztetésre a fülük botját sem mozdították. Az a meggyőződésem, némely fideszes politikussal, szakértővel ellentétben - akik azt gondolják jóhiszeműen, hogy a kormányzati pénzelvonások miatt nem volt pénz a biztonsági csomagolásra -, hogy mindez csupán azért történt, mert az SZDSZ-hez közel álló cégeknek akartak megrendeléseket adni: a tételek fegyveres őrzésére, a nyomtatásra, valamint a kiszállításra. A koalíció és médiazsoldosainak szánalmas megnyilvánulásai után szinte már ahhoz sincs kedvünk, hogy Magyar Bálint lemondását követeljük. Ha cinikus lennék - ami csak azért nem vagyok, mert itt a gyerekeink és az ország jövőjéről van szó -, azt mondanám, ne is távozzon Magyar Bálint, nehogy az emberek elfelejtsék a hátralévő egy évben, hogy mit tett eddig. A mutyizás, az umbulda, a korrupciógyanús utaztatások, a Sulinet-akció kapcsán elszórt milliárdok ügye éppúgy benne van Magyar Bálint puttonyában, mint a felsőoktatással szembeni frontális támadás, a pedagógusok gyermekeinkkel kapcsolatban velünk szemben érvényesülő titoktartási kötelezettsége. Mindez úgy, ahogy van, jellemzi ezt a társaságot, SZDSZ-estől, MSZP-stől.

Mi az oka annak, hogy Horn Gyula kormánya után 2002-ben ismét megkapta az SZDSZ az oktatási tárcát, mintegy hitbizományként? Miért ragaszkodik ennyire ez a párt ehhez a területhez?

Szerintem most Horn Gyula, ha magába néz, számba veszi, mi az a három legnagyobb hiba, amit elkövetett a kormányzása idején, akkor az első dolog mindjárt az SZDSZ kezelése, és ezen belül is az, hogy átengedte az oktatási tárcát. Akkor ugyanis nem volt zsaroló helyzetben az SZDSZ, hiszen az MSZP abszolút többséget szerzett a választásokon. Manapság abban különbözik az oktatási tárca az összes többitől, hogy ott névlegesen is az SZDSZ irányít, nem csak a háttérből. Az igazi kérdés az, hogy mi a célja az SZDSZ-nek az oktatásüggyel. Erre pedig csak egy válasz lehetséges: stratégiai jelentőségűnek tekintik ezt a területet, abban az értelemben, hogy a jövő generációkon keresztül a saját rusnya képükre akarják formálni a társadalmat. Azt szeretnék, ha a magyar nemzet ötven év múlva olyan "liberális" lenne, mint ma az SZDSZ.

A napokban széles körű együttműködésre érkezett felkérés közvetve a Fideszhez is: Berecz János, az MSZMP egykori meghatározó vezetője nagykoalícióért könyörgött a Népszabadság hasábjain...

A nagykoalíciónak egyáltalán nincs realitása, és ennek legfőbb oka - mint már utaltam rá - az MSZP "eleszdéeszesedése", az, hogy a kis hal megette a nagy halat. Valójában az MSZP és az SZDSZ mint a színfalak mögött egy szimbiózisban élő, összegyógyult, gazdasági és kulturális érdekcsoportokból álló maffia az, ami a politikát mozgatja. Amit ez a fajta "liberális baloldal" képvisel, azzal nincs közös nevezőnk, így aztán nincs meg a legelemibb feltétele sem a közös kormányzásnak. Ugyanakkor ha úgy közelítjük meg, hogy a valóságos problémákból kiindulva az országnak szüksége van-e nagykoalícióra, akkor azt kell mondanom, hogy sok tekintetben megfontolandó lenne, például abban az értelemben, hogy korlátozzuk a politikai küzdelmet bizonyos kérdésekben. Ilyen lehetne egy egészségügyi reform végigvitele, vagy az ellenzék önmérséklete az adóreformból fakadó negatív következmények kommunikálásában. De ez nem fordulhat elő a valóságban, hiszen az, amit az "SZDSZ-MSZP" például egészségügyi reform címén gondol, azt részben színtiszta lopásnak tekintjük. Másrészt pedig egy olyan ultraliberális, a szolidaritás minimumát is felmondó, az egészségügyet piacosító átalakításnak, amelyet még egy a magyarországinál összehasonlíthatatlanul jobb szociális állapotú, gazdagabb országban sem élnének át szívesen az emberek, nemhogy az egyre inkább fogyó népességű, öregedő, szegény, leromló biológiai állapotban lévő Magyarországon.
Tehát nem arról van szó, hogy utáljuk egymást, ez nem érzelmi kérdés. A politika ilyen működése annak a következménye, hogy nincs közös nevező, nincs közös értékrend. Nem feltételezem az MSZP-ről és az SZDSZ-ről, hogy a meghatározó politikusai hazában, nemzetben gondolkodnak. Szerintem ezek a politikusok pénzben, profitban és működési területben gondolkodnak. Ők a rossz értelemben vett globalizációban nyertes világelitnek a részeivé szeretnének válni, miközben mi azok érdekében kívánunk cselekedni, akik itt maradnak ezen a 93 ezer négyzetkilométeren. Azt, aki helikopteréről, feszes testű barátnőiről és marihuánás cigarettájáról értekezik a Playboy című lapban - az adófizetők pénzéből az előző MSZP-SZDSZ-kormány segítségével összeszedett több milliárd forintja birtokában -, galaxisok választják el nemcsak tőlem, tőlünk, hanem Magyarországtól, az itt élő tízmillió ember problémájától. Egy Kóka Jánossal nekem nincs miről tárgyalni. Nem beszélünk egy nyelvet. A hozzá hasonlóknak annyi közük van a magunkfajtákhoz, mint a marslakóknak. Ennyit a nagykoalícióról.

Kis Ferenc-Pál Gábor, Magyar Nemzet, 2005. május 21.