Vitáink nem európaiak - harsan fel gyakran a jajszó a belpolitikai küzdelmeket figyelemmel kísérőkből. Egy dologban azonban hatalmasat tévednek: nem a vitáink stílusára igaz ez (az öreg kontinens kipróbált demokráciái nem farizeus közösségek, az itthon tapasztaltaknál jóval többet is elviselnek), hanem azok tartalmára. Magyarországon bő egy évvel a csatlakozás után az európai ügyek - beleértve magát az Európai Uniót mint intézményt - nem érik el a társadalom ingerküszöbét, nem vitatémák. Politikai elitünk büszkén emlegeti, hogy a budapesti parlament Litvániát követve másodikként ratifikálta az európai közösség alkotmányát.
Mintha e más történelmi korszakból magunkkal cipelt megfelelési kényszerrel, stréberséggel bármiféle előnyhöz juthatnánk a uniós nemzetek érdekérvényesítési versenyében! Mindkét politikai oldalnak megvan a felelőssége a hazánkat is teljes jogú tagjai között tudó unió ügyeit kísérő össznépi érdektelenségben, de a nagyobbik részt vitán felül a jelenleg kormányzó baloldal hasította ki magának ebből. Sokunk emlékezetében él még az az ostoba és értelem nélküli kampány, amelyre egy jobb sorsra érdemes tagokból álló közalapítványi kuratórium paravánja mögé húzódva irdatlan mennyiségű adóforintot vert el a kormányzat. Meg is lett az eredménye: két éve kirívóan alacsony részvétel jellemezte az EU-csatlakozásról rendezett referendumot. Miként az sem serkentette az egészséges, demokratikus közösséghez méltó vitát, hogy a koalíció és véleménydeformáló médiaértelmisége Brüsszelt a közelmúlt Moszkvájával felcserélve - legalábbis morális értelemben - másodrendű állampolgárként bélyegezte meg nem csupán a csatlakozás ellenzőit, hanem az unión belüli virulens euroszkeptikus álláspont honi képviselőit is.
A felelősségben azonban másoknak is osztozniuk kell; a könnyebb ellenállás felé mozduló politikai elit viselkedésén túl súlyosabb oka is van annak, hogy senki sem követelte népszavazás kiírását az alkotmány ratifikálásáról. Tapasztalatainkból kiindulva bátran kijelenthetjük: ügydöntő referendum esetén a szavazók távolmaradása miatt egy ilyen voksolás eredménytelenségbe fulladt volna, s a döntés joga visszaszáll a parlamentre. Persze én sem a népszavazást hiányolom elsősorban, hiszen a tervek szerint az EU legtöbb államában sem szólítják ezért az urnák elé a választót, sokkal inkább a jövőnk alakulását befolyásoló ügyek nyilvános megvitatását. Márpedig az unió alkotmánya mindenképpen ezek közé tartozik. Mekkora részt von el a brüsszeli megaapparátus nemzeti szuverenitásunkból? Mekkora súllyal képviseltetjük magunkat az EU döntéshozatalában? Valóban az ultraliberális politika ült diadalt az alkotmány megfogalmazásakor, s ha igen, az miért jó vagy rossz nekünk? Csak néhány kérdés, amelynek átgondolását megspóroltuk az alkotmány gyors és észrevétlen parlamenti, a népfrontos időket idéző szavazati aránnyal történt jóváhagyásával. De mit is várunk egy olyan országban, ahol parlamenti kontroll nélkül lehet ezermilliárdos adósságokat felhalmozni?
Nem tudom, milyen hatással lesz az unióra és a párizsi politikára a tegnapi népszavazás. Egy biztos: irigyelhetjük a franciákat.

Szerető Szabolcs; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu